Külföldi apa nem adja tovább hazája kultúráját?

Én is vele értek egyet. A férjed a kisfiúval és veled akar lenni, nem pedig a főnökével. Márpedig Japánban ez nem igazán adatik meg. Még a kezedet sem fogná meg az utcán, nemhogy megpusziljon. Ott nem nagyon illik és nem is szokás. Nemcsak képzelte a "gaijin nézést" , a hafuknak (is) ez "jár". Sok étterembe, fürdőbe sem engedik be őket !

Egyébként ha akarná, akkor lenne ideje mesélni a gyereknek a kultúráról, hisz sokat foglalkozik veke a leírás szerint. Egy szamurájos esti mese vagy mit ünnepelnek ma Japánban egyáltalán nem túlterhelés kedves utolsó. Az írást is meg tudná tanulni külföldön, mint ahogy teszi azt itthon a rengeteg kínai gyerek is. Nekik is ugyanúgy van más tanulni valójuk is. Az apuka egyszerűen kiábrándult a saját hazájából, akárcsak a legtöbb magyar.

35 / F

(Tudom, nem mai kérdés, de ha már a GYK feldobta, akkor válaszolok...)

Részben igaza van a férjednek, viszont amit művel, az már durván gyűlöletesség.

Abban teljesen igaza van, hogy vannak a japán kultúrában nagyon beteg dolgok. Több forrásból is tudom, de konkrétan pár éve ismerkedtem is egy japán hölggyel, rengeteget mesélt az életéről, a szokásaikról, mindennapjaikról, és mindennemű lenézés nélkül mondom, hogy tényleg vannak nagyon beteg dolgok. Az egy rémesen merev, korlátolt, szélsőségesen tekintélyelvű, befásult, és betegesen munkamániás társadalom, ahol nem önálló és szabad emebrek élnek, hanem kvázi biorobotok, akiknek minden mozdulatukat a "társadalom" szabja meg.

Mondjuk az azért nem igaz, hogy a kreativitásra ne lenne szükség, ha ez így lenne, Japán nem lenne a világ egyik vezető technikájú országa, de az egyéniséget, a szabadságot valóban nem tolerálják. Már eleve az iskola is úgy kezdődik, hogy egy évig "engedelmességre" tanítják őket, és ezt ne a szó nemesebbik értelmében értsük, hanem úgy, hogy kvázi szolgákká nevelik őket, akik legfőbb feladata, hogy a feljebblevők parancsát fenntartások nélkül teljesítse. És ez a teljes japán életet áthatja. Ott a sorsodat nem te irányítod, hanem a szüleid, tanáraid, feletteseid. Persze, jogilag mondhatsz ellent, de egyrészt a többség úgysem fog, mert már kisgyermek kora óta belénevelik, hogy azt tilos, másrészt meg ha mégis megteszi, akkor nagyon könnyen kirekesztve találhatja magát.

Statisztikák szerint a házasságoknak is a harmadát a szülők rendezik el. A házasulandók meg nem fognak ellenkezni, akkor sem, ha boldogtalanok, mert teljesíteni kell a szülők akaratát. De még ahol nem a szülők döntenek, ott is az elsődleges szempont, hogy mi a szülők véleménye (elsősorban az apáé, ugyanis Japán egy szélsőségesen patriarchális társadalom, és egy házasságon, vagy kapcsolaton belül is előre meghatározottak a szerepek). Ha az apa azt mondja, hogy márpedig te nem mehetsz hozzá Szatosihoz, hanem inkább menj hozzá a szomszéd Maszatóhoz, akkor bizony még aznap a lány szakítani fog Szatosival, mert az apja ezt parancsolta. És persze, idehaza is "jó a békesség", meg azért én magam is láttam már itt is megdöbbentő dolgokat (konkrétan exemnek az apja megparancsolta, hogy ne velem járjon, hanem a főnöke fiával, aki épp most szakított, és hát aznap szakított is velem a lány, és következő héten már a főnök fiával járt), de ez idehaza inkább csak extrém kivétel. Japánban meg ez a mindennapos. És idehaza az ember kiállhat magáért, az érdekeiért, Japánban viszont ez nem preferált magatartás.

Szóval.. száz szónak is egy a vége: teljesen megértem, ha nem akarja férjed, hogy a gyerkőc lelkileg japán legyen.

De!...

Ettől még nem kellene ennyire gyűlöletesen hozzáállnia. Amúgy bocsi, de ebben férjed annyira "japános"... Nincs kompromisszum, minden "fekete-fehér": nincs olyan, hogy valamit részben megismerhet: vagy teljesen magáénak érzi, vagy ne is halljon róla. És nincs kompromisszum, az van, amit ő mond. És természetesen a fő szempont a leendő munkabeli haszon, ami nem ezt szolgálja, az felesleges.

Pedig semmi rossz nem lenne benne, ha hall egy kicsit Japánról. Az animék tiltása pedig hihetetlenül ostoba döntés, mint ahogy az is, hogy nem hajlandó megismertetni a japán írást.

Nyugodtan el lehetne neki magyarázni, hogy pl. amit az animékben lát, az egyáltalán nem tükrözi a valóságot.

"Minek firkálgassa legalább 10 évig az amúgyis kínai eredetű jeleket"

Ebben az egy mondatban benne van minden, amit a buta, gyűlöletes hozzáállásról mondani lehetne.

De tényleg...

1. Az, hogy milyen eredetű, az mit számít? Az angol, vagy német (gyanítom, arrafelé éltek) írást is megtanulta, nem? Pedig az meg latin eredetű...

2. Milyen 10 év? Persze, értem én, hogy mire az összes olyan kanjit megtanulja az ember, ami "társadalmi elvárás", addig eltelik pár év, de ez nem azt jelenti, hogy magát az írást 10 évig kellene tanulni, és nem is szükséges mindegyiket betéve tudni. A kanák meg kb. 200 jelet tesznek ki, azt azért nem 10 év megtanulni. Ez pár hónapos folyamat lenne úgy, hogy nem töri össze magát a gyerkőc. Persze, nyilván akkor, ha érdekli. Mert ha eleve undorral csinálná, akkor tényleg felesleges. De ha tetszik neki, akkor miért ne?... (Egyébként szép kis paradoxon, hogy japánul beszél hozzá, de az írást nem hajlandó megtanítani.)

3. Minek? Mert érdekes, és több gondolkodási területre is pozitívan hat, ha az ember valami újat megismer.

"Ennyi idő alatt felsőfokon megtanul pl. angolul, franciául."

A kettő nem zárja ki egymást. De amúgy itt megint visszaköszön a merev, "japános" gondolkodás: helye csak annak van, amiből később közvetlenül munkateljesítmény lesz. És persze nincs olyan, hogy csak "belekóstolunk" valamibe. Vagy ne is halljon róla, vagy legyen belőle tökéletes.

"Azért kérdeztem, hogy ez normális-e."

Nehéz megítélni, hogy mi normális, és mi nem. De én azért kicsit túlzásnak tartom ezt a merev gyűlöletet. Azt teljesen megértem, hogy nem akarja a kultúrája negatív oldalának kitenni a fiát, és teljesen megértem, hogy neki a nyugati, szabadabb életstílus jobban tetszik, de ettől még nem kellene ennyire mereven elzárkóznia mindentől.