Szerintetek kinek van igaza, apámnak vagy nekem?

Az apám egy nagyobb multinacionális cég regionális igazgatója. A gyerekkorom arról szólt hogy ő megígért dolgokat - pl hogy ott lesz itt, elvisz engem oda, hazajön ekkor - de egyikből se lett semmi. Pénzt természetesen kaptam tőle.. Nem igazán használtam ki ezt a helyzetet, de bármikor kérhettem volna bármennyit és adott volna. 19 éves koromig kb. annyi az emlékem róla hogy este 9-10 körül hazajön, reggel 7 körül meg elmegy.

Egyetemre 300 km-re költöztem otthonról, hetente egyszer ha beszéltem vele pár percet. A befejezése után fél évet otthon laktam, a szülővárosomban dolgoztam, most pedig Ausztráliába költözm. Szerinte nincs jogom hozzá,hiába van saját félretett pénzem. Ő tartott el kiskoromtól, tartozom neki azzal hogy nem megyek el hanem segítek otthon. Sajnos nekem ő nem sokat jelent. Hiába tartott engem el 20 évig, hiába éltem hobban mint az összes osztálytársam, egyszerűen nem érzem őt közel magamhoz, és tudom hogy szívből ő sem kedvel engem, egyszerűen nem tudunk miről beszélgetni ha kettesben vagyunk.

Szerintetek is bunkó dolog a kérése ellenére elköltözni? Egyszerűen én nem érzem okát hogy itt maradjak.. Természetesen sokat köszönhetek neki, 19-20 évig otthont biztosított, fedezte a dolgaimat, de személyes, intim kapcsolat nem alakult ki közöttünk, személy szerint szorongok ha 20 percet kettesben kell töltetnünk.