4 felnott gyerekukbol miert csak az egyiket tamogatjak folyamatosan anyamek ugy, hogy aztan a tobbi gyerektol kell kolcsonkerni? Masnal is van ilyen?
Fel millió havi fizetést elvisz 3 pici gyerek Mo-on? Ja bocs a harmadik meg pocakban. Tudom, hogy szórja, mert tudom hogyan élnek és mire költenek. Akkor minek csinált harmat? Miért nem nyújtózkodni ameddig a takaró ér? Ja mert a múltkor erre azt mondja nekem, hogy minek, ha meg lehet toldani a takarót! :(
Mi meg azt sem tudjuk, hogyan spóroljunk. Aztán úgy csinálnak mintha kakkantanank a pénzt.
#11
Már bocs, de így semmi értelme ennek a diskurzusnak.
Azzal kezdted, hogy százezreket keres és három gyerekkel él egy vályogházban, miközben ti testvérek külföldön jól összekaptátok magatokat.
Most kiderült, hogy a százezrek az félmillió (ami persze 5x100000, de azért más az optikája) és a három gyerek csak kettő (egyelőre).
Ezen a pontom mondom azt, hogy halgattassék meg a másik fél is, mert pillanatnyilag csak a te álláspontodat ismerjük, ami a lényges körülményeket illetően erősen változónak tűnik attól függően, hogy az (vélt vagy valós) igazadat mennyire érzed kikezdhetetlennek.
Mivel pedig a testvéred nyilván nem fejti ki itt a saját nézőpontjából a történetet - meg a szüleid sem - értlmetlen dolog egy egyoldalú közlésre véleményt alapítani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!