Szerintetek a nevelés / szülői példamutatás az oka annak, hogy egyre több az olyan fiatal, aki képtelen az önállóságra? Ha nem, akkor minek köszönhető?

ne tudják a tudásukat átadni a gyereknek

régen a kovács fia kovács lett

a kolompáré kolompár

manapság saját kis műhelye sincs senkinek

Ennek semmi koze a kadar rendszerhez, vagy egyaltalan magyarorszaghoz. Angliaban is ugyan ez a helyzet, USA-ban is a fejlettebb teruleteken.

Az egyik fo tenyezo biztosan az hogy a mai generacionak joval tobb evet kell iskolaban toltenie ahoz hogy "valaki" legyen a munkaero piacon. Nem ritka az hogy valaki 28 evesen meg MSC-t csinal valamelyik egyetemen. A korabbi generacio 28 evesen mar reg penzt keresett.

pont erre gondoltam én is

hogy mivel az iskolában tanulnak, így a szülőktől szinte semmit akiknek lenne pedig mit átadni.

Én 22 éves koromig teljesen életképtelen voltam, nagyon gáz, de nem tagadom.

20 évesen fél évig volt munkám, de 100 nettót kerestem, amiből nem is gazdálkodtam túl okosan.. Utána szó szerint a nagy semmit csináltam és a szüleim tartottak el. Bár egy idő után a sok sikertelen álláinterjú után depressziós lettem és nem nagyon kellett rám költeniük, mert szinte ki sem mozdultam a házból, enni is alig ettem. Aztán egy szerelem segített kimászni a gödörből, azóta jól vagyok.

Nálam közrejátszott a nevelés igen, én egyke vagyok ezért el voltam kényeztetve. Mindent megkaptam, mindent megcsináltak helyettem, mindenre igen volt a válasz így mikor kikerültem a való világba, óriási pofonnak érzékeltem minden kis nehézséget. Kemény volt megtanulnom rendes életet élni, de sikerült, ez a lényeg. :)

Nálunk a helyzet:

Én 31 éves

Öcsém 25 éves

Engem keményebben fogtak, öcsémet nem. Tehát pl. neki temetéskre sem kellett eljárnia, ha nem volt kedve, akkor nem kellett semmilyen családi rendezvényen részt vennie. A nagynénénk temetésére sem jött el - akitől annyi anyagi támogatást és szeretet kapott- mert bulizott szegény előző este és másnapos volt.

Ha rendőrségi ügye volt, volt több is, akkor annyit kapott, hogy ejnyebejnye, ilyet nem szabadna. Amikor én egy tetoválást csináltattam magamra 23 évesen (egy kis saját grafika volt a lapocka alatt), a szüleim közölték, hogy ezt rokonok előtt nem vállalják és elsüllyednek szégyenükben, sőt édesanyám a kitagadásomról beszélt.

Hozzá kell tennem, hogy barátom sem volt 20 éves koromig.

De a drága, 17 évesen bűnöző kisöcsémet tutujgatták, mert hát ő csak hibázott, amikor lopott és biztonsági őröket vegzált.

Azóta egy igazi szociopatává nőtte ki magát, a szüleimet érzelmileg zsarolja, a pénzüket elszedi bulizásra, miközben látványosan nem csinál semmit.

És a szüleim tőlem kérdezik, nekem panaszkodnak, hogy miért ilyen a kisfiúk?

11-es, tényleg nem rosszmájúságból kérdezem, de őszintén tedd a kezed a szívedre és kérdezd meg magadtól, ebben a helyzetben van egyáltalán esélyed saját család alapítására? Mert ahhoz bizony a prioritásoknak át kéne rendeződni. És nem nekem kell megválaszolnod, írtam is h nem rosszmájúság. Magadban gondold át.

Az én anyukám akkor költözhetett el otthonról amikor meghalt az anyja 83 évesen. Nagyon sanyarú gyerekkorunk volt emiatt, mert állandóan vert minket a nagymama. És egy életen át tudta érzelmileg zsarolni az anyánkat... Pedig egyszerűen csak ki kellett volna jelölni a határokat.

Mi a párommal szintén huszonéves fiatalok vagyunk, külön élünk, de nekünk is bele akarnak szólni mindenbe a szüleink. Én nagyon nehezen viselem ezt, a párom viszont rájuk hagyja, mondván, "csak jót akarnak". Erre szoktam mondani, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve...

Szerintem egyébként a mai szülők nem bírják elveszteni a kontrollt a gyerekeik felett, de ez régen sem volt sokkal jobb - apám még huszonévesen is leadta az anyjának a fizetését és a pénzt az anyja osztotta be neki. Szerinte azért ez sem piskóta, manapság ilyenről nem hallani. Én elég komoly harcot vívok még most, 25 évesen is a szüleimmel, hogy tiszteletben tartsák a döntéseimet, félig-meddig sikerül is. Annak örülnének a legjobban, ha a nyakukon élnék örökre és ők szabhatnák meg az életemet, nagyon sérelmezik, hogy ez nem így van, de a párom szüleit meg főleg bántja, hogy a fiuknak önállósodási türekvései vannak 30-hoz közel. Benne is én indítottam el ezt az önállósodási vágyat, magától lehet még mindig anyuci szoknyája mellett ülne, ahogy sok korabeli is teszi.

Úgy gondolom, a szülőknek kellene elsősorban változtatni, több szabadságot, szabad döntést adni a gyerekeknek már kamaszkortól fogva, eközben pedig jó, felelősségteljes és mindenek előtt következetes példát mutatni a gyereknek. Az én húgomat pl borzasztóan rosszul nevelték a szüleim, következetlen, buta módon viselkedtek vele mindig is, nem hiába élősködik rajtuk még 22 évesen is a gyerekével és a pasijával karöltve. Elvárja, hogy a pasija és anyámék tartsák el, mert szerinte ez egy szülő dolga, és szerinte a normális szülő azt akarja, hogy a gyereke örökké vele lakjon és rászoruljon a szülői segítségre. Úgy véli, normális az, hogy egy huszonévest a szülei pénzelnek, nagyon durva tévképzetei vannak a témában egyébként (mindet nem fejteném ki). Anyám néha sérelmezi,hogy ő tartja el őket, közben meg mégsem engedi el a kezüket és élvezi, hogy folyton beleszólhat az életükbe, szóval kettőn áll a vásár...

Bár azt azért hozzátenném, hogy anyagilag nem könnyű önállósodni, mi pl házvásárlást tervezünk a párommal, de nem menne még 10 év múlva sem szülői segítség nélkül.

Jó azért legyünk igazságosak! A "gyerekek" mikor kirepültek sosem tudtak segítség nélkül házat/lakást venni. Más kérdés, hogy a segítséget épp az állam, vagy a szülők adták. Itt nem az életkezdési anyagi támogatás a baj, hanem hogy nem rugdalják ki otthonról a gyereket a szülők. Egy lakást megvenni egy dolog fenn is kell tartani! Jobb is lenne ha minden fiatal felnőtt pár saját lakásban kezdhetné az életét és érezné a felelősségét a számlafizetésnek és a munkavállalásnak, de nem úgy, mint egy albiban, amikor csak az életkedve megy el az embernek, hogy a pár egyik tagjának a fizuja csak a bérletre meg egyebekre megy el...

Márpedig a madarak se tanulnak meg repülni, ha nem hagyják el a fészket...