Mit csináljak, ha mindent a seggem alá raktak?

Most ott tartasz ahol sok fiatal aki frissen készül kilépni az életbe, szerinted minden a szülők hibája. Miattuk nem csajoztál, a pénzük miatt maradtál gyerek, minden lehetséges negatív dolog miattuk történt. Na itt tévedsz nagyot. Ideje vállalni a saját életedért és tetteidért a felelősséget, befejezni a másra mutogatást. Amíg ezt nem teszed meg, addig előremozdulni sem tudsz. Nem azért nem kellesz a nőknek mert jó tanuló voltál és elkényeztetett. Te eldöntötted hogy sérült vagy, a sérült embertől pedig ódzkodnak a nők, és úgy általában minden ember. A látványosan lelkibeteg panaszkodó még rosszabb, rövidtávon is kibírhatatlan. Ide bárki bármit ír, neked lesz egy jó magyarázatod a miértre, mindig lesz oka a kudarcaidnak. Mindig mások persze.

Pszichológusok kedvence vagy, mert a hozzáállásod miatt örökös páciens maradsz, örökös pénzforrás. Szép kis öngerjesztő folyamat mert te eldöntöd hogy bajod van, ezzel elüldözöd a környezeted, amiből levonod a következtetést hogy tényleg bajod van. A személyiségedet is eltorzítod ezzel, közben a nőkre tárgyként tekintesz, nem társként. Ezt kilométerekről kiszagolják.

Őszintén szólva ezen kívülálló sosem fog segíteni, akkor fogsz elmozdulni valamilyen irányba, ha kiszakadsz a komfortzónádból és az önsajnálati körödből.

Nyilván a szülők felelőssége, hogy az életre neveljenek, ugyanakkor sokan ezt nem látják be. Nem arról van szó, hogy ők rossz szülők, ők jót akarnak, csak rossz módszerrel. Talán nekik nem adatott meg egy rakás dolog, amit neked megadtak, és így pótolták, ami nekik hiányzott.

Engem is eltartottak volna a szüleim diákéveimben, és tulajdonképpen el is tartottak, de nekem az teher volt, és nem akartam üres popsival tapasztalatok nélkül indulni az életbe, így én főiskolás koromban suli mellett dolgoztam. Ebből persze óriási vitáim volt a szüleimmel, mert ők nem támogatták, nem akarták, én meg nem úgy gondolkodtam, ahogy ők. Persze a családi légkör rovására is ment az, hogy én nem fogadtam el, hogy mindent megadjanak és én csak tanulok. Megtehették, én ezt tudom, ugyanakkor nem az ő hátszelükkel akartam a lábamra állni. Amit megadhattak az élethez, azt már megadták, de úgy éreztem, felnőttem, és nem foghatják örökké a kezemet. Most, 31 évesen nem ott tartanék, ahol tartok, ha akkor hallgatok rájuk, nem lenne lakásom, nem biztos, hogy olyan munkám lenne, amit szeretek... stb.

Arra gondoltál már, hogy kimész külföldre akár tanulni, akár dolgozni egy időre? Hajóra, családhoz, tábori felügyelőnek... stb. Ha szívesen utaznál, megpróbálhatnád ezt.

Nem tudom, mi volt ez a teher, de az talán az egyetlen, aminek nem kellett volna megtörténnie. De feltételezem, nem 12 évesen akartál csajozni, hogy emiatt nem lehetett.

Szerintem most olyasmiben keresed a hibát, amiben nem kell. Nem volt motiváció, hogy kilépj a családi házból? UGyanmár! Mégis mire vársz? Hogy anyudék eléd álljanak, hogy fiam, húzz el itthonről? Örülj neki, hogy normális szüleid vannak, és nem teszik ezt veled.

Egyébként ha annyira kellett az önállóság, akkor miért nem mondtad neki, hogy helló, mostantól én finanszírozom az egyetemet, nem kell pénzt adnotok. Előtted volt mindig a lehetőség, nem kell parancsra várni.

A másik kérdés, hogy ha vágytál ezekre a dolgokra, miért nem csináltad meg? Megtiltották, hogy bulizz?

Ha nem, akkor fogtak volna magad, és elmentél volna. Nem értem, miért akarod ezt a szüleidre kenni.

Én is sok mindent kaptam otthon különösebb elvárás nélkül, de ettől függetlenül még nem akartam otthon ülni 30 éves koromig. Sosem voltam bulizós, mégis van kapcsolatom, saját családom. Ezek rossz kifogások.

Hogy téged az az időszak lelkileg megviselt, az lehet, de ez nem abból ered, hogy eltartottak. Ez csak kifogás, rossz helyen kapirgálsz.

Nincs itt senkinek semmi hibája. Egyszerűen ingerszegény környezetben vagy. Ezt nagyon egyszerű orvosolni.

- keress egy munkát, kezdj el dolgozni

- az első két havi béredből tudsz bérelni egy lakást, de ha igazán ingergazdag környezetet akarsz akkor egy fiatal társbérletbe menj először

- egy halom új emberi kapcsolatod/ismeretséged lesz, meg egy halom potenciális csajjal futsz össze

- ha mégsem, bőven elmehetsz mulatóhelyekre csajozni

ezzel vagy megoldódik minden problémád, vagy a valós élettel való szembesítés után egy kolostor néma falaiba akarsz visszavonulni hamarosan... de ki kell próbálni

Nem tudom, mi volt az a teher, amit anyud a válladra rakott, lehet, hogy olyasmibe avatott be, amibe talán még nem kellett volna. Ugyanakkor az a véleményem, hogy egy gyereket nem szabad üvegbura alatt, a világról csak valami rózsaszín, napsugaras kép közvetítésével nevelni - ismertem ilyen srácot, ő abba roppant bele, amikor kikerülvén a szülői házból és a bentlakásos egyházi gimiből, szembesült azzal, hogy vannak rossz emberek, sokan csinálnak egymással csúnya, gonosz dolgokat. 12 éves nem olyan kicsi már, hogy ne lehetne valamilyen szinten megbeszélni vele a családi gondokat, bizonyos mértékig rá is tartozik, ami a család jövőjét befolyásolhatja. A döntés terhét persze még nem szabad rátenni...

Én is azt gondolom, hogy jót tenne neked egy társbérlet, még akkor is, ha eleinte érhetnek kudarcok, csalódások is. Jó lenne megtapasztalnod azt a sikerélményt, hogy a magad lábán állsz, te intézed az ügyeidet, a helyedben elmennék hátizsákos turistaként egy kicsit világot látni, úgy, hogy te spórolod meg rá a pénzt. Önbizalmat ad az ilyesmi, félned pedig nincs mitől, mert van alattad védőháló.:-)

Két kis sztori jutott eszembe rólad, az egyik a kicsi fiammal történt, aki ötévesen már egész jól úszott, de rettegett a mély víztől, ha ellepte a fejét a víz, bepánikolt. Egy délutánt töltöttem vele azzal, hogy beálltam a neki mély vízbe, és beugráltattam, közben mindig egy picit távolabb álltam tőle. A következő edzésen végig a mély vízben úszott, és nagy vagányan közölte az edzőjével, hogy ha tudja, hogy ez ilyen egyszerű és jó, már régen belement volna.:-) A másik benyögés a nemrég önállósult, viszonylag messzire költözött gyerekemtől hangzott el: "Felnőtt élet? Ugyan már, annyira ijesztgettek, hogy ilyen meg olyan nehéz, pedig nem egy nagy durranás. Dolgozom, intézem az ügyeimet, vannak már ott is haverjaim, jókat bulizunk, ettől kell ennyire besz..rni?"

Szerintem is szakadj ki kicsit ebből a környezetből: utazgass kicsit a világban vagy esetleg menj el egy Erasmus vagy más ösztöndíjjal külföldre. Kicsit távolabbról fogod látni az itthoni életet és önállóan kell majd megoldanod egy csomó problémát, amit nem fognak a szüleid elintézni helyetted. Ha hazajössz, akkor pedig mindenképpen keress munkát. Ha az is a terv, hogy egyszer átveszed a családi vállalkozást, akkor is nagyon jó tapasztalat lenne máshol (is) dolgozni + a kapcsolati hálód is nőne, megismerkedhetnél új emberekkel stb.

"Úgy érzem, járna az most nekem, hogy fél évig össze legyek zárva valakivel, aki kielégíti a szexuális igényeimet (úgy néz ki amúgy, találtam ilyet), és közben felfedezzem, mik az erősségeim." Bocs, de ezt nem is értem, hogy gondolod. Egy lakásban gubbasztva biztosan nem fogod felfedezni, hogy mik az erősségeid.