Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit csináljak, ha mindent a...

Mit csináljak, ha mindent a seggem alá raktak?

Figyelt kérdés

Tudom, hogy kissé furcsa és provokatív a kérdés, de bízom benne, hogy így nagyobb figyelmet fog kelteni és ezáltal több választ kapok. A helyzet az, hogy a szüleim felnőttkorukban váltottak szakmát, kb. akkor, amikor én megszülettem, aminek köszönhetően egyikük se abban dolgozik, aminek eredetileg tanult, viszont nagyon sikeresek lettek. Így aztán egyre jobb és jobb lett az életszínvonalunk, és én gyakorlatilag mindent megkaptam, anélkül, hogy kellett volna érte bármit is tennem. Persze normálisan voltam nevelve, mindig tudtam, hogy mi a dolgom, rendesen tanultam, csakhogy egy idő után a tanulás okozta siker már önmagában nem okozott örömet, társasági életem meg nem igazán volt, ugyanis elfelejtettem lázadni. Így egy meglehetősen sivár, sótlan kamaszkorom volt, amiben gyakorlatilag nem történt semmi. Nem jártam fesztiválokra, házibulikra, nem csináltam ökörködéseket. Ezek persze rettenetesen hiányoztak már akkor is, és hiányoznak most is, még akkor is, ha néha ennek az ellenkezőjét mondom. Most ennek köszönhetően ott tartok huszonévesen, egy egyetem után, hogy azt se tudom, hogy ki vagyok, nem tudom, mi akarok lenni és miben vagyok a legjobb, mert nem volt szükségem arra, hogy elköteleződjek, és azt hiszem, nem is alakult ki egy végleges identitásom. Gyerek maradtam, aki a szüleivel él. Közben főztek rám, mindent megkaptam készen.


Engem is zavar ez a dolog, de most a szüleimtől kb. ultimátumot kaptam, hogy ideje eldöntenem, mit akarok. Ez rendben van, csak azt nem értem, hogy miért nem így neveltek kezdettől fogva, következetesen, megkövetelve tőlem azt, hogy valamivel kiérdemeljek dolgokat. Fingom nincs egyszerűen, hogy mit csináljak. Nem akarok továbblépni. Be akarom pótolni azokat a dolgokat, amik kimaradtak. Csajozni akarok, meg bulikba járni. Szexben sem volt még részem. Ez már önmagában akkora teher számomra, hogy azt a szüleim fel se bírják fogni. Egyszerűen nem értik, hogy amíg szűz vagyok, addig szarok a tanulásra, mert abban már nem találok kielégülést. Egész eddigi életemben azzal hitegetett a környezetem, hogy a tanulás majd mindent meghoz a számomra. De attól, hogy kiválóan tanultam, nem kellettem a csajoknak soha. Engem egyszerűen nem érdekel, hogy most mi lesz velem, csak az érdekel, hogy ne szűzen és ne egyedül haljak meg. Egész kamaszkoromban próbáltam megfelelni nekik, ők meg csak az üzletükkel voltak elfoglalva. Besokalltam. Közben ők is besokalltak. Úgy érzem, járna az most nekem, hogy fél évig össze legyek zárva valakivel, aki kielégíti a szexuális igényeimet (úgy néz ki amúgy, találtam ilyet), és közben felfedezzem, mik az erősségeim. Ez nagyon önzőség? Tudom, hogy annak hangzik, csak azt értsétek meg, hogy nekem egyszerűen kamaszkoromban erre nem volt alkalmam. Sérült voltam, egyszerűen nem tudtam, hogy hogy kell beilleszkedni emberek közé, ezért nem is próbálkoztam semmivel. Mintha éveken át aludtam volna. Ezt hogy értessem meg a szüleimmel?


2016. júl. 25. 23:21
1 2 3 4 5
 11/42 A kérdező kommentje:
Utolsó: ha ennyire megvolt minden, akkor hogy sikerült átállnod?
2016. júl. 26. 00:27
 12/42 A kérdező kommentje:
Bocsánat, a 8-as válaszra gondoltam. Pont ilyen történetek érdekelnek, akikkel ez már megtörtént és túlléptek rajta.
2016. júl. 26. 00:30
 13/42 anonim ***** válasza:
100%

"Neked még mindig ott a lehetőség, hogy bármikor hazamehetsz, ha mégsem jött be, de megpróbáltad, nincs vesztenivalód."


"De ez nem olyan, mintha nem is lenne kényszer egyáltalán? Nem kötekedni akarok, de úgy érzem, pontosan ez a helyzet akadályozta meg eddig is, hogy önállósodjak. Az a tudat, hogy mindig visszafordulhatok a családi fészekbe. Szerintem csak akkor jön el az igazi változás, ha már van vesztenivaló, ha van tétje a dolognak. Ez így olyan, mintha papírpénzzel pókereznék. Teljesen máshogy játszik állítólag az ember, ha igazi tétekkel játszik."


Tudod, nálunk ezt úgy hívják, hogy család, biztonság, szeretet, ami nem az anyagiakon alapul. Én egy halál proli paneldzsungelből indultam, de mindig is tudtam, ha bajba kerülök, a szüleim ajtaja nyitva áll előttem. Ez a biztonság is adott egyfajta motivációt, bátorságot, merészséget, hogy merjek kockáztatni, váltani, ha kell. Mert tudtam, hogy áll mögöttem egy család, akikre számíthatok. Te pont ebben a szerencsés helyzetben vagy, amit negatívnak élsz meg.

2016. júl. 26. 00:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/42 anonim ***** válasza:
87%
Nekem egy kicsit úgy tűnik, mintha te saját magadtól félnél, hogy képes vagy-e helyt állni. Ne a szüleidet hibáztasd, hiszen őket az vezérelte, hogy neked könnyebb legyen, mint nekik volt, ne kelljen megküzdened azokkal, amiken ők keresztül mentek, ezt nem lehet nekik felróni. A lehetőség adott volt, csak te nem éltél vele. Ők nem tudnak helyetted csajozni, vagy barátokat találni, bulizni meg fesztiválokra járni. Tiszteletben tartották az egyéniségedet, a habitusodat, ezt ne ródd fel nekik. Lehet, hogy örültek is neki, hogy te nem vagy az a tipikus gazdag gyerek, aki léhűtő és naponta váltogatja a nőit az ő pénzükkel villogva.
2016. júl. 26. 00:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/42 anonim ***** válasza:
81%
Neked csak pénzért adok tanácsot :D
2016. júl. 26. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/42 A kérdező kommentje:
Ezt is megértem, de az én helyzetem szerintem kicsit más. Ha valakinek van egy szerető családja, akiről azonban tudja, hogy vannak bizonyos anyagi korlátai, de végszükség esetén természetesen számíthat rájuk, az éppen elég ahhoz, hogy azt érezze, megvan a biztos hátország, de azért nem lehet őket túlterhelni és el kell indulni az önállóság és függetlenség felé. Nálam viszont pont az van, amit a 8-as írt, szinte semmit nem kell itthon csinálnom, mindenünk megvan, és nem is igazán érzem, hogy terhére lennék a szüleimnek. Lelkileg persze igen, hisz valahol őket is aggasztja ez a helyzet, de amúgy elvileg elélhetnénk itt száz évig is, hisz a kapacitás, hogy úgy mondjam, megvan rá. Egyszerűen nincs elég külső motiváció, hogy elmozduljak. Sose volt. Mindig azt éreztem, hogy dacára a remek agyamnak, igazából a töredékét se használom ki a lehetőségeimnek. Mintha lenne egy Ferrarim, ami örökösen a garázsban állna. Csak most már azt is értem, miért: mert soha nem kellett rákényszerülnöm. Nem kaptam meg elég korán ezt az ultimátumot. Nem éreztették velem a szüleim elég korán, hogy mikor illene majd elmennem, sőt, ha részt vállalok az üzletükből, akkor azzal kvázi az én megélhetésem is biztosítva van bizonyos fokig. Ilyen feltételek mellett egyszerűen nem volt szükség arra, hogy azon agyaljak, hogy hogyan aknázzam ki a legjobban a képességeimet, hogy abból majd egy nap pénz és függetlenség legyen. Így azok nem is fejlődtek ki eléggé. Tulajdonképpen gimi vége óta alig tanulok, igazán keményen ott tanultam utoljára. Elhanyagoltam magam. És most már azt is tudom, mennyire létfontosságú lett volna, hogy lázadjak. Most meg nem tudom, miként kezdjek hozzá.
2016. júl. 26. 00:41
 17/42 A kérdező kommentje:

"Nekem egy kicsit úgy tűnik, mintha te saját magadtól félnél, hogy képes vagy-e helyt állni. Ne a szüleidet hibáztasd, hiszen őket az vezérelte, hogy neked könnyebb legyen, mint nekik volt, ne kelljen megküzdened azokkal, amiken ők keresztül mentek, ezt nem lehet nekik felróni."


1. Persze, hogy attól félek. Mindenki attól fél, amit még nem próbált, legyen az önálló élet, vagy első szex.


2. Ez igaz csak az a baj, hogy egy szülő se tesz jót a gyerekének azzal, hogy megóvja minden kihívástól. A szüleim szerintem ezt túlzásba vitték. Ők pont azért tudtak azzá válni, akik, mert nekik kellett harcolniuk, egyáltalán nem kedvező helyzetből indultak. Ezzel együtt hálás is vagyok nekik, mert rengeteg mindent megkaptam, amire szükségem van egy jó élethez, ami nekik nem volt meg, de vannak dolgok, amiket nem lehet anyagiakra váltva odaadni. Bármennyire is megvan mindenem, és biztonságban vagyok, nem vagyok egy ép ember. Jelzésértékű, ha valaki 24 éves koráig nem bír egy stabil kapcsolatot kialakítani. Lett volna pedig rá lehetőségem, de állandóan túlagyaltam, túlaggódtam. Meg hát mindig túl kevésnek éreztem hozzá magamat. Egy jó önértékelés szerintem sokkal többet ér, mint a pénz.

2016. júl. 26. 00:48
 18/42 anonim ***** válasza:
100%
az, hogy nem tudtál egy kapcsolatot sem kialakítani, nem az anyagiakon múlott, hidd el. Nekem nagyon sok barátom van, aki huszonévesen, harmincon túl is egyedülálló, sőt, van 30-as barátnőm is, aki szűz :) szóval ez egyéniség függő inkább. A lelki gondjaiddal nem vagy egyedül, de te mindenért a jólétet hibáztatod. Szerintem nagyon nagy tévúton jársz, magadban keresd a hibát, nem vagy eléggé motivált és nem a jólét miatt, hanem azért, mert nem volt rá eléggé igényed. Hiszen megtehetted volna, mégsem tetted.
2016. júl. 26. 00:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/42 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem meg baromi rossz helyen keresgélsz a problémáid gyökerét illetően. Nem kell ahhoz lázadni, hogy kapcsolatod legyen, elveszítsd a szüzességed. Az ember pedig nem azért megy egyetemre, mert "a tanulás mindent meghoz neki", hanem azért, mert van egy elképzelése, mivel akar foglalkozni, és ott megszerzi a kellő tudást (vagy inkább az alapjait.:-)) Sehol nem írod, hogy tiltottak volna a szüleid a társaságtól, bulizástól, a visszahúzódó viselkedésednek egész más okai lehettek. Mitől féltél, miért nem fogadott el a korosztályod annak idején - sőt, ezek szerint az egyetemen se? Van egyáltalán bármi, ami érdekel? Mi a túróval bírtad egész nap lekötni magad, ha tanulnod állítólag nem kellett, és nem jártál sehová?

Inkább azt érzem, hogy tőled azt várják, hogy lépj be a családi bizniszbe, vagy legalább kezdj el valamit dolgozni, de neked ehhez nincs kedved, a pénz viszont kéne továbbra is. Elárulom, sokan nem járnak fesztiválozni tiniként, de ettől még élnek társasági életet, kapcsolatuk is akad, és nem depiznek be attól, hogy ki kell lépni a babaszobából.

2016. júl. 26. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/42 AlinaHella ***** válasza:
100%
Önkénteskedésen nem gondolkodtál ? Nekem Izland nagy szerelmem, és tudom, hogy sok olyan hely van, ahova ellátásért és lakhatásért ha tudsz angolul, mehetsz. Viszonylag szabad is vagy, körbenézhetsz, utazhatsz. Vagy akár az au-pairkedés is egy lehetőség, bár ott nem elhanyagolható a megbízhatóság és a gyerekekkel bánni tudás. Lehet kicsit nagy lépés lenne elsőre, de az ilyen tapasztalatok, élmények elég nagy hatással szoktak lenni az emberekre. Talán rájönnél, mit akarsz az élettől. De eleve fontos, hogy a hozzáállásodon vátoztass, mert lényegében más embereken keresztül tapasztalsz rengeteg dolgot, ha nyitott vagy rá- megismered az ő munkajukat, az ő történetüket, amiből tanulhatsz, ami motivál. Járj nyitott szemmel és szívvel. Ne akarj mindent egyszerre bepótolni, helyrehozni, így túl nagy a nyomás. Azt meg tedd félre, hogy kinek tartozol az életeddel úgymond, a szüleidnek gondolom az számít, hogy boldog és sikeres lehyél, azt pedig csak úgy tudod elérni, ha azt csinálod, amit te akarsz.
2016. júl. 26. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!