Hogyan maradjak önmagam?

Kedves Kérdező, tudom, miről beszélsz, én is ilyen voltam régen. Én sem értettem utólag, hogy voltam képes "behódolni" mások nézetének, mintha arra az időre köd ereszkedett volna az agyamra, ami utólag kitisztult, mikor már egyedül maradtam.

Szerintem pusztán annyira meg akarnak nekik felelni, hogy ezzel akartam egyfajta álságos "harmóniát" teremteni közöttünk, hogy ennyire azonosulok velük.

Most már 32 éves vagyok, és engem is az élet sok pofonja, na meg egy csupaszív, szerető férj szeretete tanított meg arra, hogy kiálljak magamért.

Szóval szerintem a felnőtté válás idővel be tud következni, de az is igaz, hogy ez nem törvényszerű, nagyban függ attól, hogy milyen hatások érik az embert.

Ha már youtubeos videót említettél, megosztom veled, hogy nekem Popper Péter youtube-ra feltett előadásai oldottak fel rengeteg szorongást a lelkemből, szóval szívből ajánlom neked is. :)

És egyet értek veled abban is, hogy nem olyan könnyű jó pszichológust találni; mondjuk nem én kerestem, de közeli rokonom: a testvérem igen, mert évek óta depressziós, de kipróbált már vagy 4-et, és egyik nagyobb csalódás volt neki, mint a másik.

Most ennyit tudnék csak mondani, de sok sikert kívánok a lelki megerősödéshez, és ha esetleg belenéztél Popper Péter előadásaiba, kérlek, írd meg, hogy tetszett-e :)

Kedves Kérdező, szívesen :)

Hú, hát én igazából szerintem már az összes Popper Péter előadást végig néztem, ami fent van, és kb mindet ajánlanám, nem tudok rangsorolni :)

Igaz, hogy néha hangozhat úgy a mondandója, mintha negatív lenne, de én inkább úgy mondanám, hogy realista.

Müller Pétert is olvastam egy időben, de megmondom őszintén, hogy nekem pont ő tűnt olyannak, amiről itt beszélünk, hogy mintha igazodni akarna ahhoz, amit az emberek úgy általában hallani akarnak, és mindenféle szirupos, giccses dolgokat mond.

Elolvastam például tőle a Szeretetkönyvet, és az elején tetszett, de minél tovább haladtam az olvasásban, annál inkább az volt az érzésem, hogy csak teszi fel a kérdéseket egymás után, de megválaszolni egyet sem tud, és ez csalódottá tett.

Igaz, régen olvastam ezt, talán vagy 7-8 éve, de ez a benyomás megmaradt róla.

Ettől függetlenül még, ha neked sok jót ad, ha őt hallgatod, az mindenképpen hasznos, jó dolog :) Mivel mindenki más-más életszakaszban, szituációban van, éppen ezért más-más tanácsok és gondolatok billenthetik őket tovább.

Nekem például azért oldott nagyot a lelkemen Popper Péter, mert olyan küldetés tudatom volt mindig, hogy mindent (amit fontosnak ítéltem) maximálisan és tökéletesen akartam csinálni.

De több előadása is lenyugtatott, hogy ne vegyem ennyire véresen komolyan ezt, ne akarjak valami láthatatlan forgatókönyvnek megfelelni. Ez is egyfajta megfelelés volt, ha kicsit másmilyen is. :)

Amiről te írtál, mint problémáról, azt ennél korábban már levetettem, de arra sajnos nem emlékszem, pontosan mikor és hogyan. Úgy néz ki, ehhez nem járult egy vagy két emlékezetes mondat, inkább észrevétlenül történt.

Most így próbáltam visszaemlékezni jobban, és az anyámnak én sem szerettem ellent mondani véleményben. Nem tudom, a te anyukád milyen, az enyém ebben nagyon sértődős is, az az elve, hogy aki nincs egy véleményen vele, az ellene van és nem szereti...

Én régen, azt hiszem, szeretethiányból is akartam neki megfelelni, mert eléggé elégedetlen volt velem, nem örült, hogy megszülettem, rosszkor jöttem meg minden.

Aztán lassan az változott, hogy mikor fiatal felnőttként rányílt a szemem, hogy ő is mennyire nem tökéletes (pedig régen azt mutatta, és én is elhittem), akkor már elmúlt a "varázs", és kicsit még sajnáltam is.

Azóta egész jó lett a viszonyunk, sokat beszélgetünk telefonon, és ha nem értek vele egyet, nem feltétlenül mondok neki ellent (bár néha próbálok vitatkozni), hanem sokszor csak hümmögök, amiből ő leveszi a lapot, de már nem lesz olyan mérges ő sem, ha nem helyeselek buzgón.