Az anyám kész idegbeteg. Mindennap sír, üvöltözik velünk, öngyilkossággal fenyegetőzik. Hogy segítjek rajta?

Ismerős...

Az én anyám is ilyen volt, amikor még általánosba jártunk tesómmal. Minden reggel ordított velünk, hogy minek vagyunk itt, meg hogy a hü**e apánk húzott volna k***t a f*****a. Állandóan csapkodott mindent, többször is kitörte a lakásajtó üvegeit, de tányér-pohár minden repült a kezéből. Borzalmasak voltak azok a reggelek, mindig alig vártam, h reggel fél 8 legyen, hogy elindulhassak az iskolába, mert amíg ott voltunk, addig se láttuk. Igaz ennek már 20 éve.

Még mindig ideges típus, állandóan szidja a keresztényeket, a politikát meg mikor éppen mit. De már nem annyira ideges mint anno. De így is egész nap ha beszélgetünk, csak a panaszáradatot zúdítja magából. Igazi energiavámpír.

Anyukádon nem tudsz segíteni. Az emberek nem változnak... Néha igen, de az nagyon ritka. Ha ők nem akarnak maguktól megváltozni, nem tudsz segíteni rajtuk. Mutogathatod nekik Oshot, vagy a "Titok" filmet, Brian Tracy típusú pozitív irányú személyiségfejlesztő tréningeket vagy bármi hasonló ami a gondolkodásmód pozitív irányú elmozdulására hivatott kitaláltatni (huhh de jól megfogalmaztam :)). Ha elküld azzal hogy neki nincs ideje ilyen hülyeségekre, nem tudsz tenni semmit.

Annyit tehetsz, hogy jegyezd meg egy életre hogy hogy viselkedett veled és bármi történik, ha te felnőssz és netalán lesz gyereked, te nem leszel olyan mint ő. Márcsak azért sem. Bármi bármilyen **arul is alakuljon, minden napra jusson egy ölelés és sose kiabálj másokkal; ha valami probléma támad, ne azon rágódj hogy milyen **ar minden meg hogy kiba**tak veled, hanem arra fókuszálj, hogy meg legyek oldva a problémák. Aki nem gondol a problémákra annak nincs problémája. Na ez nem teljesen igaz persze, de közel áll a valósághoz. :)

Anyád gondolom azért ilyen, mert egyedül van, nem tud senkire számítani, akivel megoszthatná a gondolatait, nyomás alatt van, nehéz munka, kevés pénz, adósság, gyerekek ellátása - és ettől elszakad nála a cérna.

Meg nem tudom miért van egyedül, elváltak szüleid? Mi lehetett az oka? Az apa hibájából, vagy anya hibájából? Az olyan kapcsolatokból, ahol az egyik fél kicsit nehéz eset és ettől a másik nem érzi jól magát (mert pl. a másik "ideges"), gyakran előfordul hogy az egyik fél lelép abból a kapcsolatból. Mindenkinek egy élete van, és valahol érthető hogy azt szeretné minél boldogabban leélni.

Anyukádnak legfejjebb házimunkába tudsz besegíteni, lehet hogy már az jól fog esni neki, ha a mosogatást megcsinálod néha vagy mosás után kiteregeted a ruhákat. Apró dolgok, de utána legalább el tudja könyvelni magában hogy jajj de jól, már ennyivel kevesebbet kell megcsinálnom.

Esetleg még kezdeményezhetsz vele beszélgetést, ha történt valami érdekes a suliban elmondod neki pár mondatban, utána te is megkérdezheted tőle hogy telt a napja - néha egy kiadós beszélgetés az, ami kiránt valakit egy időre a depresszióból. Vagy kezdeményezz olyan beszélgetést, ami a "régi szép időkre" irányul, itt a karácsony, ünnepek alatt beszélgessetek arról hogy milyenek voltak az ünnepek amikor még ő volt gyerek, milyenek voltak a telek, vagy ha jön a farsang megkérdezed h ő régen minek öltözött be. Azt hiszem egy jó beszélgetés kirántja az elmét a negatív gondolatokból. Manapság már senki nem beszélget, mindenki hazamegy és bevágódik a TV meg a számítógép elé...

Fogjatok a húgoddal egy befőttes üveget, dekoráljátok ki. Szívecske alakú cetlikre írjatok egy-egy olyan dolgot, amit szerettek benne! Minimum 100 ilyen cetlit csináljatok. Ezeket rakjátok a befőttes üvegbe és adjátok neki ajándékként. Talán beválik...

Remélem tudtam segíteni!

Nálunk is ez volt, csak nagymamámmal. Nálunk az volt a recept, hogy elkezdtem kimutatni, hogy szeretem, megerősítettem az önbizalmát, hogy milyen jól tud főzni, milyen szép a bőre még mindig, milyen jó embert nevelt apukámból, mennyit dolgozhatott már fiatalon is, és bármi volt, mellette álltam. Elkezdte azt érezni, hogy szeretek vele lenni, hogy szívesen megyek vele vásárolni, szívesen beszélgetek vele, segítek neki, jó véleménnyel vagyok róla, és abbahagyta a hisztirohamokat (ő egy jó szót se kap senkitől, majd meglátjuk ha ő meghal, milyen rossz az élete, őt senki se becsüli, stb...).

Remélem, hogy nálatok is megoldódik a probléma!

Nem tudom, apukáddal milyen házasságban élnek, de ha vannak problémáik, akkor lehet, hogy onnan ered ez az egész viselkedése. :(