Mindenki azt hiszi, hogy haragszom, és nem tudok megbocsájtani, csak mert nincs nagy összeborulás, és nem is lesz. Miért nem értik meg?

Anyámmal soha életemben nem volt jó kapcsolatom, amióta az eszemet tudom, csak bántott.

10 éve (18 éves korom óta) nincs vele kapcsolatom, de tesóm jóba van vele.

Nagyszüleimet imádom, velük napi szinten beszélek, és 1-2 hetente találkozom.

Én magamban már megbocsájtottam azt a sok szarságot, amit kaptam tőle egész életemben. Elengedtem. Nincs bennem harag, nincs bennem gyűlölet. Olyan számomra, mint egy idegen. Az életemnek egy rég véget ért szakasza.

A család (nagyszülők, tesóm) pedig állandóan azt várják, mikor fogok végre megbocsájtani, mikor lesz a nagy összeborulás, és mikor ülünk le megint karácsonykor együtt vacsorázni stb.

Egyszerűen nem értik meg, hogy ez sohasem fog megtörténni, én vagyok a szemét, haragtartó, aki még egy ebédet sem lenne képes végigülni vele egy asztalnál.

Mellesleg képes lennék, nem erről van szó, egyszerűen nem akarok. Ugyanúgy, ahogy nem akarok nagy családi ebédet egy exemmel, és régi óvódás társammal, meg senkivel, aki gyakorlatilag már idegen számomra, és nem része az életemnek. Főleg akkor, ha csak rossz dolgokat kaptam tőle régen.

És még azt is fejemhez vagdossák (az utóbbi időben különösen gyakran, mert nemsoká férjhez megyek), hogy mennyire fog majd hiányozni, ha gyerekem lesz.