Mit tegyek ha anyukam azt mondja, hogy tole az elso fara felkothetnem magam? 16/L

Most kicsit próbálj meg nem csak magadra gondolni, és beleélni magad anyukád helyzetébe.

Egy kamasz gyereket nevelni amúgy sem egyszerű feladat, és mivel apukád nem került szóba, gondolom egyedül nevel, ami még nehezebb.

És erre szembekerül egy olyan problémával, ami az ő életét is megkeseríti, és képtelen vele bármit kezdeni.

Nem érti, miért vagy boldogtalan, mi lehet az oka, ha ő egyszer mindent megtesz érted, a lelkét kiteszi, és egy köszönöm se hangzott el tőled a szemüveg miatt (meg úgy általában a fáradozásai miatt), megint csak azt látja, hogy a szobádban sírsz.

Másrészt: voltam én is derpessziós, nem is kicsit, mindkét gyerek születése után sikerült elmerülni a baby blue-ban, másodszor még súlyosabb lett. Öngyilkos gondolatok, stb...

DE!

Fogtam a rohadt gyógyszereimet, és kivágtam a kukába, és eldöntöttem, hogy márpedig én ezt nem engedhetem meg magamnak, mert családom van.

AKARATERŐ kérdése az egész.

Mint amikor valaki leteszi a cigit. Legszívesebben rágyújtana, de inkább eszik egy rágót.

Te is meg tudod tenni ugyanezt, csak akarni kell. Mikor érzed, hogy közelít a depi, akkor nem vagdosni kezded magad, hanem beteszel valami bulis zenét, max hangerőre állítod (hadd fejlődjön a szomszéd zenei ízlése), és nekiállsz valaminek. Porszívózás, torna, mosogatás, virágöntözés, vagy bármi!!

Másrészt tudomásul veszed, hogy nem csak te vagy a világon, és másnak is vannak igényei, és más is vágyik a szeretetre és az elismerésre. Mondjuk az anyukád... Egyszer próbáld ki, hogy odamész, megköszönöd hogy mindig ott van neked, és megöleled.

Azon se csodálkozz, ha elbőgi magát.

Neki csak te vagy, érted él, csak tőled várja a szeretet, és nem kapja meg. Az a csoda, ha ő még nem bolondult ebbe bele. Tudod, a családtagoknak sem egyszerű egy depressziós, akivel nem tudnak mit kezdeni, nem lehet felvidítani, boldogtalan, stb. Főleg ha mindent megtesznek érte.

Tudod, ez a pszichológia egy érdekes tudomány, sok esetben arra megy ki, hogy minél tovább járj kezelésre, mert annál tovább fizetsz/jár utánad a fejpénz.

De te is utána olvashatsz dolgoknak.

Pl. feltételes reflex. Pavlovról tanultatok, ugye?

Nálad is ez a reflex indul be a szobádban.

Ha depis vagy, és "rosszul érzed magad", bezárkózol a szobádba, így egy idő után ha a szobádban vagy, automatikusan lehangolt leszel, és azt veszed észre, hogy rossz. Ezt a doki gondolom nem mondja el...

Szóval: fogod magad, és kiszakadsz a szobából meg a lakásból. Sétálj, olvass/tanulj a parkban, könyvtárban, járj futni, úszni, kérd meg anyud hogy üljetek be egy moziba, menjetek el egy kávéra valahová, shoppingoljatok, hívd el egy osztálytársad hambizni, vagy bármi, csak ne legyél otthon.

A másik, hogy ha rossz kedved van, de mosolyogsz, egy idő után az agyad elhiszi, hogy jó kedved van. Ha jó kedved van, de játszod a morcosat, egy idő után tényleg morcos leszel. Az agyaddal el tudod hitetni, hogy tényleg olyan a hangulatod, amit a külvilágnak mutatsz.

Tehát: mosolyogj. Nem kell vidámnak és nyugodtnak lenni, csak úgy tenned. A környezeted is egyből vidámabb és nyugodtabb lesz, ami rád is jól fog hatni.

Tudod, mint a ciginél: ahhoz lenne kedved, hogy mogorva legyél, de helyette inkább mosolyogsz és kedves leszel, mert leszoksz a depiről.

Ugyanis bárki bármit mond, a viselkedésed egy része egy rossz minta, ami rögzült, és új szokásokat kell felvenned.

Ha nem változtatsz semmin, nem várhatod el, hogy bármi változzon az életedben!

Ha három hónapnál régebben jársz pszichológushoz, és nem tapasztaltál változást, akkor cserélj orvost, mert NEM fog segíteni a jelenlegi terápia.

Akkor a dokinak az a célja, hogy jól megtollasodjon a betegén, és minél tovább járj hozzá.

Próbáld ki, amit én leírtam, a kamaszkor depi és a szülés utáni depi közös jellemzője, hogy mindkettőért a rohadt hormonok a felelősek, és a hormonális változás után is megmarad. DE ki lehet belőle jönni, csak akarni kell.

Ha nem akarod, nem változtatsz, nem fogadod meg a tanácsaim, úgy abban az esetben töröld a kérdésed, mert te tulajdonképpen szeretsz depressziós lenni, mártírkodsz, és egyáltalán nem akarsz meggyógyulni, sőt élvezed ezt az egészet, tehát nem vagy igazi depressziós, csak divatból nyavalyogsz, meg hogy körbe legyél ugrálva. :P

"Tudod, mint a ciginél: ahhoz lenne kedved, hogy mogorva legyél, de helyette inkább mosolyogsz és kedves leszel, mert leszoksz a depiről." - azért nem kellene a kérdező agyát hülyeségekkel tömni, a depresszió nem egy rossz szokás, hanem egy betegség.

Aki meg így áll egy beteg emberhez, ahogy a Kérdezőhöz az anyja... hát...

Kérdező, ilyent ne itt kérdezz meg, az ide, ebbe a témába írogató anyucik úgyis mindig a szülő mellett zárnak össze...

"hogy lehet ilyen halatlan gyerekem, most vettem neki 50ezres szemuveget, erre az ereit vagdossa, tolem az elso fara felkotheti magat,"

Erre mit mondjak?

Anyád valószínűleg olyan ember,akitől soha nem kaptál szeretetet,aki egy 50rongyos xar szemüveggel úgy gondolta le is kenyerezett.

Nekem ez jött le belőle.

Gondolom korábban is kaptál drága ajándékokat tőle,igaz?

És szeretetet?

Nincs az az ember ezen a sárgolyón,aki miatt érdemes lenne megtenned....ezt tudnod kell !:)

Még nem is éltél,az életed el sem kezdődött szinte.

tessék magad összekapni,és csinálni a dolgodat.

Nemsokára a magad ura leszel,kitartás:)