Ti tartanátok édesanyátokkal továbbra is a kapcsolatot ebben a helyzetben?

20 éves vagyok, édesapámmal élek, még tanulok. Kb. 7.-es koromban véltem felfedezni, hogy valami nincs rendjéna családi életemmel. Anyám folyamatosan megalázott, kinevetett és mikor valami célt elértem, svanyúan nézett rám, vagy például a barátomnak mondta, hogy vigyázzon velem mert könnyen kisajátítom. Amint egyre nagyobb lettem, kiderült, hogy valószínűleg a bátyjám nem is apámtól van, mert ő jehova tanúi volt és az egyik jehovástól lett terhes, miközben már apámmal együtt volt. Bátyjámat fél évre elhagyta, mert ment a gyülekezetbe és hátrahagyott mindent. Apámmal az évek folyamán megbeszélték és szerette volna Apám, hogy legyen egy család tudata Anyámnak és Anyámés fogékony volt erre, visszajött. Édesapám egyke volt egy szülő nevelte. Nem szerette volna ugyanazt a keserű sorsot adni. Anyám sokszor megcsalta Apámat, szemébe hazudott. Apám miattunk nem lépett, mert a személyiségünk megsérülne, mert kötődtünk anyámhoz, csak mikorra már felnőttünk, akkorra ismerültük fel a gondokat. Anyám elment tőlünk több mint egy éve elhagyott, eddig 3x találkoztunk. Minden alkalommal sírva jöttem haza. Közben hátam mögött régebben kibeszélt munkatársainak, betegséigeimet, mindent. Már van egy másik pasija is, és fűre fára ráhajt. Apámmal ordibál, hogy mennyi bajt okozott neki és Anya most érzi igazán szabadnak magát. Közben meg elvárta, hogy házassági évforulójukra csináljanak valamit, múzeumok éjszakájára nem mentek el stb. Miközben itt élt, temérdek pénzt költött ilyen ezotériás dolgokra. Horror pénzt. Ahol most is van, bomlasztja a társaságot, kiteszi magát mindenkinek.

Mégis megmaradtak bennem a gyermekkori emlék képek és az a bőrérzéklet és illat. Az anyai gondoskodás. Kb 3x találkoztunk, de megint fog hívni engem, de én ennyi kín után nem tudom mit cselekedjek. Ámbár pszihcológus nem vagyok, de tanultam, és szerintem súlyos személyiségzavarban szenved. Ki akarta húzni alólunk a házat is, voltak erre törekvései, szerencsére mindent meg tudtunk menekíteni.

Feltörnek bennem a régi emlékek de ez mégsem jó így, hogy a találkozásokra gyomorgyörccsel megyek el, kínos, és sírva jövök haza. De félek neki rosszat is okozni. Nem akarom, hogy ő szomorú legyen. Csak hagyjon békén. Nem tudom mit tegyek.