Anyukam ongyilkos lett 1,5 honapja, sehogy sem tudom feldolgozni,22 eves vagyok. Annyira szerencsetkennek erzem magam, nincs kedvem semmihez es senkihez. Hogyan tovabb?

Reszvetem.

Egy pszihologus sokat tud segiteni.de sok barattal is vedd korbe magad. Tudom h nagyon nagyon nehez. De hidd el megtalalod a modjat h kilabalj. Nagyon sajnalom.h ezt atkell elned.:(!

Borzasztóan sajnálom. Nem is tudom, hogy mit csinálnék, ha elveszíten3m az anyukámat. Egy ilyen eseményt nagyon hosszú időbe telik kiheverni, és mindig ott marad, de megszokod. Nekem a bátyám lett öngyilkos 8 hónapja, pont ma lenne 21 éves. Felfoghtatlan. Nagyon sok erőt kívánok neked! Az élet nagyon kegyetlen dolgokat hozhat sajnos. Tényleg, sírj minél többet, beszéld ki magadból, mert csak így távozik az az óriási mennyiségű feszültség, ami a fájdalomból származik, de persze csak egy részem. Nekem ez segített. Az idő tényleg gyógyítja a sebeket. De átérzem a lelki kimerültségedet. Én sem igazán tudtam figyelni úgy igazán. De aztán elfáradsz benne, nem lesz erőd a fájdalomra és akkor kezdődik el a továbblépés. Tudom, hogy nagyon friss. Ilyenkor nem tudod elképzelni, hogy jobb lesz valaha is. De javulni fogsz, sok idő, de így lesz.

17/L

Tavaly ősszel lett öngyilkos az édesanyám, így megértem az érzéseidet. A kívülállók szerintem észre sem vesznek rajtam semmit, de nagyon rosszul érzem magam.

Pszichológusra már én is gondoltam, de nem tudom, érdemes e felkeresnem egyet.

Amikor a legmélyebb helyzetben voltam, akkor nem kerestem a társaságot,

nem akartam, hogy sajnáljanak;

nem akartam, hogy érdeklődjenek... nem akartam semmit!!!! Egyet akartam: másként élni, felébredni ebből a rémálomból és régi a megszokott életben élni. Vele.

De ott volt a rémálom, a fájdalom. Mindenki segített, de igazából nem.... csak akartak.

Engem egy valami húzott vissza az életbe, amit nem fogok elfelejteni. Nem csak azért mert sors döntő volt, hanem mert észrevétlenül jött és szinte úgy is ment.

.

Egy beszélgető partner jött, aki nem tanácsolt semmit. Tudta, hogy abból már sokat kaptam kéretlenül is. Csak kérdezett őszintén... célzások nélkül... csak arra volt kíváncsi, hogy mit érzek én és miért.

Mikor kérdezgetett segített kimondani, hogy mit láttam és mit éreztem. Segített megemészteni és feldolgozni ... és amikor minden lezajlott bennem és lasan összeállt a kép, akkor új életetre búzdított.

Mikor jöttek a hullámok, akkor segített az érzéseim mögé figyelni és támogatni, hogy képes leszek mindent legyűrni és győzni.

.

Te nem tudom hol tartasz. Milyen állpotban. Ezt csak te tudod egyedül, de próbáld megosztani az érzéseid mással, akiben megbízol, aki nem ad tanácsot csak meghallgat.

És kérj segítséget! Barát, testvér, segítő szakember vagy ha hirtelen jön a hullám, akkor egy anonim lelki segélyszolgálatot.

Számomra ezek mindig kapaszkodók voltak, - amikor hirtelen vissza akart rántani minden lefelé - miközben naponta lépcsőfokonként jutottam egyre feljebb.

12 es vagyok.

az en gyerekem mar 21 eve lesz az iden hogy elment, mostanra mar enyhult a fajdalom az ember ennyi ido utan megtanul egyutt elni az erzessel. nagyon sokszor almodok vele, erdekes modon mindig olyan kis hetkoznapi dolgokat megyunk vasarolni filmet nezunk stb. es van hogy almomban is tudom hogy ez csak alom, de van amikor annyira orulok es mondom neki hogy tudtam hogy visszajossz. ez a rosszabbik mert amikor felebredek rogton tudatosul a valosag bennem. Nekem van ferjem akivel nagyon szeretjuk egymast, most viszont eppen kivizsgalasokra jar valami miatt es ez iszonyatos aggodalommal tolt el percenkent. Kb 3 het amire biztosat tudunk hogy egyszeru vagy valami komolyabb baja van, addig nincs egy nyugodt pillanatom sem.

a fiam utani elso 2 ev volt kritikus, akkor idonkent teljesen olyan voltam mint aki megzavarodott, aztan 5 ev utan kezdett az eletem visszaterni a normalis kerekvagasba. De egy ilyen tragedia utan az emberben ott marad a "miertek es a mit lehetett volna tenni hogy elkeruljuk ezt?" kerdesek sorozata ami nalam soha nem szunt meg, bar az orvosom mindig kihangsulyozta es ezt neked is tudom mondani; a VEGSO DONTES MINDIG AZ O KEZUKBEN VAN. ha valaki meg akar halni akkor meg fog halni, sajnos legfeljebb ideig oraig tudjuk halasztani de donteni ok fognak. Ha maradt az edesanyad utan level vagy magyarazat akkor talan picivel jobb helyzetben vagy Mint pl. mi voltunk mert csak sejtes maradt level stb nem.

Kivanok sok erot a jovohoz en a helyedben felkeresnek egy szakembert, nekem segitett rengeteget a felepulesben es a gyogyszerek is. Van aki eskuszik a csoport terapiara en egyszer elmentem tobbet nem en inkabb a szemelyes beszelgetesre tamaszkodtam a tul sok ember tul sok fajdalma ram rosszabb hatast gyakorolt. es aztan itt a forum ahol mindig talalsz beszelgetotarsat, irhatsz priviket ha nagyon lent vagy ez is egyfajta segitseg.

Szia Kérdező!

(16:05)

43 éves voltam, amikor meghalt az édesanyám.

Hogy vagyok?

Nehéz erre válaszolni. Hullámzóan. Néha egész jól megvagyok, de a legváratlanabb pillanatokban rám tör a fájdalom, az üresség. A munkahelyemen, otthon a családom körében tartom magam, de sokszor alig várom az éjszakát, hogy egyedül lehessek és sírhassak. Iszonyatos ürességet érzek, rettenetesen hiányzik. Nem tudom elhinni, hogy nincs többé. Lebegek valami álomszerűségben gyakran, van olyan, hogy nem érzem a kezemet és oda kell néznem, hogy van e kezem.

Sok a munkám, ott a családom, a kisfiam, ez segít abban, hogy ne hagyjam el magam, de sokszor nagyon nehéz megfelelni.

Édesapámat most műtötték, még 4 hétig rehabilitáción van, én járok ki rendezni a házat. Látom a fogason anya ruháit, itt-ott az apró dolgait, de ő már nincs és ami a legszörnyűbb, hogy nem is lesz.

Még sosem voltam pszichológusnál, lehet, hogy el kéne mennem.