Hogyan tudnék megbocsátani magamnak? Apám úgy ment el, hogy hetek óta nem beszéltünk, és akkor is veszekedtünk.

Most lehet, hogy keményen hangzik, de:

te akartad, hogy soha ne legyetek jóban? Vagy talán ő volt az, akinek állandóan - jó parasztosan mondva - még a sz**r is ízetlen volt?

Hiába akartad volna átbeszélni a dolgokat, abban is azt kereste volna, hogy hol tud beléd kötni.

Röviden: nem rajtad múlott. Nem te akartál vele rosszban lenni, ő alakította így.

Te pedig nem tudod más érzéseit irányíatani.

Első kicsit nyersen fogalmazott, de attól még igaz, hogy ha évekig próbálsz kibékülni és jóban lenni valakivel, akkor nem csak a te hibád, ha nem áll helyre a viszony.

Pl itt van az, hogy igazából támogatta a házasságodat, de kedvezőtlenül reagált az eljegyzésed hírére. Ha kapsz egy olyan emailt, amiben leszólja az eljegyzésedet, akkor honnan kéne tudnod, hogy igazából támogatja?

Szerintem a következőt gondold végig logikusan. Miért érzed úgy, hogy nem voltál "elég jó lánya"? Úgy tűnik, hogy egyenesben van az életed, önálló felnőtt nő vagy, nem hoztál rá szégyent. Tartottad vele a kapcsolatot, folyamatosan igyekeztél helyrehozni a viszonyt, szeretted, látogattad. Nem tudom mitől lett feszült a viszony köztetek, de az csak a te hibád? Nem hiszem, hogy el bírtál volna követni bármi olyan borzalmat, hogy több éven át tartó elutasítást érdemelj.

Részvétem, tudom, hogy nagyon nehéz, de be kell látnod, hogy két ember viszonya két emberen múlik. Ha te megtettél mindent és éreztetted vele, hogy ki akarsz békülni, akkor biztos tudta, hogy nem gyűlölöd, csak ő nem bírt közeledni feléd, ami abból is látszik, hogy az eljegyzésedet nem az érzéseinek megfelelően reagálta le.

Azt írtad, apáddal sosem voltatok jóban, és az utóbbi években ez csak romlott. Nos, egy ilyen helyzet kialakulásához idő, és két ember kell. Ha két hét múlva hazamentél volna, gyanítom vitatkoztatok volna tovább.

Szóval emiatt ne legyen lelkiismeret-furdalásod, ő is rendezhette volna a kapcsolatotokat, ha akarja. Azt végképp nem értem, hogy ha örült a házasságodnak, miért reagált kedvezőtlenül. Ilyenkor gratulálni szoktak az embernek.

A másik része a dolognak az, hogy te is elszenvedője voltál ennek a sok dolognak, mégis tudod, hogy apád nem gyűlölt, csak ő ilyen típusú, negatív ember. És ez fordítva is igaz. Apád sem gondolhatta egy percig sem, hogy gyűlölöd. Ha így lett volna, nem próbálkoztál volna rendezni a dolgokat.

"Önmagában fáj a távozása, de a bűntudat, hogy nem voltam elég jó lánya, egyszerűen belülről mar szét."

Felejtsd el ezeket a gondolatokat. Egy bármiféle kapcsolat két emberről szól. Ha ez így lenne, te akkor nem lehettél volna az ő jó lánya, ha ő nem tudott volna a te jó apád lenni.

Ne bántsd magadat, csak tönkre teszed a lelked. Van a mondás,hogy: Kiömlött levesbe felesleges belesírni. Nem a te hibád. Ha ez már évek óta így van, sehogyse tudtál volna változtatni rajta.

Mostmár "mindegy ". A múlt az elmúlt és ennek így kellett történnie. Nincsenek véletlenek. Egyébként részvétem.