Van köztetek olyan, aki soha nem tudott megbocsájtani a szüleinek?

Sokszor megbocsájtottam, amikor már nem kellett volna, de már nem fogok többé. A sírját sem fogom soha megnézni. Kiiktattam teljesen.

Nem tudsz megbocsájtani? Végül is csak az életed köszönheted nekik...

Nem kell az embernek negatív érzelmekkel élni az életét. A kellemetlen dolgokat el kell temetni.

Kérdező, én spec nem is akarok... ahhoz előbb az kellene, hogy megbánják a cselekedeteiket, jóvá akarják tenni, és kérjék a bocsánatot... nem a "de én csak jót akartam" szánalmas makogás...

#5, tudod, a kellemetlen dolgok elfojtása-eltemetése a legtutibb recept a gyomorfekélyre-asztmára-szívinfarktusra-pszichés betegségekre. Annyit meg bocs, de nem érnek, hogy még most is ártani tudjanak...

Két éve járok terápiára... anyámat, úgy érzem, soha nem fogom tudni szeretni. Megbocsátottam neki, mert nem tehet róla, hogy olyan a személyisége, amilyen (neki is sz@r gyerekkora volt). Ezt feldolgoztam. De szeretni nem tudom.

Megbocsájtás... ilyennel ebben az esetben nem foglalkozom. Inkább úgy mondom: teljes mértékben leszarom, hogy mi van vele, és nem akarom a saját életemet rondítani olyan emberrel, akiről tudom, hogy rosszindulatú, agresszív, gonosz és meg is tenne mindent, hogy csupán a saját értelmezést nélkülöző agyszüleményeit kielégítse. Szóval: minek dühöngjek, meg rágjam magam? Tojok rá, van egy "jó" sztorim társaságban.

Egy barátom volt, aki mindig megbocsájtott a szüleinek, pedig olyan dolgokat tettek, amire nincs bocsánat. Jött mindig a szokásos válasza: ,,mégiscsak a szüleim". Én erre azt mondtam neki, hogy ez teljesen mindegy, ők nem akarnak és nem is fognak megváltozni. Nagy nehezen megértette és megszakított velük, minden kapcsolatot. Sokkal boldogabb és a szülei nem is keresték azóta sem