Szüleim nem foglalkoznak a csípéseimmel. Mit tegyek?
Napok óta csipked engem valami, úgy mint a szúnyog. Napközben is csípett már meg valami, folyton úgy érzem, hogy van rajtam valami.
Ha említem a szüleimnek akkor csak kiabálnak velem, hogy ők most mit kezdjenek ezzel. De engem nagyon zavar, mert nem tudok egyszerűen aludni. Idegesít, hogy mászik rajtam valami meg már tiszta ideg vagyok miatta. A ruháimban is benne lehet már ez a valami. De folyton csak a lecseszést meg a kiabálást kapom mintha ez az én hibám lenne. Mit csináljak? 14L
Lehet a bolhánál is rosszabb, az ágyi poloska. Azok éjjel jönnek elő és és csípnek, nehéz őket megtalálni mert nappal résekbe bújnak. Menj el dokihoz, a csípés alapján megmondja mi az4
Majd ha anyádékhoz is átmennek és csípnek, majd őket is érdekelni fogja!
Mondju, ha hiszti helyett elmennél a dokihoz?
Igazuk van, ők mégis mi a fenét csináljanak vele? Jó, ordibálni ezért nem kéne, de 14 éves vagy, önállósodjál már egy picit.
Ha ágyi poloska, akkor azt szakember tudja kiirtani.
Amit te is megtehetsz:
Alapos porszívózás mindenhol (szekrény mögött is!)
Klóros felmosás (hypo, Flóraszept, ilyesmivel)
Ágyneműt, ruhákat kifőzni, ha nem bírja a magas hőt, akkor fertőtlenítő mosószer (sanytol) és ecetes-teafaolajos öblítés
Matracot beszórni szódabikarbónával, fél óra múlva kiporszívózni, szőnyegeket kitisztítani.
És elmenni bőrgyógyászhoz, aztán a leletet megmutatni a törődő szülőknek...
Az ágyadon van valami jel?
A poloskacsípés után kis apró pöttyök maradnak az ágyneműn és a lepedőn, alvadt vér. Nagyon csúnya betegségeket terjesztenek, szóval rá kéne jönni, hogy mi az, ami csíp. A ruhába a poloska nem megy bele, akkor viszont bolha lesz, azt csak rendszeres és nagyon alapos takarítással tudod kiiktatni, mert a porban él.
Nem biztos hogy valódi csípés. Én is hasonlóan voltam, tele voltam csípés szerű piros pöttyökkel. Kitakarítottunk, stb.. A végén rájöttem, hogy hiába csípésszerűnek érzem, látom ez nálam allergia. Úgy jön ki a csalánkiütésem, a legtöbb éjszaka, mintha belém szúrna valami, utána kapartam ezerrel, a fenistil meg hasonlók nem használtak.
Szóval én nem vagyok meggyőződve arról, hogy valóban csípked valami. Akkor már kellett volna látnod azt az állatot, meg kellett volna találnod az ágyadban, előbb utóbb akkor a család többi tagját is csípni fogják.
Szóval láttál valamilyen állatot vagy nem ez itt a kérdés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!