Azt hiszem evészavarom van, ami miatt egyre elviselhetetlenebb vagyok. Úgy érzem gyűlöl már a családom is. Mit tegyek, hogy újra önmagam lehessek? Könyörgöm segítsen valaki!

Most 18 éves vagyok. Vagyis nem sokára 19 leszek, még gimnáziumba járok.

Régebben 13 évesen volt velem hasonló, hogy csak azon járt az eszem, hogy minél többet fogyjak. Amúgy is vékony voltam, de akkor nagyon durván lefogytam. Annak az időszaknak aztán vége lett, évekig szinte teljesen jól voltam. De ősszel újrakezdődött. Állandóan kalóriákat számoltam, szinte csak az járt a fejemben, hogy mikor egyek, mit és mennyit. Úgy érzem, hogy mostanra ez mintha súlyosabbá vált volna. Most már próbálok egészségesen enni, de úgy érzem, hogy még mindig nem egészséges az ételhez való hozzáállásom. Állandóan ételek járnak az eszembe és behatároztam, hogy pontosan mikor ehetek és mennyit. Nem igazán bírok egész adagokat enni, folyton fáj a hasam minden evés után, bűntudatom is gyakran van, pár falat után tele vagyok. Néha olyan erőtlennek érzem magam és olyan lassú is vagyok. Mintha ügyetlen is lennék mostanában.

De a legrosszabb az, hogy türelmetlenebbé is váltam. Egyszerűen sokszor nehezemre esik kedvesnek lenni, pedig próbálok. Anyukám most szabadságon van, szóval egy-két közeli helyre elutaztunk, de a strandokon mindig olyan frusztrált voltam, mert rosszul érzem magam fürdőruhában. Folyton azt ellenőrzöm, hogy ugye lapos-e a hasam és hogy nem dudorodik-e ki. Van egy betegségem, ami miatt állandóan fázok is, mostanában már emiatt sem olyan élvezetes a strandolás. Ráadásul a strandon is folyton arra gondolok, hogy mikor, mennyit és mit egyek. Anyukám mindig vesz az öcsémnek (ő 11 éves) valamit a büfében. Én is szívesen ennék, de már nem megy bűntudat nélkül. Ráadásul sok mindent meg sem ehetek, mert télen fény derült a gasztroenterológiai vizsgálaton arra, hogy nem ehetek tejterméket, szóval ha szeretnék se tudok azt enni a strandon, amit szeretnék. A vízben sem tudok sokáig maradni.

A másik probléma, hogy sokszor féltékeny vagyok az öcsémre, mert anya mindig vele van, hiszen még kicsi, nem hagyhatja felügyelet nélkül, emiatt sokszor egyedül érzem magam.

Anyukám most nagyon haragszik rám, mert szerinte mostanában gyerekes vagyok, elviselhetetlen és túl sokat veszekszem. Ez sajnos igaz, az öcsémmel sokat veszekszünk, csak az a baj, hogy anya nem látja, hogy néha az öcsém kezdi, provokálja ki. De ettől függetlenül nagyon szeretem az öcsémet és édesanyám a mindenem, mégis megbántottam őket, elrontottam a szórakozásukat, mert anya látta rajtam, hogy nem érzem magam olyan jól, mint ők. Úgy érzem most gyűlöl, ami teljesen jogos, hiszen ki szeretne egy ilyen embert? Ma egész nap csak bőgtem, annyira de annyira szeretném megölelni anyukámat, akit a világon a legjobban szeretek, de nem hagyja, látni sem akar. Nekem csak ő van. Apukámmal nem találkozom gyakran.

Egyedül az öcsém az, aki mindig megbocsájt nekem, őt is nagyon nagyon szeretem. Igaz csak féltestvérek vagyunk, de ez egyáltalán nem érződik.

Mit csináljak, hogy megbocsásson nekem anyukám és minden újra a régi legyen? És mit tegyek, hogy ne legyek folyton féltékeny az öcsémre? A nagy korkülönbség miatt néha úgy érzem, hogy én kívül szorulok és anya csak vele foglalkozik és jobban szereti. De tudom, hogy ez nem igaz, csak bebeszélem.

Tudom, hogy ez most nagyon össze-vissza lett és hosszú, de most is csak bőgök, egyszerűen úgy érzem megőrülök és minden tönkretettem. Könyörgöm valaki segítsen rajtam, kérlek!