Hogyan közöljem a szüleimmel, hogy tetkóm lesz?

Már miért lenne önértékelési zavar kivetülése? A legtöbbek tetkója olyan helyen van, ahol hétköznapi viseletben nem is látszik, akkor mit javít bárki önértékelésén? Akkor az is önértékelési zavar, ha valaki egy szép festményt akaszt a lakása falára? Nem lehet, hogy csak tetszik neki a kép, és szeretné otthon nézegetni, esetleg megmutatni azoknak, akiket érdemesnek tart rá?

Vagy azért jelez önértékelési zavart, mert nehezen eltávolítható?

"A tetoválás [...] Mindenképpen valamiféle önértékelési zavar kivetülése."

ezzel az erővel a hajfestés, az ékszerek, a csinos ruhák is?

"Mindenképpen valamiféle önértékelési zavar kivetülése."

Semmilyen önértékelési zavarom sincs.

Kérdező!

Én szülőként és gyerekként is érintett vagyok a kérdésben. Édesanyámnak egyszerűen megmutattam, ő elmondta a véleményét és ennyi. Tudtam, hogy ő nem szereti a tetoválásokat, ettől függetlenül azt mondta, hogy az enyém (a kép maga) szép, szépem meg van csinálva, de nem tetszik neki, hogy rajtam van. Ennyi. Kölcsönösen elfogadtuk egymás véleményét.

Gyerekem minden újabb mintát megmutatott, mielőtt felvarratta, én is elmondtam a véleményemet, azt is, ha nem tetszett, ettől függetlenül megcsináltatta. Szerintem ez így normális.

Én is így voltam vele, de végül januárban megcsináltattam és már kész tények elé állítottam őket. Apu szerint felesleges pénzkidobás volt, anyukámnak tetszik. Egy egyszerű, de rám jellemző egyedi mintát varrattam, nem ilyen elcsépelt csillagocska vagy "végtelen"/infinity jelet, csak, hogy legyen valami.

Kitagadni nem fognak, anyud is lehet húzza az orrát, de ha ízlés a minta biztos megbékél vele, mert ettől nem leszel kevesebb.

Szia!

Úgy tűnik átgondoltad. Én megmondanám édesanyámnak is.

Azt, hogy előtte v. utána és hogy pontosan mikor, milyen helyzetben tenném, azt nem tudom pontosan, sok olyan dologtól függ, amit csak te tudhatsz, nyilván egy nyugodt helyzetben, nyugodt pillanatban.

A másik lényeges szempont szerintem azon a belső állapoton, lelkiállapoton, életérzésen van, amiben leszel, amikor megmondod.

Készülj fel!

Szerintem gondold át a következőket: édesanyád bánatos, sértődött, csalódott, mérges stb. lesz. Oké. Ő ilyen. Pillanatnyilag. Fogadd el. Fogadd nyugodtan ezt a helyzetet. Ne stresszeld magad, ezek az Ő érzései! Ne vedd át ezt/ezeket a hangulatot/hangulatokat! Akkor sem, ha kelletlen érzések próbálnak elömleni rajtad, amik esetleg abból az időből jönnek, amikor még kicsi voltál és kimondottan félelmetes VOLT a rád irányuló harag! Emlékeztesd magadat (ne Őt !!), hogy nem vagy már gyerek! Őt csak hagyd, hadd érezze, amit érez. Minden ilyesminek van egy időbeli lefutása, hagy hogy megtörténjen (őbenne)!

Figyeld Őt és legyél megértő.

Csak figyelj, és gondolj arra, hogy vajon Ő most miért ilyen? Esetleg félt téged. Nagyon is valószínű, hogy félt téged, tudod, "érted haragszik, nem ellened".

Nem kell sokat magyarázkodnod, sőt magyarázkodnod egyáltalán nem kell, magyarázni sem sokat. Mindent csak kevés szóval modj, nyugodtan, belső erőt, nyugalmat sugározva.

És még valami: nem baj, ha nem tudod meggyőzni, nem baj, ha nyitva marad (Őbenne) a kérdés, nem kell egyszerre, azonnal nyugvópontra törekedned. Úgy értem, hogy ne vállald magadra azt a feladatot, hogy Őbenne azonnal egy beszélgetés kapcsán nyugvópontra jusson a dolog. Majd beszélhettek még erről máskor is!

Szerintem azt pedig egyáltalán ne várd el Tőle, hogy maradéktalanul átvegye a te álláspontodat, és magadtól se várd, hogy ezt elérd.

Szóval lényeg a belső nyugalom és a tolerancia.

Üdvözlettel: B.Y.

Tetoválni olyan mintha a nyakadba akasztanál egy "Suttyó vagyok" táblát.

Persze mindenki azt hiszi hogy az ő tetoválásának valami jelentése van mert az olyan soooooo deeeeeep. Mindig mondogatják hogy más ezt nem értheti, hogy még inkább különlegesnek állítsák be magukat. Mert kitűnni ésszel, elhivatottsággal, eposzi teljesítményekkel csak sok munka árán lehet, de beülni az első szalonba egy kis pigmentért bármelyik alja ember tud.

Nagyszüleink akik megélték a nagy háborúkat és olyan borzalmakat éltek át amit el se tudtok képzelni, nem rohantak a tetoválószalonba hogy a múlt keserűségeit a bőrükre szarják, hanem igyekeztek a jövőbe tekintetni. Ma meg ha valami tinipi.csa szakít már rohan is mert a TESCO logó olyan jól kifejezi világfájdalmát.

Emlék? A hátadon? A tarkódon amit szintén nem látsz sose? A legszentebb emlékedet a tükörből akarod nézni a válladon? Egy szemet gyönyörködtető fotónyomat, molinó a szobád falán nem ezerszer nagyobb élmény a szemnek, mint a seszínű bőrön alig látszódó színek, amik pár év alatt mocsokocsmány pacává fakulnak?

Minél hamarabb mondd el anyukádnak. Mert később nagy vita lesz belőle.

20 évesen csináltattam én is tetoválást. Anyukám nem is tudott róla mert tudtam, hogy úgy is ellenezné, nekem pedig sokat jelent a tetoválás. Megcsináltattam. Éltem az életemet minden rendben volt, soha nem is tudott róla. Egészen az esküvőm napjáig. Anyukám segített felvenni a menyasszonyi ruhámat. Amikor a hátamhoz lépett hogy meghúzza a fűzőt, csak annyit hallottam, hogy "Úr Isten ez meg mi a fene" már tudtam mire gondol. Észrevette az egész hátamat beborító tetoválást. Azt mondta nem akar most vitázni, de holnap mindenféleképpen beszélgetni fogunk. Nem beszéltünk mert másnap indultunk nászútra. Anyukám annyira haragudott rám, hogy kb. 2 hónapig nem szólt hozzám.

17-ben a ragyogó válasz!

Minek magunkra sütni egy marhabélyeget??? Nem normálisabb a hajunkkal, arcunkkal, ruházatunkkal kifejezni a megjelenésünkben a tudatállapotunkat? Nem pedig olyannal, ami fix egy éltere lezár, mintha lefixálná az állapotodat: ilyen vagyok. Pont. Nem fejlődök sehova.

Sok állásnál kizáró ok, nem véletlenül.