Rossz ember lennék, amiért nem tudok megbocsátani anyámnak?

Nem ismerjük anyukád, nehéz lesz, csak találgatunk. Úgy érzem, hogy az lenne a jó, ha neki mondanád, hangosan: megbocsátok neked mindent. Talán még azt is elmondhatnád, hogy sokszor fájt, hogy vertél minket, hogy nem engedtél el, de megbocsátok neked.

"De ha meg is bocsátanék neki, nem tudnék úgy gondolni rá, mintha minden rendben lenne."

Ezzel most ne törődj, mert ez csak fantáziálás, az hogy a beszélgetés után mi lesz, nem tudhatod. te ezzel egy igaz cselekedetet teszel és a te szempontodból ez a jó és segítő.

"A megbocsátás a sértettet tisztítja meg, nem a sértőt, azt szinte nem is érinti."

"Nem ismerjük a világegyetem célját, de azt tudjuk, hogy a tiszta gondolkodás és az igazságos cselekedet segíti a céljait, még ha azok sosem tárulnak is fel előttünk."

Jorge Luis Borges

[link]

23.47.

Bár úgy lenne, ahogy írod. Nem kapja meg -úgy általában- mindenki, amit érdemel. Se a jót, se a rosszat.

Nem biztos, hogy "meg kell bocsátani". egyszerűen elfogadni a most adott helyzetet, és tenni, ami jön, a legjobban, ahogy tudod. Hogy később ne lehessen lelkiismeretfurdalásod. Akár kapsz érte valamit, akár nem, akár azt, amit érdemelnél, akár nem.

És attól függetlenül, hogy az anyukád azt érdemli-e, amit most kap, vagy nem.

Valahogy mostanában divattá vált nemcsak hogy elítélni a múltbeli cselekedetekért a rokonokat, barátokat, hanem egyben végrehajtóvá is válni, végrehajtani a kiszabott ítéletünket. Nem hiszem, hogy jóra vezet, attól, hogy valakit esetleg jogosan is megbüntetünk, nem biztos, hogy jobban fogjuk érezni magunkat.

Legalábbis én úgy látom.