Így nagyon ciki az életem, a terveim? Élősködök csak a családomon?

Szerintem sokaktól meg fogod kapni, hogy igen, ciki, de én nem így gondolom. Egyfelől van fogalmam a mentális, pszichiátriai betegségekről, és tudom, hogy azokból így felállni nem kis teljesítmény. Másfelől meg van ilyen, hogy az ember nem a mások által elvárt életkorban jön rá, hogy mit is szeretne csinálni.

A legfontosabb azonban az: a szüleid mit mondanak? Tudnak támogatni, és hajlandóak is? Beszéltél már velük erről?

Én 28 évesen mentem egyetemre, szóval szerintem semmi gáz nincs benne :) A mentális betegségekről nem tehetsz, élvezd, hogy jobban vagy. Esetleg ha tudsz valami olyan melót, amit mellette tudsz csinálni otthon, az jól jön, én így tanultam.

Egyébként az, hogy számíthatsz a szüleidre, főleg azoknak nem fog tetszeni, akik nem számíthatnak a sajátjukra, de őket meg inkább sajnálni kell.

Akkor élősködnél, ha nem tennél semmit, csak naphosszat heverésznél az ágyon. Ennél-innál-aludnál és magad egy gazszálat sem tennél keresztbe - mindezt úgy, hogy testileg és lelkileg munkaképes vagy.

És miről beszélsz, hogy 24 évesen öreg vagy? Ha most kezdenéd az egyemetet alap szinten elsőévesként, akkor SEM volnál öreg!

Soha ne add fel az álmaidat. És na hagyd, hogy bárki más eltapossa az álmaidat. Később nagyon nagy árat kell érte fizetni.

Csak a legfontosabb nem derült ki. A szüleidnek ez teher? Anyagi gondokat okoz? Ha igen, akkor élősködés. És ilyen esetben lehet dolgozni és mellette levelezőn tanulni.

Ha ez a szüleidnek nem okoz gondot, akkor biztosan örömmel támogatnak és örülnek, hogy megtaláltad az utad.

Mivel beteg vagy, szerintem nem durva, ha csúszol 1-2 évet a diplomaszerzéssel, egészségesekkel is megesik.

A szüleid is ha normálisak, biztos segíteni akarnak, hogy a lehető legjobb végzettséged legyen, mert neked nehezebb lesz a munkaerőpiacon, mint egy átlag embernek, és ugye az átlagnak se könnyű elhelyezkednie.