Anya miért ilyen konzervatív? (Bővebben lent. )
Nem életbevágóan fontos probléma, nyugodtan hívhattok hisztis kislánynak, de az értékelhető válaszolnak jobban örülnék (de senkit se fogok lepontozni :3). :)
35 éves volt, mikor születtem, késői gyerek vagyok. Arról van szó, hogy Anya régebben mindig telebeszélte a fejemet mindenfélével, példákat is írok. 12,5 évesen vett nekem először foghúzva toppot, amit körülöttem a lányok mind már 10-11 éves koruk óta hordtak, és csak pár hónapja kaphattam rendes melltartót. Kisebb koromban mindig azzal tömte a fejemet, hogy azért nem vesz, mert kilazítja a mellizmokat és felnőtt koromban úgy fog kinézni a mellem mint egy felakasztott tejeszacskó, én meg ezt elhittem (Ki ne hinne az anyjának?!), csak nemrég olvastam utána, hogy ez csak egy buta teória, ez nem igaz, sőt, pont ellenkezőleg. Itthon pedig ha látja, hogy van rajtam megkér, hogy vegyem le, mert "felesleges" és "egészségtelen" ilyen korban.
Már 12 évesen elkezdtem szőrösödni, 13,5 évesen kérdeztem anyát, hogy szerinte a gyanta jobb-e vagy a borotva, hol tudnék venni stb. Az volt a válasza, hogy ne vegyek ilyeneket, mert csak megerősíti a szőrzetet, felesleges. Na igen, de nem ő ég miatta tesiórán, vagy bárhol ahol ujjatlan pólót veszek fel. Csak ritkán festhetem ki a körmöm, mert ha kifestem és következő nap suliban kapok egy 3-ast, az biztos azért van mert tanulás helyett szépítgettem magam. Nem csinálhatok semmit a hajammal (vasalás, göndörítés, melír, festés, stb.), mert "tönkreteszi" (ne zavarja, hogy összes korombeli ezt csinálja) a hajat, ha pedig félig a szemembe söpröm (azért, hogy legalább ennyi extra legyen benne, ha már más nem lehet), akkor meg azt mondja milyen ápolatlan, k...ás, pedig mások ezt sokkal feltűnőbben is csinálják, mégis mindenki szépnek, csinosnak tartja őket, és még senki se szólta meg őket azért, hogy miért így hordják a hajukat. Nem sminkelhetem magam, mert "még túl korai". Nem hordhatok divatos ruhákat, mert "sz...ok". Nem lehet magassarkúm, mert "tönkreteszi a lábat". És ezt még estig sorolhatnám.
És még Anya azon csodálkozik, hogy miért nem csorgatják értem a nyálukat a fiúk, pedig ő is észrevehetné, hogy ezzel a "semmi menő - semmi korszerű" stílussal aligha tetszenék meg valakinek.
Anya miért ilyen konzervatív? Értem én, hogy csak jót akar nekem, és szeretem őt, de nem tudja felfogni, hogy a 21. Században vagyunk. Mit tegyek, hogy én is normális kamasz lehessek, és ne fogjon ily rövid pórázon? Amúgy 14 éves vagyok.
Szerintem néhány dologban igaza van anyukádnak, de közel sem az összesben.
Sokan írták, hogy csordaszellem meg nem kell utánozni, majmolni a többieket...nem tudom...szerintem azért általános iskolában kicsit másképp működnek a dolgok. Eleve nincs mindenkinek igénye arra, hogy nem tudom milyen különleges vagy egyedi legyen, nekem sincsen például és egyáltalán nem érzem magam emiatt kevesebbnek. Úgy öltözök, ahogyan nekem tetszik, de egyáltalán nem zavar, ha az a ruha szembejön velem az utcán akár többször is. Általános iskolában pedig elég nagy szerepe van a közösségnek és a közösség véleményének. Vannak menő, divatos és vannak gáz, ciki dolgok...szerintem ez nem egy új keletű dolog. Én csak két évvel vagyok idősebb a kérdezőnél, de szerintem ezek a kategóriák mindig megvoltak. Közhely, de a gyerekek kegyetlenek. Ezt én is megtapasztaltam... 14 éves voltam mikor először melltartót kaptam, holott már korábban kellett volna és még csak toppom sem volt... illetve a szőrtelenítést sem engedték. Én voltam az egyetlen ilyen az osztályban. Rengeteget cikiztek, bántottak miatta, még a tanárok is szóltak, hogy itt lenne már az ideje. Borzasztó megalázó volt. Voltak barátaim, nem lettem teljesen kiközösítve, de ettől függetlenül egyáltalán nem szívesen gondolok vissza arra a pár évre. Szerintem a szőrtelenítés az egy olyan dolog, hogy ha kell akkor kell, kortól függetlenül. Egy 14 éves lányt ez szerintem már joggal zavar. A melltartó pedig szintén ez a kategória, ha a méret miatt indokolt, akkor kell melltartót hordani...bár már vannak kisebb méretű, kimondottan tini melltartók is valamint toppok. A smink alapvetően szerintem nem olyan életbevágóan fontos dolog és sok helyen nem engedik az iskolában. Nálunk is elég sokan sminkeltek már 7. osztályban is, de a suliban általában lemosatták, a körömlakkot is, de mostanában elég sok fiatal lányt látok onnan talpig sminkben kijönni, szóval nem tudom, hogy most hogyan működik...biztosan iskolától is függ nyilván. Gimiben már nem foglalkoznak ilyesmivel. Szerintem valamilyen korrektor, szempillaspirál, ajakbalzsam még belefér, ha jobban éreznéd magad, ez egyáltalán nem feltűnő vagy sok, de nem kell használni ilyeneket. Suliban én sem szoktam soha, pedig én nem is az a tökéletes, hamvas bőrű tini vagyok, hanem elég csúnya a bőrhibáim vannak. A körömfestésben nincsen semmi durva, ha az iskola engedi, akkor szerintem ez abszolút belefér. A hajfestés, melír meg semmilyen korban nem egészséges, nem tesz jót a hajnak, 14 évesen meg szerintem nem kell ilyesmit csinálni. A hajvasalás, göndörítés sem igazán használ neki, de szerintem ha nem rendszeresen csinálod akkor ezzel nincsen baj. Mondjuk erre a legjobb megoldás szerintem az lenne, ha elvinnének/elmennél fodrászhoz és választanál egy olyan frizurát, ami tetszik neked. A magassarkú pedig valóban nem való egy 14 éves lánynak, legalábbis hétköznapra biztosan nem.
Próbálj vele beszélni, magyarázd el neki, amit ide is leírtál, hogy mi miért zavar és mit miért szeretnél. Ha nagyon elutasító veled, akkor ha van pénzed elmész és megoldod magadnak. Nyilván nem a hajfestésre gondolok, de pl. borotvát vagy gyantát te is vehetsz magadnak.
Szia!
Anyukádnak egyértelműen nem tetszik a gondolat, hogy nőiesedsz. Őszintén szólva, szerintem a szőrtelenítést és a melltartót leszámítva igaza van a dolgokban, amiket te itt említettél.
Borotvát vehetsz olcsón, és borotválkozhatsz, a melltartóról meg esetleg megmutathatnád neki, amit olvastál. Ezekben ugyanis igazad van, ápolatlanságnak számít, ami nem szimplán "ciki" hanem azt a képet sugallja rólad, hogy igénytelen vagy. Nemcsak a fiúknak, hanem mindenkinek.
A magassarkú szerintem ostoba divat, és valóban tönkreteheti a lábat. Az ortopédus előadónk szidta is rendesen. Én nem kínoznám magam vele divatból, az tuti.
Smink, hajfestés tiniként szerintem ráér még. Én 22 vagyok, de ezekkel én sem élek, gimiben sem éltem. Melírozva volt párszor a hajam, de ennyi.
A divatos ruhák esetében köthetnétek kompromisszumot. A kihívó ruha gáz, olyat érthető, ha nem enged. De vannak nagyon csinos ruhák, amikből mégsincs kint mindened. Esetleg ilyeneket kérhetnél, illetve rávehetnéd, hogy nézegessetek együtt ruhákat, és megmutathatnád neki a neked tetszőket. Egyébként gondolom, az ára is számít neki.
A szőrtelenítés, melltartó ok.
Festett, melírozott, de főleg szőkített haj: inkább ne, mert tényleg tönkreteszi. Nézd meg mennyi csaj ír szépség téma körben, hogy mivel tudja rendbe rakni a haját,mert tönkretette a szőkítés, meg a túlzott hőkezelés. Néha-néha becsavarni, kivasalni még rendeben van, de napi szinten azok is kinyírják a hajat.
Magassarkú cipő: vegyetek egyet, de ha ilyen kínai, meg deichmannos vackot veszel, akkor 2 óra után a pokolba kívánod. Nem tesz jót a lábnak,főleg hosszútávon. Alkalmi cipőnek ok, de amúgy mindennapi cipőnek, iskolába járni nem jó ötlet.
Anyukád nem akar rosszat, persze valahol maradinak tűnik, de ne akarj 14 évesen minifelnőtt lenni. Szerintem csak tudtok kompromisszumot találni.
Semmi köze a korához..
Az én édesanyám 52 éves... Időnként jár szoláriumba, géllakkja van, szőrtelenít, festett haja van.. Mindegyik a természetes szinten, nem mű nős...
Csinos ruhákban jár a hétköznapokon is, pedig kis faluban élnek.
Én magan szugorúan voltam fogva, suliba csak francia köröm, vagy halvány szín.. Smink csak középiskolla közepén lehetett stb..
De sosem maradtam el a korombeliektől.
Azzal a részével egyet értek,mhogy hajfestés smink a hetköznapokon korai egy 14 éves lánynak, hiába csinálja manapság mindenki..
Anyukád viszont mindent tilt... Nem helyes..sokmindent nem tehetsz..mde pl a szőrtelenítést meg tudod oldani nélküle.. Ha kapsz zsebpénzt, vagy szülinapit akkor abból egy ket dolgot meg tudzs oldani..
Idővel hozzászokik ám, es kevésbé kesz szigorú.. Legalábbis az osztálytársaimnál, akik a szüleikkel így voltak ezt tapasztaltam..
28/n
Azért az sem mindegy, hogy milyen sminket tilt a szülő. Mert az oké, hogy egy 14 évesnek még bőven túlzás naponta alapozózni, púderezni, szemhéjfestékezni, rúzsozni, satöbbi, de ha csak arról van szó, hogy egy szempillaspirált meg egy halvány szájfényt akar használni, azt szerintem túlzás tiltani. Én kétszer annyi idős vagyok, mint a kérdező, és kimondottan elvárták a suliban, hogy ne sminkeljünk, de ennyiért senkinek nem szóltak (ezt igazán észre se vették), aki pattanásos volt, az korrektorozzott és púderezett is napi szinten, szempillaspirált én is gyakran használtam, szájfényt meg tulajdonképpen az összes lány. Pedig hát mondom, ez 14-15 évvel ezelőtt volt, amikor még egy nyolcadikosnál nem volt olyan egyértelmű, hogy homlokig ki lehet sminkelve.
Egyébként a magas sarokkal is így vagyok, nem mindegy, hogy mekkorát akar a kérdező. Ha nagyon magasat, az nem jó, de egy picit emelt sarok még egészséges is.
A tartós hajfestést érthető, hogy nem engedi az anyukája, de szerintem az beleférne, hogy néha hajszínezőt használ, mert megértem, hogy szeretné néha kicsit feldobni a frizuráját, ha mással nem is, hát legalább egy másik árnyalattal.
De igazából tök felesleges leírnunk, hogy mi mit engednénk meg, ettől még a kérdező anyukájára nem tudunk hatni. Ha helyteleníti ezeket a dolgokat, akkor az sem fogja meghatni, hogy számára idegen emberek ezeket (vagy ezeknek egy részét) megengednék.
28/N
Na valami tündibündi jól lepontozott. Úgy látszik ő bírja a magassarkút és a haja sem ment tönkre a festéstől.
Én szeretek csinosan öltözködni, de a magassarkúval nem vagyok barátságban, és hosszútávon tényleg nem tesz jót. Nekem egy van az 20 ezres kényelmes, de ilyen tucatvacakról senki ne akarja elmondani, hogy jó.
Melltartót igen is hordjon a gyerek, mert tényleg kinézik a többiek, szőrtelenítést is ajánlottam, mert a szőrös hónalj gáz.
Az öltözködést lehet ízlésesen csinálni, de nagyon sok tininek kint van mindene, sok úgy öltözik,mint valami útszéli. Nem kell mackóban járni, egy jó farmer és egy nem agyondekoltált felső is tud csinos és divatos lenni.
Sminkben is lehet kompromisszumot kötni, egy spirálba és szájfénybe még nemhalt bele egy 14 éves sem, viszont vannak kislányok, akik úgy ki vannak mázolva, hogy helyből 20-nak tűnnek.
Szóval a mindenem kirakom, kifestett és a penészvirág mackós kislány közt kell megtalálni a középutat.
A borotvához nem kell anyád, elmész egy drogériába egy csomag eldobható borotva kb 3-400 Ft, hozzá a hab/zselé szintén.
Tán le kéne ülni beszélgetni. Amúgy meg lehet félt is a fiúktól, mert ezek a "divatos" kislányok általában már 14-15 éves korukra nem arról híresek,hogy még szüzek.
Amúgy apukád mit szól ehhez az egészhez? Ők ilyen téren engedőek.
20/L
14 évesen még nem kell sminkelni, hajat festeni, gyantázni...én sem tettem. Sőt, melltartót is kb 13 évesen kaptam először (azóta is utálom a melltartókat, pedig nagy melleim voltak mindig is), gyantáztatni is 16 évesen kezdtem. Azért mert a korodbeliek olyanok, amilyenek...neked még nem kell beállnod a sorba! Bár tudom, kamaszkorban senki sem akar kilógni.....na de majd később...változik a helyzet reméljük.....
Szerintem anyud korának nincs köze a "konzervatívsághoz". Sőt, én nem is nevezném ezt annak. Meg kell értened..neki mindig a kislánya maradsz. Akkor is, ha már 40 éves leszel. Másképp tekint rád, mint más kamaszokra. Ráadásul teljesen érthető, ha feleslegesnek tartja az általad felsorolt szépítkezéseket 12-13-14 éves korban. :)
Ó, hát anyukáink egykorúak, csak épp engem 10 évvel korábban vállalt, mint téged a tiéd. Szóval szerintem ez akár korszellem is lehet, mert ugyanígy ugyanezektől tiltott. A melltartóról 13 évesen győztem meg, amikor emiatt már gerincferdülésem lett, mert akár hiszik az emberek akár nem, roppant ciki, amikor a fiúkon kívül a lányok is azon röhögnek, hogy látszik a mellbimbója az embernek, mert topp, melltartó nélkül átüt, főleg ősszel, tavasszal pólóban, hisz 25-30 fokos melegben nem lehet pulóverben rohangálni. Nos anyáink korában ez még nem volt ciki, így nem értik, hogy manapság az.
A szőrtelenítés hasonló, régen nem volt ciki. Én azt mondjuk elintéztem "sunyiban", zsebpénzből vettem borotvát, mert filléres tétel volt és rejtegettem a szobámban és csak fürdéskor vittem ki dugdosva. Olyan 14-15 évesen vallottam be, hogy használom, mert anyu rákérdezett nyáron. Túl sima volt a lábam és a hónaljam... :) De volt egy lány középsuliban, aki 11.-ben kezdett szőrteleníteni, addig szegényt elég durván cikizték és nem voltak barátai, mert "gáz" volt. Én is a kiközösítettek közé tartoztam, de inkább az "egyediségem" miatt, mert olvastam a sorozatok kicsacsogása helyett szünetben. De ezzel még meg tudtam barátkozni, sokkal rosszabb lett volna ha valami olyan miatt cikiznek, amiről nem tehetek vagy amin tudnék változtatni de nem rajtam múlik (pl szülő nem engedi).
A smink, festett hajról már mások leírták a véleményüket, én osztom. Tök felesleges. 25 éves vagyok de egyszer volt befestve a hajam, akkor is csak színfrissítés volt, mert olyan seszínű a hajam, de rájöttem, hogy túl sok a macera vele, drága és nem tesz jót a hajnak. Majd akkor fogok vele szenvedni ha már túl sok lesz az őszhajszálam és a hiúságom miatt szükséges lesz. A smink meg.. otthon gyakorolni. esetleg késő délután vagy hétvégén úgy találkozni a barátnőkkel belefér, suliba felesleges, főleg, hogy sok iskola nem is engedi. Meg öregít meg a többi. Az inkább a kihívás, hogy megtanulni azt a szintet, amikor éppen csak egy szépítő smink van fent, ami úgy látszik mintha semmi se lenne :)
Magassarkú meg... hát az a legnagyobb disznóság amit a nők ellen valaha elkövettek. Annyira jól néznek ki, annyira széppé teszik a tartást, és annyira hihetetlenül kényelmetlen bennük járni, állni hosszútávon. Eljön majd még pár év múlva az az időszak, amikor kötelező lesz pár darabnak a szekrényben lenni, addig örülj, hogy még trendi és csinos tudsz lenni tornacipőben, sportcipőben is.
"A szőrtelenítés hasonló, régen nem volt ciki. "
De most most van, és 72 éves nagymamám is szőrtelenít.
Ezt nem lehet a korra fogni. Inkább attól fél, hogy elkezdesz fiúzni, ha már mini nőnek öltözöl.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!