Ti mikor kezdtétek magatokat teljesen felnőttnek, a szüleitektől függetlennek érezni?

Szia, lakj addig apuddal, míg szükségét nem érzed annak, hogy elköltözz. Én elfogult vagyok, 19 évesen elvesztettem apumat, akivel hasonló volt a viszonyom, mint neked a tiéddel.

Én 14 éves korom óta nem lakok otthon, csak hétvégente meg szünetekben jártam haza, kolis voltam. Aztán 21 évesen elköltöztem anyumtól, majd másfél évig ismét nála laktam, otthon. Kb 4 hónapja költöztem el, immár végleg, tavasszal veszek saját házat.

Baromi rossz belegondolni, hogy akkor már nem fogok minden hétvégén hazajárni. Most is hazajárok, mert anyumnál van a kutyám, párom is közel lakik anyumhoz, és ugye anyum is ott van, én 180kmrel arrébb. Ha saját ház lesz, akkor már itt lesz a kutyám, a kocsim, párom is ide fog lejárni, tehát anyu egyedül marad.

De a terv az, hogy hozzám költözik, ha nyugdíjas lesz, akkor legalább nem kell mindig aggódnom érte. Illetve ha külföldre költözünk is visszük magunkkal. Nem biztos, hogy egy házban fogunk élni, de maximum 1 órányi távolságra legyen tőlünk, ne többre, hogy bármikor át tudjunk menni :)

Szóval ne költözz el, ha nem akarsz, élvezd ki, míg ott lakhatsz, mert mikor el kell menni piszkosul fájni fog. Javaslom azért készülj lelkileg az elválásra, hogy ne érjen hidegzuhanyként ha eljön az idő, de ne költözz, míg te magad nem érzed a késztetést :) Örülj, hogy van apud neked, és hogy ilyen jó a kapcsolatod vele :)

én sokáig otthon laktam, de nem találkoztam a szülőkkel. Mindent fizettem (kaját, rezsit, javításokat nagy gépeket...), utólag kiszámolva ezerszer jobban jártam volna egy albérlettel. De én nem bánom.

Felnőtt nem akkor lesz valaki, ha nem otthon él. Akkor leszel felnőtt, ha bármi van el tudod látni magad, és segíteni másokon ha kell. Nekem ez nagyon hamar eljött, már 15 évesen. nyilván kényszerből, de ez van. Amikor végül férjhezmentem, míg nem lett gyerekünk fura is volt mennyivel lazább az élet, hogy csak a férjem van, nem egy egész család a nyakamon :)

szóval akik szerint annyi a felnőttség, hogy máshol alszik... én őket kerülöm. szinte mindig bezzegemberkék. Nem ritka hogy albérlet, de azért minden hétvégén papa mama felpakolja őket kajával,,, stb... nem ezen múlik a felnőttség hol laksz. A te életed, éld úgy ahogy neked jó.

Én bizonyos tekintetben független vagyok, viszont más tekintetben függök szülőtől...

20 éves korom óta dolgozok főállásban, már elég jól keresek, ha akarnék simán elköltözhetnék albérletbe, de felesleges kiadás lenne, mert elég nagy a házunk és így legalább beszállok a rezsibe. Ha elköltöznék annyival nem csökkenne a rezsi mint amennyit fizetek.

Azt veszek meg magamnak amit akarok, azt csinálok amit akarok, szóval a szüleim semmibe nem szólnak bele. Annyiban függök apámtól, hogy vele élek, kölcsönösen toleráljuk egymás hülyeségeit :D

Saját házra gyűjtök és így többet tudok félretenni, mint ha albérletet bérelnék.

22F

Szerintem a külön lakásnak és az önállóságnak nincs túl sok köze egymáshoz, még ha felszínen úgy is látszik.

Én is anyámmal lakom, több okból is. De lakhatnék külön is. Egy ideig külföldön éltem, teljesen egyedül, de nem értem, mi benne a "pláne". Kaptam fizetést, beosztottam a pénzt, bevásároltam-főztem-takarítottam, elintéztem a hivatalos ügyeket, értelmesen beosztottam a szabadidőmet (még jól is éreztem magam, nem hiányzott a társaság), de szeretném hinni, hogy ezeket "bárki" meg tudja csinálni - nem hiszem, hogy bármi elismerésre tarthatnék számot, hogy első naptól kezdve minden gördülékenyen ment. Itthon anyámnak különösen jó, hogy együtt lakunk (persze nekem is), és nem korlátoz semmiben.

Otthon kivívni azt, hogy egyenrangú felnőttként kezeljenek, ne "gyereknek", sokkal nehezebb volt, mint külön élni. Sokan szinte "elmenekülnek" otthonról, ahelyett, hogy megoldanák a problémákat. De nem pakolhat össze folyton az ember, ha nem tetszik valami... Vagyis igen, de kissé macerás lehet:)

Ahogy olvasom, te is túl vagy már a "függetlenségi háborúdon", szóval semmi okod, hogy elköltözz, amíg nem lesz komoly párkapcsolatod - és apádat valószínűleg nagyon boldoggá teszed vele.

18 évesen, amikor elköltöztem saját albérletbe egyetem mellett és dolgoztam.

Én nem gondolok semmit a helyzetedről, csak azt, hogy kicsit voltam csak idősebb nálad, amikor megismertem a férjemet és külföldre költöztünk. Addigra már rég a saját lábamon álltam.

Nagyon szeretem a szüleimet, a testvéremet, de szeretni valakit és közös programokat szervezni, sok időt együtt tölteni és beszélni anélkül is lehet, hogy egymással élnénk. Az élet rendje, hogy a gyerekek előbb-utóbb elhagyják a szülői házat. Csak ki előbb, ki utóbb érik meg rá lelkileg.

Szerintem ha jól érzed magad otthon akkor felesleges elköltözni. nem látom értelmét az elköltözésnek főleg ugyanabba a városba nem, mert nem vagyok benne biztos hogy 2 barátnővel jobb lenne együtt lakni mint apukáddal.

én 19 évesen, tehát most költöztem koliba, de azért mert messze tanulok. és így sem érzem magam önállónak mivel a szüleim tartanak el. Én akkor fogom teljesen felnőttnek érezni magam ha már anyagilag független leszek a szüleimtől. Azért mert te apukáddal laksz még lehetsz felnőtt és önálló.