Miért nem hiszi el anyám, hogy tudnék gondoskodni magamról?

Nagyon gyerek vagy te még, de hajrá, próbáld meg: még sikerülhet is ha kicsit észhez térsz és felébredsz az álomvilágból. Szerintem nincs azzal semmi baj hogy ennyi idősen még nem akarsz családot.

Egyvalamit tanulj meg: Ne magadban őrlődj a problémáidon: mert nem tudhatod más tud-e segíteni rajta. Nem jó ha ennyire magadba zárkózol. A szüleid pedig csak törődni szeretnének veled. Ugyanis a család jó esetben ezt teszi, és nem leszarja hogy van-e búd-bajod. Ha meg nem törődnének veled, az lenne a baj.

Meg lehet érteni a kérdezőt is. Ilyen korban mindenki vágyik egy kicsi magányra, egyedüllétre, önállóságra.

Én is pont ezért szeretek önállóan élni, mert azt a kevés szabadidőm magam osztom be, és csend és nyugi vár otthon. Persze ez elég idilli kép, mert általános esetben ordít a gyerek az utcán, fúrja a szomszéd a falat, este a tv-t bömbölteti, mindig akad valami, ami a nyugalmat zavarja.

Na meg ugye amit 18 évesen még nem fog fel az ember, és nem is kell neki szerintem, hogy az élet nem egyszerű annyira mint gondolja. A "kis ház" is több millió, a munka sem magától jön, és szarul is fizetnek.

Na meg, 18 évesen én a rokonoktól kaptam meg folyamatosan hogy "jajj mi lesz velem pesten". Mert hogy még sosem voltam önálló, ott meg egyedül leszek, nem lesznek a szülők akik segítenek...aztán csak túléltem az elmúlt 10 évet...

Mondjuk én a mai napig kiakadok a mit eszel mit iszol dolgoktól. Hazamegyek 3 napra, első kérdés hogy mikor megyek vissza, mit csináljanak enni az útra, mit viszek magammal enni, mit akarok vacsorázni, mit reggelizek holnap, ebédre jó lesz e ez meg az...

Egyetértek a kérdezővel. Én már nem élek együtt édesanyámmal, csak hétvégente szoktam hazalátogatni, 26 éves vagyok, önálló keresettel, albérlettel, kutyával, stabil párkapcsolattal.

A lemez ugyanez: Nem vagy éhes? Nem vagy szomjas? De biztos, nem? Nem kérsz egy kis rántott húst? De biztos, nem? Mit csináltál ma? (Dolgoztam, mégis mit csináltam volna?) Éjszaka közepén, wc-n: Mit csinálsz? (Szerinteeed???) Miért ezt a nadrágot vetted fel? Nem kellene egy vastagabb zokni? Nem veszed fel a másik cipődet?

Amikor hazamegyek az egész hétvégém kérdések megválaszolásából áll és érvelésekből. (Mert ezt a sok miért-et meg kell válaszolni...) Továbbá érzelmi zsarolásból: örülnék én a helyedben, ha bárki így gondoskodna rólam! Egyszer elmondta, hogy az ő anyja is ezt csinálta, őt is zavarta, de hát most ez őt mit érdekli.

Már kértem szépen, hogy fejezze be, kértem csúnyán, hogy hagyja abba, sőt kértem úgy is, hogy összepakoltam az éjszaka közepén és haza akartam jönni az másik városban lévő lakásomba.

Egyik sem ért semmit.

Általában egy-egy ilyen kérdezgetős, mindenbebeletenyerelekmerténtudomnekedmiajó hétvége utána olyan kimerült vagyok, hogy a hétfői napom tönkre van vágva, dolgozni is alig tudok. (A hülyeségi miatt a tegnap éjszakát végigbőgtem, ma reggelre fájt mindenem, szédültem, teljesen kivoltam. Neki jó, nekem nem.)

Várom a tanácsokat.

Ez inkább gyerekes hiszti, mint sem egy felnőtt ember önálló gondolatai. Egyszerűen nem tudod a helyén kezelni a dolgokat.

Ott indul hogy az ember társas lény. Persze, vannak olyanok akik tényleg inkább a magányt kedvelik, de az ilyen nagyon ritka.

A magadról gondoskodás pedig nem csak annyiból áll, hogy akkor eszel amikor akarsz és megsimogatod a kutyádat.

Igen, nálunk is voltak itthon ezek az "erőltetett beszélgetések". Igen, én is a falra tudtam volna tőlük mászni. (Ez az "Éhes vagy? Nem. Miért nem?" párbeszéd kísértetesen hasonlít a miénkre. Illetve volt még a "Mi volt az iskolában?") Mint az előző válaszolónál, itt se legyen félreértés, én is szeretem a szüleimet, de egyszerűen ilyenkor ez olyan érzés, mint ha viszketne az arcom és legszívesebben levakarnám az arcbőrömet. Idegesítő, na.

DE, van egy nyílás a fejemen amit úgy hívnak hogy száj. Van egy szervem amit úgy hívnak hogy tüdő és levegőt fúj. Illetve a kettő közt van a légcsövem, a hangszálaim, fogaim, nyelvem amivel a levegő áramlását tudom befolyásolni. Mindezt az agyammal összhangba hozva tudok olyat produkálni amit úgy hívnak (most kapaszkodj meg) beszéd.

Nyugodtan, higgadtan és komolyan felvázoltam édesanyámnak, hogy ha beszélgetni szeretne velem, akkor vagy lényegre törő/konkrét beszélgetés legyen, vagy pedig találjon ki valami témát amiről normálisan beszélgethetünk. Mert ezektől az erőltetett beszélgetésindítónak csúfolt marhaságoktól a falra mászok. Igaz hogy párszor ezt meg kellet ismételni és nehézkesen akart beindulni a dolog, de működik.

Édesanyád pedig azért hiszi azt hogy nem tudsz magadról gondoskodni, mert nem tud komolyan venni... és szó mi szó, ilyen hisztikkel tényleg nem lehet komolyan venni egy embert. Az életben ennél még millió idegesítőbb dolog lesz, ami ellen ráadásul a hangodat sem emelheted fel, hanem el kell viselned.

Amíg nem tudod ezeket az alapvető kommunikációs problémákat megoldani az édesanyáddal, vagy nem tudod a helyén kezelni a dolgokat, addig ne is álmodj olyanokról, hogy a való életben egyedül helyt fogsz állni.

"hétvége utána olyan kimerült vagyok, hogy a hétfői napom tönkre van vágva, dolgozni is alig tudok"

Én is sokszor voltam így. Mások mindig azt kérdezik hogy "haza sem mész hétvégére? Hát nem kell egy kis pihenés?"...Nekem az a pihenés a egyedül lehetek hétvégén nyugiban.