Anya balhézni akar érettségi előtt. Hagynátok, vagy próbáljam lebeszélni? Hogyan?
Angolból két csoport van a sulinkban. Az emelt- (heti 5 órás) és az alapszint (heti 3).
Én 16 évesen letettem a felsőfokú nyelvvizsgát és 10. után leadtam az emelt órákat, mert semmi értelme nem volt bejárni, csak unatkoztam és a tanár is folyton szívatott.
De ettől függetlenül aki alapszinten van, az mehet emelt érettségire, szóval összefüggés nincs. Ma bejött az angoltanár, hogy az igazgatóhelyettes azt mondta, hogy mivel sokan mennek a csoportunkból emelt érettségire (13 főből kilencen), ezért aki arra megy, annak heti plusz 2 órába be kell járni, felkészülés miatt. Ez az utolsó 2 hónapban szerintem elég nagy kicseszés, mivel már van egy kialakult rendszerem, mikor ez a két említett óra lenne, nekem különórám van, erre a tanár annyit mondott, hogy az iskolán kívüli elfoglaltság, nem számít.
Meg én nyár óta az emelt angolra készülök, a témakör már megvan, szinte az összes írásbelit megcsináltam a tanáromnál. És ebben a plusz két órában ugyanezeket csinálnánk, szóval felesleges láblógatás miatt bejárnom.
Anya jövőhéten be akar menni a suliba, hogy ezt hogy gondolták, mert már elege van abból, hogy ott állandóan variálnak valamit, aminek általában a diákok isszák meg a levét. Jogász, elég nagy az igazságérzete és ki nem állhatja a suli vezetőségét.
Csak nem akarom, hogy gáz legyen és aztán érettségin én szívjam meg (magyarból a suliban szóbelizek).
Szerintem anyukád azért akar bemenni, mert totál hülyeség az egész.
27 vagyok, ha én holnap jelentkeznék a köv. érettségi időszakra, hogy emeltezni akarok angolból, semmi akadálya nem lenne, mivel ugye jártam középiskolába.
Ettől függetlenül megértem az aggodalmad. Egyébként engem is szívattak ezzel az órai hiányzással, de akkor meg annak nézz utána, hogy ez akkor is igaz-e, ha mindenből le tudnak zárni. Ha mindenből van elég jegy, és meg tudtad tanulni az éves anyagot, nem hiszem, hogy kötelező évet ismételni...
Alapvetően jobb kerülni az összetűzéseket, de van, amikor nem lehet kitérni a dolog elől.
Mutassanak anyukádnak egy olyan törvényt, vagy szabályt, ami előírja ezt a hülyeséget.
Mondom, ha én akarnék most érettségizni angolból 27 évesen, senki se nézné, hány középiskolai órám volt belőle egy héten... Ez egy nonszensz.
73%-os, ne okoskodj már.
Van olyan orvos, aki simán ad igazolást. Pl. a nagynéném, vagy ott van apa legjobb barátja, esetleg a szomszédunk is, vagy a legjobb barátnőm bátyja... Soroljam még?!
Bocsi az OFF-ért de végogolvastam és azt kell irnom, hogy le a kalappal hogy mennyire van életcélod, tudod mit akarsz, igy még az érettségi előtt is. Azért pedig külön dicséret, hogy már 16 évesen megvolt az felsőfokú nyelvviszgád (gondolom angolból)!
Jó látni, hogy még vannak nem elzülledő magyar fiatalok!
Hajrá és nagyon nagyon sok sikert a továbbiakban!!! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!