Miért hozzák fel a szüleim folyamatosan ezt a témát? Miért érdekli ez annyira őket?

Az első válaszoló nem mond hülyeséget, de az okosságot nem abban mérjük, hogy milyen papírja van az adott illetőnek, hanem abban, hogy önmagában mennyire értelmes. Ha ő ezt szeretné hivatásszerűen csinálni, akkor miért lenne buta?

Én a helyedben egy nagyon határozott kijelentéssel elintézném: "Anyu, apu ez az én életem, hagyjátok őt békén."

"Na erre az volt a válasz hogy jött nővérem és nem tudott anya normális iskolát találni egy csecsemő mellett."

Szerintem a cukrász szakma is szép, és ugyanúgy rendben van, mint ha valaki festő-burkolóként dolgozik, szereti, amit csinál, és meg is tud élni belőle tisztességesen.

Viszont abból ítélve, hogy már te is egyetemista korú vagy, nemhogy a nővéred, de anyukád minden gyereke valószínűleg elég rég kinőtt a csecsemőkorból, szóval ha benne lett volna komolyabb ambíció más hivatás iránt, tényleg akart volna továbbtanulni, akkor megtehette volna, szóval kár ezzel takaróznia, ráadásul közben lenéznie mást, aki ugyanúgy a szakmájából él, mint ő maga.

Fiatalok vagytok, ha hasonló lenne az iskolai végzettségetek, akkor is sok minden próbára tehetné a kapcsolatotokat - az idő majd eldönti, hogy mennyire terveztek komolyan egymással hosszabb távon.

Ha ilyen helyzetben lennék, és a szüleim nem nekem mondanák el a meglátásaikat, esetleg fenntartásaikat a párkapcsolatomat illetően négyszemközt, de azt is legfeljebb pár alkalommal, hanem annyi érzelmi intelligencia lenne bennük, hogy a barátomnak mondanak olyat, ráadásul nem először és nem másodszor, hogy "ő csak egy munkás, nem hozzám való", akkor - ha az nem hozna változást, hogy ilyenkor határozottan kiállok szóban a párom mellett, - én döntenék úgy, hogy beszüntetjük ezeket a közös "családlátogatásokat", és helyette is kettesben lennék vele úgy, hogy jól érezze magát, ahelyett, hogy őt szándékosan, tudatosan megbántó, lenéző emberekkel kéne jópofiznia az illedelmesség kedvéért, rám való tekintettel, vagy netalán abban reménykedve, hogy a szüleim majd egyszer azt nézik, hogy milyen ember, azt meg felnőtt nő létemre rám bízzák, hogy elfogadom-e őt azzal a végzettséggel, amije van.