Egyre jobban zavar anyám viselkedése. Ti hogyan kezelnétek?

19 éves fiú vagyok, anyámmal élek, most készülök egyetemre, most érettségiztem. Édesanyámat tisztelem, becsülöm, szeretem, mert tényleg mindent megad nekem, amit tud. Viszont vannak olyan dolgai és a gondolkodásmódja is olyan sokszor, ami rendkívül zavar engem.

Először is: előző télen, téli szünetben (gimnazista voltam, érettségi előtt) dolgozni mentem 5 napra, még karácsony napján is, napi 10 órába kint a hidegben fenyőfát árultam. Lett pénzem. Most nyáron leérettségiztem, ugye emiatt eltolódott a nyaram és szerettem volna pihenni is mielőtt egyetemre megyek, ezért nem nagyon kerestem munkát. Szívesen mentem volna, de nem igazán találtam már a nyár vége fele. Anyám pedig valamelyik nap rámrontott, hogy "jövőre nem lesz ez ám, hogy itthon semmittevősködsz, szépen dolgozni fogsz!". Tavaly nem tudtam nyáron dolgozni, mert a diákszövetségnél nem kaptam egész nyáron, csak 1 ajánlatot, az OBI-ban eladókat kerestek. Én szívesen mentem volna, de anyám nem engedte, mondván: "elég ha csak egy 0-t elírsz és már hatalmas kárt okozhatsz a cégnek, én meg nem fogok ám miattad feleslegesen veszteséget fizetni nekik!". Tehát ebből is fakad az első probléma: életképtelen h.ülyegyereknek tart. Hogy várja el, hogy önálló legyek és dolgozzak felelőséggel, ha megtiltja(bezzeg ő magyaráz hogy nem dolgozok, miközben előző nyáron ő tiltotta meg, ráadásul én már 15 évesen is éjszakáztam, monoton fizikai munkát végeztem egy gyárban, szóval tudom milyen a legmocskosabb, legaljasabb munka). A slusspoén, hogy utána a téli munkám során pont, hogy eladó/árus voltam, és nem volt semmi gond a pénzekkel, sőt még több ezer borravalót is termeltem, amit eltehettem. Tehát kiderült, hogy alkalmas vagyok pénzzel is dolgozni. :)

Tehát tudatlan, életképtelennek tart, oké. Amikor próbálnám megcáfolni, és normális, jobban megfogalmazott mondatokkal érvelek (hogy lássa, tudok komolyan beszélni), egyből jön a reakció, hogy: "nem érdekel, fejezd már be, annyit beszélsz már, hogy fáj a fejem" stb. Utálom ezt a hozzáállást. Ha valamiben talán igazam van, akkor egyből csöndbe legyek, mert én nem tudtatom, nekem nem lehet igazam, én még egy életben tapasztalatlan hülyegyerek vagyok. Nem tudhatom nála jobban ,mert ő már dolgozik, keresőképes, van tapasztalata az életben, és ő tart el. Ezt sugallja a gondolkodása.

A másik dolog: az utóbbi 1-2 évben sokszor mondta, hogy "most ne vegyük meg, mert félretesszük neked az egyetemre, jó?" Én mindig elfogadtam, sose követelőztem semmi után, felfogtam ha valamire most nem tellik, képes vagyok felmérni az anyagi helyzetünket. Nos, ugye most jön az egyetem, felvettek koleszba, viszont az fizetős és kiakadt, hogy mennyire drága(9000 Ft, viszont a kajálás nincs benne). Elkezdett kiabálni, hogy én ezt hogy gondoltam, hogy fogja ez megérni stb. Én meg megkérdeztem normális hangon, hogy amit félretettünk pénzt egyetemre, azt nem lehetne erre felhasználni? Erre jött a szokásos válasz: " Én tartalak el téged, te ne ítélkezz a pénzzel, majd kiteszlek az utcára aztán éljél meg a pénzedből, de amíg én tartalak el, addig majd én eldöntöm mire megy el a pénz". Nem szó szerint, de nagyon hasonlóan ezt mnodta. Sőt, ha pénzről van szó néha, akkor mindig a fejemhez vágja, hogy ő tart el, én meg kussoljak. (Mikor rengetegszer ígérte, hogy az árvaellátást a bankszámlámra fogjuk igényelni és magamra költhetem, csináltatott is nekem egyet, viszont azóta se kapom meg. Egyszer kérdeztem rá, hogy na megkaphatom-e, mondanom sem kell, ki lettem oltva a világból, pedig nem követelőztem,de úgy tesz). Állandóan mindenből hatalmas problémát nagyít, pl: ha boltban vagyunk és megkérdi, kérek e csipszet, de én nemet mondok akkor jön a válasz: "JÓLVAN DE OTTHON MEG NE HALLJAM HOGY NEKED EZ KELL MEG AZ KELL". Miközben soha az életben nem kértem, hogy ugorjon el nekem ilyen nasiért meg nem vonta kérdőre sose, miért nincs itthon ez meg az. De úgy tesz mintha követelőző lennék.

A veszekedések nagy része abból van hogy ő 1 normális, ártalmatlan kérdésre is ingerülten válaszol, én meg erre 1 kicsit, 1 hangszinttel magasabban válaszolok és akkor jön az, hogy idegbeteg vagyok, nincs jogom így beszélni, ő tart el... miközben állandóan ő beszél velem, szinte mint egy kutyával... és mások előtt meg idegbetegnek nevez... aztán ha vita során talán igazam lenne, egyből csöndbe legyek. Mintha ő felsőbbrendűnek érezné magát, vagy nem tudom, de nagyon zavar.

Bocsánat, hogy ilyen hosszú lett, de igen, ennyi mindent lehet mesélni a zavaró tényezőkről.

Kérdésem, ti hogyan viszonyulnátok ezekhez a szituációkhoz? Szerintetek se normális teljesen a gondolkodásmódja és hozzáállása? Megismétlem: tisztelem, szeretem, becsülöm, nélküle sehol nem lennék. De attól még nem kellene a fejemhez vágnia, hogy ő pénzel engem, nem tehetek róla. Néha úgy érzem, hogy ezt kötelességtudatból teszi.