Csak én vagyok ezzel így? 18F

Kezd elegem lenni az apámból,mert idegbeteg,és ráadásul emellé borzasztóan érzékeny lelkű. Azon akad ki,és üvöltözik velem,hogy nem megyek magamtól segíteni neki a kertben (hozzáteszem reggel 6kor). Ha szól akkor megyek,de neki ez a baja. Ha valami kis apró dolgot rosszul csinálok leordítja a fejemet,de ha én 1x nem úgy szólok hozzá,vagy nézek rá,akkor könnybe lábadt szemmel megsértődik és elvonul,nem szól senkihez 1 napig. Aztán jön ölelkezni,meg lelkizni,hogy ő tart el minket... Amikor nincs igaza valamiben,akkor rögtön ezt hozza fel,és marha idegesítő,hogy nem lehet 1 rossz szavunk,és vigyázz állásban kell állni,amíg ő ordít...

Illetve olyan apró dolgokon képes belém kötni,hogy ő nem hallotta,hogy köszönök a szomszédnak,holott ő hallotta,és visszaköszönt,de rámmordul,hogy köszönjek hangosabban. Illetve tegnap azon akadt ki,hogy egyik ismerősömnek küldtem 1 képet magamról,amin új ruhába szerelésben vagyok,és mivel nem tetszik a fejem,így kisatíroztam. Ő ezt meglátta,és hogy,én nem vagyok normális,meg beteg gyerek vagyok,ilyet csak az csinál,akinek elmentek otthonról. És mikor megkérdeztem,hogy mi baja van,akkor sarkon fordult és sóhajtozva,könnyes szemmel kiment...

Mit lehet ezzel csinálni?

Van még vki ilyen helyzetben?

Anyámmal ugyanezt csinálja,kidolgozza a belét,és meg sem köszöni,de ha ezt szóvá teszi a muter,akkor akkor megint megsértődik.