Miert kell en 22 evesen beszamoljak arrol, hogy hol vagyok es kivel?

Azért a pofám leszakad, hogy mennyire bunkó a legötbb ember itt. Meg mennyire korlátolt. Attól, mert 22 évesen otthon él, miért kéne mindenről beszámolnia mégis?

"Találkozom egy ismerősömmel/csoporttársammal, majd jövök este puszi" - én egyetemista korom ótía ennyit mondok általában, tökéletesen elég, tudják, hogy telefon, lakáskulcs, pénz van nálam, hülyeséget nem csinálok, ennyi. Egy normális szülőnek bőven elég kell lenni ennyi indoklásnak.

én nem értem a problémád.

miért baj hogy el kell mondanod? én 21 vagyok, tanulok, itthon élek, ha elmegyek valahova akkor 'na, megyek akkor találkozom izékével elmegyünk a bigyókához és majd jövök valami időpont körül' ők meg 'oké, vigyázz magadra'

olyan nehéz?

szerintem tök normális dolog, ennyivel tartozik egy gyerek a szüleinek (persze amíg együtt laknak)... meg ha bármi bajod esik, azt se tudják hol keressenek?

Ugyanezt csinálják az én szüleim is és kiakaszt, mert mi még csak nem is vagyunk jó kapcsolatban, egy csomó lelki nyavalyám van miattuk. Engem szerintem ezért idegesít, főleg, hogy ilyen részletességgel teszik.

De ha az én kocsimat vinné el a gyerekem, akkor azért én is akarnám tudni, hogy hová akarja elvinni ilyen öntörvényeűen. :D

Meg ha ti nem vagytok rossz kapcsolatban, akkor érthető, hogy érdeklődnek. De azt nem veszik észre, hogy ez már egyfajta számonkérés, amit csinálnak.

Megértelek, kérdező.

8-as válaszoló vagyok.

Azért ne essetek neki ennyire a kérdezőnek, mert nem ismeritek sem őt, sem a szüleit és ezek szerint normál aggodalmú szülőkkel vagytok megáldva.

Én 19 éves koromig laktam otthon. Addig szó szerint mindenről be kellett számolnom, nem csak arról, hogy hova megyek, meg kivel (ez még természetes), de arról is, hogy mit beszélgettünk, ki és mit mondott stb. anyám pedig sokszor jegyzetelt is, hogy pontosan képben legyen. Egy este 9-ig tartott szülinapi buli legalább 2 napnyi kihallgatást eredményezett, mert még a torta dekorációját is le kellett írnom. Ez így röhejesnek tűnik, de mikor benne voltam inkább sírtam rajta. Mióta elköltöztem (előbb koli, majd albérlet, később saját ház a férjemmel) is ezt csinálja. Van, hogy hajnalban beállít, hogy mi van velem, mert szerinte furcsa volt a hangom, mikor telefonon beszéltünk (este 11-kor hívott és már aludtam) és azonnal tudni akarja, hogy mi van... Nem egy alkalommal még a kukánkat is átkutatta, hogy a szokásainkba belelásson.

Szóval az, hogy megmondja az ember, hogy kivel és hova megy az természetes, de amikor már az illető ruháját is pontosan le kell írni az már beteges.

Nem értik sokan, mi van.

Az normális, ha megkérdezik, hova mész, mikor jössz.

De a miről beszélgettetek, és a mire költöd a pénzed már nagyon nem normális.

És mivel az utóbbit is csinálják, az előbbi is zavaró. Normális családban csak az előbbit kérdezik a szülők, ill. közlik a gyerekek.

Én is megkérdezném a 22 éves, dolgozó, itthon élő gyerekemet, hogy mire költi el a pénzét. Nem fillérig részletezve, de az érdekel, hogy mit tesz azért, hogy végre önálló felnőtt lehessen, és ne a mamahotelben hédereljen 35-40 éves koráig.

A megoldás a problémára egyszerű: fogsz egy kartonlapot, és filccel felírod a számodra elfogadható társalgási témákat, majd kiragasztod a hűtőre vagy a nappali falára. Innentől csak rá kell mutatnod, ha a szüleid eltévelyednének.

A dolognak egyetlen hátulütője van: ezt a SAJÁT lakásodban teheted meg, ha majd TE biztosítod öreg szüleidnek a lakhatást, a kaját és a kölcsönautót, és csak abban az esetben, ha ők is megtették ezt veled gyerekkorodban.

Engem anyám sose faggatott, már 14-15 évesen is megbízott bennem annyira, hogy elég lett volna annyit mondanom, hogy "elmentem", de azért én mindig megmondtam, hogy kivel, hova. Soha nem volt, hogy nem engedett.

20 évesen elköltöztem az akkori páromhoz, egy évig laktam ott, szétmentünk, hazajöttem. Azóta anyámat kb. kicserélték, hova megyek, kivel, meddig, miért, veszek-e valamit, mit, miért, miért nem... Ha vásárolok, ahogy hazaérek, már túrja fel a szatyrot, hogy mit vettem, minek, hol, mennyiért...

Adok haza, plusz főzök rájuk (rá meg a pasijára), sokszor még a bagójukat is én fizetem, pedig utálom. Mindemellé szeretnék mihamarabb elköltözni, de még majd csak mostanában lesz rá lehetőségem, ha minden jól megy. Most 23 vagyok. Eleinte szépen szóltam, hogy ne faggasson, kiröhögött, vagy lesz@rta. Később ingerültebben, az se érdekelte. Egy idő után rászoktam arra, hogy ha megkérdezte, hova megyek (sporttáskával a vállamon, kulaccsal a kezemben... mikor minden nap járok edzeni...), akkor bevágtam, hogy "b@s2ni!". Eleinte ezen is csak röhögött, de egy idő után, mikor minden alkalommal ezt válaszoltam, leesett neki, és már nem faggat - viszont bosszúból ő sem számol be róla képi részletességgel, hova megy, csak hogy elmegy. Csak azt felejti el, hogy ez engem nem hat meg, sőt, örülök, ha nem kell minden jelentéktelen marhaságát részletesen végighallgatni előre is és utólag is :D