Lányom 20 évesen a párjához költözne, engedjem?
A lányom végre szerelmes lett egy 24 éves fiúba. S félév együttjárás után összeköltöznének a nyárra. Egyetemi kollégiumban ismerekdtek meg. Bár a lányom diszkréten hallgat h kollégiumon belül mennyire laknak együtt, de van egy olyan érzésem hogy sokat töltenek egymásnál.
Ennekellénere nekem oly furcsa h ily korán összeköltöznének közös szobába. Végülis tegyék amit jónak látnak, de mégis túl korai. Én mondom neki hogy minek egy szobában lakni nem elég az egy épület. Szerintetek?
Ne röhögtess, ezt komolyan kérdezed?
Te és a férjed miért egy lakásban laktok, miért nem lenne elég, ha ő a szomszédban lakna? Nem elég az egy épület?
20 éves, semmi beleszólásod abba, hogy együtt lakjon-e a barátjával vagy sem. Véleményt mondhatsz, ő meg ha akarja, figyelembe veszi, ha nem, akkor nem. De a döntés az övék.
Szerintem pont azért nem mesél sokat a lányod a vele töltött időről, mert ennyire gondoskodni akarsz róla, holott erre semmi szüksége.
Ha dolgoznak és fenn tudják tartani magukat és nem te tartod el őket egy külön lakásban, akkor abban semmi kivetni való nincs. Legalább önállósodik egy kicsit. Jót tud tenni az embernek, ha megtapasztalja milyen független élni a szülőktől.
A fiúval is megismerik jobban egymást. Azért a koli nem olyan mint egy saját lakás/albérlet.
Ezt most úgy értetted, hogy egy épületben, de külön szobában lakjanak? Ugyan már, ez nevetséges. Ha együtt laknak, akkor egy szobában laknak, és egy ágyban alszanak.
Szerintem is sok időt vannak együtt (jóformán együtt is lakhatnak), kiismerhették már egymást annyira, hogy össze akarjanak cuccolni. Ha meg mégse jön össze hosszú távon, hát az se a világvége. Had élje az életét, nem gyerek már.
Nem kell persze minden aktuális pasival összeköltözni pár hónap után, de szerintem itt teljesen másról van szó.
Ismered a fiút?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!