Apámnak igaza volt?

Figyelt kérdés

Mintagyerek voltam, jó tanuló és szófogadó, apukám mégis mindig terrorizált lelkileg, megvert meg hasonlók.

Egyetemre készültem már gyerekkoromban. Kitűnő a nyelvérzékem, most is 5 nyelven beszélek. Mindig mondta, hogy egy hálátlan dög vagyok, de majd ő megmutatja. Szerinte 20 éves koromban hajléktalan leszek és sírva könyörgöm majd magam vissza hozzájuk, de ő röhögve fogja a pofámba b*szni az ajtót.

Gimnáziumba jártam, kitűnőre érettségiztem, felvételi nélkül jutottam be egyetemre. De apukám közben elvesztette a munkáját, évekig meg se próbált újat keresni, csak elszórta a család pénzét. Én minden nyáron jelentkeztem diákmunkára, de mivel nem voltak kapcsolataim, nem vettek fel sehová. (Kisvárosban enélkül nem megy)

Egyetemen is kerestem munkát, de nem vettek fel, a szüleim meg abbahagyták az anyagi támogatásomat. Éheztem, a barátom tartott el.

Végül hozzá költöztem külföldre. Fél éve munkát keresek, de sehol semmi. Érettségim van, némi nyelvtudásom, amivel már simán lehetne dolgozni, de mindenhová 1-2 éves gyakorlatot várnak el, az nincs.

A barátom tanul, nem akar mellete dolgozni is, most munkanélkülin van.

Fél éve nincs munkám, pedig heti 2-3 helyre folyamatosan jelentkezem a takarítástól az irodai munkáig.

Egyedül prostinak vettek volna fel, mert hogy szép vagyok, és művelt, de köszönöm, nem ez az álomállásom.

Haza nem mehetek, otthon sincs munka, anyuék nem támogatnának.


Apu megjósolta, hogy hajléktalanként végzem, és tényleg afelé tartok.


Mit tegyek?


21N


2014. nov. 12. 13:59
1 2 3 4 5
 1/43 anonim ***** válasza:
79%
Érettségivel mindenhol nehéz elhelyezkedni. 5 nyelven beszélsz. Miért nem olyan országban vagy, ahol ezt hasznosíthatod?
2014. nov. 12. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/43 anonim ***** válasza:
88%
"most is 5 nyelven beszélek" -><- "érettségim van, NÉMI nyelvtudásom" Ez csak nekem ellentmondásos?
2014. nov. 12. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/43 A kérdező kommentje:

Mert nincs pénzem.

A barátom itt lakik, egyedül itt fogadták, mert nem uniós állampolgár.

Kezdőtőke nélkül meg nem indulhatok neki a vak világnak. Egy vasam sincs szó szerint, mert anyu zsebre rakta azt a pénzt, amit nekem spóroltak születésem óta mamával, és kivetette velem 18 éves koromban, mert apu rábeszélte.

2014. nov. 12. 14:04
 4/43 A kérdező kommentje:

Az 5 nyelv még igencsak némi, mivel csak 2 anyanyelvi szintet, egy felsőfokot, 2 majdnem középfokot és egy alapfokot tartalmaz.

(Az anyanyelvemmel együtt 6)

2014. nov. 12. 14:06
 5/43 anonim ***** válasza:
54%
Mi van az egyetemmel? Azt írtad felvételi nélkül bejutottál.
2014. nov. 12. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/43 A kérdező kommentje:

Ott kellett hagynom.

Szlovákiába jártam, az egyetemen ment a magyargyűlölet, nem lehetett megmaradni. A szüleim abbahagyták a támogatásomat, nem tudtam tovább járni. Nem volt mit ennem. Másodikban albérletet kellett volna bérelni, de nem tudtam volna miből.

(Csak az elsősök kolisok)

2014. nov. 12. 14:09
 7/43 anonim ***** válasza:
83%
És most miből éltek, ha egyikőtök sem dolgozik?
2014. nov. 12. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/43 Andizsuzsi ***** válasza:
78%
Hova jártál egyetemre, ahol nem lehetett diákmunkát találni?
2014. nov. 12. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/43 anonim ***** válasza:
78%

Hol az a kulfold ahol vagy?


Amugy miert tart apad halatlannak, hogy sikerult ennyire osszeveszni?

2014. nov. 12. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/43 A kérdező kommentje:

Apukám nem normális. Pszichiáter mondta, hogy gyógyszerekre szorul. Minél engedelmesebb voltam, annál jobban bántott.

Szlovákiába, már írtam.

A barátom 130 000Ft munkanélkülit kap, abból.

Meg otthonról dolgoztam apróért ismerősöknek, mint fordító, de beadtam az egészet a közösbe.

Neten regisztráltam többe weboldalra fordítónak, sehonnan sem jeleztek.

2014. nov. 12. 14:17
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!