Mit kezdjek 14 évesen?

Apám elhagyott minket amikor megszületett az öcsém, de 6-7 éves koromban visszajött, nem volt hova mennie (baleset miatt, nem tudta magát gondozni). Öcsémnek mindig kivan nyalva a s**ge, engem nem néznek semmibe. Amit én csinálok az rossz, soha nem jó a szüleimnek semmi. Apám mindig azzal jön, hogy neveletlen kis f**z vagyok, amiben van valami, mivel a 14 évem alatt rám se nézett. Anyámnak a stressztől valami betegsége van, pár percre kikapcsol az agya, nem tudja, mit csinál. Egyszer ketten mentünk vele valahova, kocsival, akkor is ez történt vele, vezetés közben. Én húztam a kormányt amerre az út vitt, ő meg a szembelévő sávba, kis híján belementünk egy kamionba. Azt éreztem, hogy itt vége, de magához tért. Ezt így nem lehet leírni, sose fogom elfelejteni azokat a perceket. Én sírtam, ő meg azt mondta, hogy nem történt semmi. Erőlködtem, hogy menjen már el orvoshoz, de őt nagyon nem érdekli már semmi. Itthon minden nap megy a veszekedés, apám mindenből nagy ügyet csinál. Öcsém idén már a 3. gépét is megkapta, de elrontotta, nem tud vigyázni semmire. Skypeol ilyen hü**egyerekekkel, egész nap kiabál velük a gép előtt. Mivel nem jó a gépe, az enyémet használja. Feltöri a facebookom, nem enged be a saját szobámba, kizár, és ha visszaszólok neki, megver. Élvezi nézni, ahogy szenvedek, amikor sírok, ő nevet, é még egyet belém rúg. Egész nap a szobámban ülök és sírok, nincs egy barátom se. Ez ellen szeretnék tenni, csak nem tudom, hogy kezdjek bele. A mamámhoz szeretnék költözni, ide 30 km. Ott tudnék járni suliba, segítenék neki, és nem lennék ilyen 'lelki beteg', mint most. Fogalmam sincs, hogy ő ezt vállalná-e, de itthon nem maradok, az biztos. De ha hozzá se tudok menni, akkor hova? Mit tegyek? Néha már felakarom adni ezt az egészet, de meggondolom magam, próbálok optimista lenni, több kevesebb sikerrel. 14 vagyok, most megyek 9.-be. Előre is köszönöm a válaszokat, és nem sajnáltatni akarom magam. (ezt egyszer már kiírtam, de csak olyan válaszok érkeztek, segítő jellegűek nem.)