Kedves szülők! Ti örülnétek annak, ha főiskolás/egyetemista gyermeketek ilyen lenne?

Unalmas élete lehet.

Gimisként voltam ilyen, persze megvolt az oka jó kis szorongós depressziós időszakom volt. Volt, hogy anyám könyörgött, hogy menjek már bulizni vagy pasizni, még pénzt is ad piára csak menjek.

Nem mentem, csendben utáltam magam otthon.

Ha a gyerekem így viselkedne és soha sehová nem menne "csavarogni" nagyon szomorú lennék. Egy egészséges pszichéhez, nem csak a családi kapcsolatok szükségesek. És az is lehet tisztességes, rendes gyerek aki órák után beül a mekibe a barátaival, esetleg hétvégén elmegy sörözni egy baráti társasággal.

Őszintén? Nagyon meg lennék ijedve, mert nem egészen normális.

Nem, nem kell, midnen éjjel részegen essen haza, de hogy be sem ül akár suli után egy üdítőre, mekibe, stb. a barátaival...

Én voltam ilyen - jó, mondjuk a mostohám kb. semmit nem engedett -, és most, 27 évesen nincs egy barátnőm sem, pl.

Mivel suli alatt sehová nem jár(hat)tam, senki sem barátkozott velem igazán.

Én hajtanám őt, hogy igenis, szerezzen barátokat, éljen kicsit, ne csak a négy fal között lézengjen, mert abból legfeljebb elzárkózás sül ki.

Őszintén? Nos ,még most, nagymamaként sem örülnék, ha akár az unokáim ilyenek lennének. Van egy gyerekkori ismerősöm (egyidősek vagyunk), nos ő pont ilyen volt. Az anyukák állandóan vele példálóztak: Bezzeg a Jucika tudta! Bezzeg a Jucikának nem a bulizáson jár az esze. Az ő felmérője biztos ötös lett. Stb.

Nem voltak barátai, barátnői, de mindig kitűnő volt, nem bulizott, mindig otthon ült. Most, közel 60 évesen egyedül él, (szülei már meghaltak, testvére nincs) se férje, se gyerekei, magányos, olyan tipikus "vénkisasszony" a rigolyáival....

Én örülök, hogy a gyermekeimnek voltak barátaik, párkapcsolataik, nagyon örülök az unokáimnak, és reménykedem, hogy ők sem lesznek "jobbak", mint a szüleik voltak.

Legyenek csak barátaik, (nekem is voltak), menjenek majd el szórakozni, netalán bulizni, nem feltétlenül az ivásról és a drogozásról szólnak ezek az összejövetelek. Ja, és most, közel hatvan évesen az évek során azt tapasztaltam, hogy nem feltétlenül az eminensek viszik sokra.

én is egyetemre járok,ahogy van időm diákmunkázok mellette.

de mégis van társasági életem.van barátom több éve és vannak barátnőim is. néha járok bulizni is. és nem iszok,nem cigizek,nem drogozok. ez nem jár együtt a bulizással és azzal,hogy vannak az embernek barátai.

és nem bántásból mondom, de egyetemen nagyon fontos,hogy legyenek kapcsolatok. saját szemmemmel láttam,hogy aki egyetemen jól teljesített végig,az jó sokáig kereste a munkahelyet.míg akinek voltak ismerősei hamarabb kapott állást,hiába linkeskedte végig az egyetemet. úgyhogy én arra bíztatnám,hogy járjon el az egyetemi programokra. nem kell minden nap otthon ülni. mikor kéne eljárni szórakozni? amikor 30 éves és otthon várja a férj meg a gyerekek? és a munka miatt fáradt?

inkább most,amíg suliba jár és több ideje van ezekre.

Lefogadom, hogy a kérdező igazából az általa leírt gyerek... És most arra vár, hogy mindenki megerősítse, hogy igen igen, kisfiam, ez a normális, mert te más vagy, mint a többiek.

Elmondok valamit: nem normális. Egy huszonéves embernek szüksége van a társas kapcsolatokra, mert különben be fog zakkani. Ezt komolyan mondom. Vannak dolgok, amiket nem lehet és nem is kell a szülővel megbeszélni. Erre valók a barátok.

Vagy majd egyszer csak 30 éves korában megmarhul, aztán úgy fog viselkedni, mint egy 16 éves..