Rossz gyerekkor, rossz felnőttkor?
Erről soha senkinek nem beszéltem, még a legjobb barátaimnak sem, mert utálom ha sajnálnak, meg olyan furán néznek rám...
Kisgyerekkoromban (2 évesen) nevelőszülőknek adtak, addig egy intézetben voltam, az igazi szüleim képtelenek voltak a gondozásomra. A nevelőanyám viszont egy nagyon rossz ember volt. Volt egy saját lánya, neki persze mindent megadott,ő mindig kiváltságos volt. Rajtam kívűl még egy tucat másik ilyen gyerek is volt ott. De ez a nő, nem szeretett minket, sőt így, visszanézve, úgy gondolom nagyon csúnyán kihasznált minket. Hivatásos nevelőszülő,ami azt jelenti,hogy fizetést kap a gyerekek után. Nem is volt munkája, szépen megélt belőlünk. 2 emeletes ház, hatalmas udvar, kert, gyönyörű kocsi stb.
Ez még nem is lenne akkora gond, de nagyon rondán bánt velünk. Elég sokszor el voltunk verve, gyakran apróságokért. Én egész életemben rettegtem abban a házban. Elmondott minket minden hálátlan putris cigányoknak, majdnem minden nap. Úgy lettünk felnevelve, hogy szart sem érünk. Mi meg el is hittük. Nekem hatalmas szerencsém volt, mert értelmes lány voltam, iskolában mindig kitűnő voltam, végül egyetemre mentem. De a "testvéreim" nem mind voltak ilyen szerencsések. A legjobban az egyik kisöcsémet sajnáltam. A nevelőanyán mindig ellenőrizte a cuccait, mikor hazaért az iskolából... nincs meg a radír, puff egy pofon... nincs grafit, puff mégegy. Kiskoromban én is megkaptam a magamét, de később,mikor nagyobb lettem, azt hallgatni, hogyan veri a kisebbeket... szörnyű volt. Vacsoránál a 9 éves kisöcséd sírástól, meg a pofonoktól feldagadt arcát látva elpattanik valami benned. Rengeteg ilyen eset volt, sokszor éjjelente, visszaemlékszem és pokolian érzem magam. 19 évesen otthagytam azt a házat, rengeteg barátom van,teljesen más világ a mostani életem, egyes egyedül élek külföldön, és büszke is vagyok erre, de a tudat,hogy az a ház tele van újabb ártatlan kisgyerekekkel,akiket ez a nő kihasznál és bántalmaz... Annyiszor végiggondoltam, mit kellene tennem... de ki hinne nekem? Az állam örül, hogy valaki magához veszi ezeket a hátrányos helyzetű gyerekeket, nem érdekli őket mi folyik a családban. Volt kijáró "családfelügyelő" is , vagy mi... de mi sosem beszélgettünk vele. Mindig a nevelőanyánnkal jópofiztak, kávézgattak... Egyszer tetűs lettem az iskolában még 3.-ban. És egésznap bőgtem, meg görcsöltem, mert tudtam, hogy ki fogok kapni érte... és az egyik kis tanárnő ki jött velem iskola után, és elkezdte mondogatni anyámnak, hogy ez nem az én hibám és h. ne bántson....utána hetekig sarokban térdeltem iskola után, sokszor késő éjjelig... El nem tudom mondani azt a rengeteg borzalmat,ami gyerekként ért engem, meg a testvéreimet. Az egyik húgom egyszer addig volt a sarokban, míg lehányta a falat. Fel kellett takarítania persze, és folytatnia a büntetést. A nevelőanyánk olyanokat mondott,hogy biztos szándékosan csinálta...
Ez egy kicsit hoszú lett... a lényeg az, hogy bármennyire is próbálom ezeket elfelejteni, és hálás lenni, amiért egyáltalán felnevelt, egyszerűen nem bírok másra gondolni,mint,hogy ez a nő nem normális.
Élem az életem, gondok, bajok, örömök jönnek, mennek de nem tudom magam túltenni ezen az egészen. Arról nem beszélve, hogy a többiek, akik utánam felnőttek és elhagyták a házat milyen siralmas életet élnek.
Ráadásul párom sincsen. 24 éves vagyok, és még soha nem volt barátom. Senkihez nem érzem elég jónak magam. De meg ha lenne is valaki, ugyan hogy érthetne meg engem? Ez az egész igenis a része annak,ki vagyok és szeretném ha valaki tényleg ismerne, de képtelen vagyok ezekről beszélni, tuti elijedne az illető, mert azt mondaná, hogy lelki rokkant vagyok... szeretnék végre boldog lenni, de nem látom, hogy ez, hogy történhetne meg.
válasza: válasza: válasza:Nézd, az életem nekem is kábé ilyen volt, csak épp engem a saját apám vert. Nem csak pofonok voltak nálunk, de a fenéken eltört fakanál, a biciklizárral-kinyitott állapotban-való 'ahol érlek ütlek' verés és a legdurvább egy gumislag darab volt. Minden nap ment a lelki terror. Csúszó mászó féregnek nevezett, nincs haszna belőlünk, mi egymás. Az iskolában csúfoltak, megaláztak a fogam miatt, mert óvodás koromban elbuktatott egy gyerek, a maradandó fogam majdnem kiesett és rosszul nőtt vissza-kifelé állva. Letört belőle egy darab, elszürkült, és jóval nagyobb volt, mint az átlagos fog...a testvéreim megaláztak, uralkodtak felettem. Tehát se iskolában, se otthon nem volt lelki és testi nyugalmam. 10 éves forma lehettem, mikor apám kitalálta, hogy elkezd edzeni versenyszerűen futni. 4-5 kilómétereket futottunk minden nap, de volt hogy 15-öt. Télen-nyáron. Volt, hogy suli előtt. Egy utolsó szemétnek voltam elmondva. Valahogy túléltem, otthagytam a szülői házat. Aztán történt valami. Apámat nagy baj érte. Infarktusa volt...3x. Kapott egy pacemakert. Átértékelte az életet. Bocsánatot kért. Én megbocsátottam. Azóta van lelki békém. 27 éves voltam, mire idáig eljutottam. Azóta nyugodt vagyok. Azért a múlt árnyai kísértenek, de csak nagyon ritkán. Kapcsolatokat nagyon nehezen építek ki, mert soha nem voltunk elengedve szinte sehova, suli után mindig spuri haza. Nem voltak barátaink. De 21 évesen megismerkedtem párommal, 3 évre rá hagytam ott a szülői házat. Azóta boldogok vagyunk, szeretetben és békében neveljük gyerekeinket, a két kislányunkat. Apámmal el nem hinnéd, de jó a kapcsolatom. Soha nem hánytorgatom fel a múltat, mert megbocsátottam neki. Láttam a szemében, hogy megbánt mindent, megváltozott....és ez a kulcsszó. Bocsáss meg és akkor le tudod zárni. De a szívedben kell megbocsátanod. Az öcsém nem tudott még a mai napig sem megbocsátani apámnak-nem is jó a kapcsolatuk. Hihetetlen, de nem érzem lelki sérültnek most már magam, nem vagyok lelki roncs.
Van kiút ebből, hidd el, pedig én is majdnem eljutottam az öngyilkosságig. Nálam is kábé 2-3 éves koromban kezdődött és 24 éves koromig tartott-az otthoni szenvedés, aztán teljesen 27 évesen békéltem meg, mikor apám bocsánatot kért.
Persze neked kevesebb esélyed van rá, hogy a nevelőanyád bocsánatot kér, de békélj meg a sorsoddal, most már csak előre nézz!
válasza:Szia!
Először is őszinte elismerésem, hogy ilyen gyerekkor után képes voltál felállni és kitörni onnan ahonnan elindultál. Van egy olyan érzésem (Bocsánat ha tévednék) neked erős szeretethiányod van és egyáltalán nem tudod magadról elhinni, hogy értékes ember vagy, akinek joga van boldog lenni az életben. Meg kéne próbálnod esetleg egy pszcihológust, vagy ha azt nem akarod, akkor meg kéne próbálnod louis l hay Éld az életed című könyvét. Kezdetnek nem rossz szerintem ha azt kezded el olvasni.
válasza:Először is, minden elismerésem a tiéd, hogy ilyen gyerekkor után,egyetemet végeztél:)
Másodszor, hát huh...
nyílik a bicska a zsebemben.
A nevelőanyád beteg ember,komolyan el fogok gondolkodni, hogyan tudnál keresztbe tenni neki.
Persze, lehet azt mondani,a gyerekeknek intézetben még rosszabb helyük lenne,de nem.
Így nem lehet gondolkodni.
Elmebeteg , semmirekellő emberek ne neveljenek gyereket, majd lesz más.
A kóros önbizalomhiányod, és rossz önbecsülésed nem véletlen.
Ami a fejedben jár, amiket gondolsz,teljesen normális emberi reakció(k),egy nem normális világban. Nem a te hibád a történtek,és nem kell megbocsátani a nevelőanyádnak,hálásnak meg főleg nem!
Neki kellene hálálkodnia nektek,hogy ingyen eltartottátok az elmebeteg semmirekellő riban_ot.
Tessék magadra büszkének lenni,hiszen kitörtél ebből az egészből, lediplomáztál,annak ellenére, hogy óriási hátrányból indultál, sok veled hasonló korú gyerekkel szemben.
Én biztos vagyok benne,fogsz találni idővel egy olyan srácot,aki szeretni fog,aki törődik veled,aki nem laikus szemmel fog legyinteni a problémáidra,hanem támogatni fog mindenben.
Magyarul szeret téged.
Azt írod külföldön élsz,ha van rá anyagi keret,keress egy jó szakembert, akár ott helyben élő magyart,akivel átbeszélheted az életed,helyre teheted magadban,mi miért történt a múltban.
A traumás emlékeket "fel kell oldani", ki kell beszélni magadból, különben örökké kísérteni fognak, olyan ez,mint egy vírus, belülről szed szét.
Tessék keresni egy jó szakembert!
Az is fontos lenne,ha valakit közel tudnál engedni magadhoz,lehet az egy barát is,nem véletlenül vagy alapból bizalmatlan az emberekkel szemben,ez sajnos a gyerekkorod "mellékterméke",nem a te hibád!!
A problémád pontosan abból adódik,hogy senkinek nem beszéltél ezekről, sok elfojtott agresszió lehet benned.
Olyan dolgokkal akarsz egyedül megbirkózni, amivel nem lehet, nem tudsz egyedül, nem csak te.
Ez nem a te gyengeséged, ezt ne feledd!
Nincs mit szégyellned,ez is nagyon fontos!!
Az elmeroggyant pszichopata nevelőanyádnak meg börtönben a helye.
Tessék megnyugodni, az életed sínen van,a hiányzó darabok idővel a helyükre kerülnek, fel a fejjel :)
válasza:Közben olvasom, amiket még írtál.
Megalázkodsz, kihasználnak, ez a szeretehiányodra vezethető vissza.
Nem tudsz normális határokat kialakítani emberekkel,nem a te hibád.
Sok mindent felnőttként kellene újra tanulnod,bizalommal, autonómiávál,...stb,kapcsolatos dolgokat.
Mivel ezek korábban is az emberi kapcsolatokon belül alakultak volna ki,ezután is csak ott tudnak.
Ezért írtam,fontos lenne,ha valakit közel tudnál engedni magadhoz,ez lehet bárki,nem feltétlen párkapcsolatban kell gondolkodnod.
4es válaszoló: igen, ez így van, ahogy mondod, de mégiscsak a testvéreim, nem fordíthatok hátat a gondjaiknak, amikor annyi mindenen mentünk keresztül együtt. Egyszerűen híján vannak képességeknek, amik nekem puszta szerencséből megadatottak (Istennek hála).
5.-ös válaszoló: a te történeted...huhh. Neked van fogalmad róla, milyen lehet ez az egész. Örülok, hogy apukád bocsánatot kért tőled. Ha a nevelőanyám is a teljes megbánást mutatná, én is megbocsátanék, de ahogy hallom a híreket otthonról, el sem hiszik, hogy külföldön vagyok, azt mondja az otthoniaknak, hogy Kaposváron vagyok, egy híd alatt :D
6-os: köszönöm, elolvasom ezt a könyvet mindenképpen :)
Progresszív:) a te üzeneted meg is nevettetett, meg a bőgés is rámjött :)) a szavak,amiket a nevelőanyámra használtál, pontosan azok a kifejezések,amiket mindig is mondani akartam, de nem volt hozzá merszem. Téged olvasva, helyeselésem közepette bátrabbnak éreztem magam :) Egy kicsit mindig attól tartottam, mások is azzal jönnek majd, hogy mégis csak felnevelt, legyek hálás meg tisztelettudó... jó volt ilyeneket olvasni :) és azt kívánom, bár ő is olvasná és elszégyellné magát...
Mindent összevetve köszönöm a válaszokat, igazi tanácsokat kaptam, nem csalódtam :)
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!