Anyám idegbeteg?

- Süssek almás pitét. Oké, de megkértem, hogy had váltsak receptet a régi helyett (ami borzalmas). Megcsináltam, minden családtag (akik nem tudtak a cseréről) halálra dicsérték, hogy nagyon finom. 1 héttel később anyám ordított velem, hogy a régebbiből csináljam, mert a múltkori pocsék volt. Titokban csak azért is az új receptből sütöttem és miután megkóstolta (100x elismételve, hogy ez mennyivel jobb) bevallottam neki a cserét. Nem hitt nekem elsőre, utána szemét csaló lettem.

- Süssek kalácsot dédnagyim receptje alapján, amit a padláson talált. Hiába bizonygattam, hogy 1 kiló liszt (+ egyéb száraz hozzávalók) nem fog összeállni 1 tojássárgával és 1 dl tejjel, nem hitt nekem, végig mellettem állt és nézte, hogy ne csaljak (múltkoriból kiindulva). Mikor nem állt össze kijelentette, hogy én rontottam el, ő megcsinálja, takarodjak onnan. Gyilkos keménységű lett (én hibám).

- Mit tanultunk a suliban? Elmondom. Olyan nincs is, ő megélt X évet, sose hallott róla. Biztos nem figyeltem órán, ezért hordok össze hülyeségeket. Ordítás: semmire se fogom vinni így.

- Ma reggel is: kimegyek a konyhába megkérdezni, hogy miben segíthetek? Főzésben nem, jó. Kimossak egy adagot? Nem, ő jövő héten akar mosni. Ettől függetlenül betett egy adagot, teregetni se teregethettem. Pár perce sírva-üvöltve jött be a szobámba, hogy semmiben se segítek, sz@rok rá. Kérdezés nélkül meg nem állok neki semminek, mert már abból is vita volt.

És a többi...

Lassan nem merek a közelében sem lenni, mert minden az én hibám, én vagyok a borzalmas.

Volt már valaki ilyen esetben? Hogyan oldódott ez meg?