A mai gyerekekre ránézve gondolják úgy egyre többen, hogy inkább állatokat tartanak?

Én egy gyerekre nézve ,azt látom hogy bár most aranyos de nem sokára felnő,és olyan lesz mint a szülei,ami sok esetben nem túl szerencsés.

De nem jut eszembe gyermek helyett állatot tartani...

1-es vagyok.

van kutyám is (6 éves), gyerekem is (2 éves).

amíg csak a kutyák volt, el nem tudtam képzelni, hogy jobban tudják szeretni annál, ahogy őt szeretem (természetesen a férjemen kívül). Aztán Megszületett a fiunk. És megtapasztaltam, hogy igen, lehet annál is jobban szeretni.

azt Írod kevesebb "nyűglődés" egy állat. Ez így van. De kevesebb örömöt is okoz!

Elhiheted, tapasztalom mindkettőtől! Imádom a gyerekem is, meg a kutyám is. De teljesen más egy saját gyerek! Sok lemondás, de mégtöbb boldogság!

Én nem akarok gyereket, de nem a mai gyerekek miatt. Állatot sem akarok. Nem vagyok gondoskodó.

Terhes sem akarok lenni.

Ha lenne gyerekem, csak úgy vállalnám, hogy párban - mármint értem, hogy így működik, de soha nem akartam olyat, hogy nagyon kell egy baba, és egyedül is vállalnám - de akkor meg benne van a pakliban, hogy elhagy a párom, és egyedül hagy a szarban a közösen vállalt felelősséggel. Az meg olyan, mint mikor valakivel cipelsz egy szatyrot, egyik fülét te fogod, másikat ő, aztán ő hirtelen elengedi és elszalad. Ezt nem akarom, nem akarok egyedül maradni egy gyerekkel, ha már nincs velem az apja, nekem nem kell egyedül - és így jöttem rá, hogy nem is kell nekem gyerek.

Nekem nem is a mai gyerekekkel "van bajom", hanem a rendszerrel. Persze, ha lenne megfelelő párom a gyerekvállaláshoz, mindent elviselnék érte, de ahogy egyre jobban kiszaladok az időből, úgy érzem, nem is bánom olyan nagyon, hogy

- kimaradok a terhesgondozás-szülés-védőnői hálózat háromszögből, aminek minden részéről rengeteg "elrettentő történettel" találkozom ismeretségi körben

- kimaradok az kötelező óvoda-kötelező egész napos iskola rémségből, ahova nem szívesen adnám be a gyerekem, ha találnék bármi más megoldást (én is alig jártam óvodába, és csak egy fél évig voltam napközis, mégis kiválóan végeztem el az összes iskolámat, nem hiányzott az "iskolai nevelés")

+

- nem kell aggódnom kamaszkorban az akár italba csempészett drog-ittas vezetés-korai szex és egyéb "kihívások" miatt (rendben hogy az ember ekkora már nevelje úgy a gyerekét, hogy felelősen viselkedjen, de a másik bulizó is lehet részeg/beszámíthatatlan)

- nem kell azon aggódnom 25 év után, hogy a gyerekeim meg tudnak-e állni a lábukon

Az én szüleimnek (pláne a nagyszüleimnek) sokkal kevesebb "ellenőrzésben" / megkötésben volt részük a gyereknevelés terén, mégis sokkal "jobb" munkát tudtak végezni (persze az egész világ és a mindennapi élet is nagyon más volt)

Manapság sokszor az az érzésem, hogy a szülőnek szabad időt, pénzt, energiát áldozni a gyerekre minden mennyiségben, de a nevelési kérdésekben egyre inkább háttérbe akarják szorítani.

Ami az állatokat illeti, semmi köze a gyerekekhez DE! legalább senki nem szól bele, hogyan tartom őket (mondjuk a magyarországi állatvédelmi szabályozás is nevetséges, azon a téren meg bőven lenne hova fejlődni)

15-ös, van igazság abban, amit írtál, azért azzal vitatkoznék, hogy ez mind a mai kor terméke. Még emlékszem, hogy nálunk volt kisiskolás koromban családlátogatás, jött az osztályfőnök és az iskola párttitkára felmérni a terepet. Korai szex, piálás veszélye már két generációval előbb is fennállt, emlékezzünk csak a Ratkó-korszakra (az már szinte mindegy, hogy 14 vagy 16 évesen nevezzük korainak a teherbeesést.) Régen se volt olyan sima és egyszerű a gyereknevelés, csak más jellegű problémák adódhattak.

Az tény, hogy a szülőt időnként már csak gyerekfinanszírozónak tekintik (már aki hagyja magát), a sokkal súlyosabb problémának inkább azt látom, hogy szinte kuriózumnak tekinthető, ha a ballagáson a szülők szerető párként jelennek meg.

15-16-nak: ebben igazad van, nem is mondtam, hogy mind a mai kor terméke, és régen minden olyan egyszerű volt, mert persze nem. (írtam is, hogy természetesen sokat változott a világ is akár az elmúlt 50-60 év alatt) De én most ezeket érzem azoknak a dolgoknak, amiket a legnehezebben élnék meg, ha gyerekem lenne. Régen a szülőnek akkor is sokkal nagyobb szabadsága volt a saját gyerekük nevelésében.

Ami a felbomlott családokat illeti, ebben is igaza van, bár nagyon nem mindegy, a szülők hogy válnak el és milyen viszonyt alakítanak ki a válás után egymással és a gyerekkel.

Pl. én sem emlékszem arra, hogy apám valaha is velünk élt volna, mégis stabil, szerető, biztonságos hátteret biztosítottak a szüleim és kiegyensúlyozott közegben nőttem fel, és mindvégig nagyon jó kapcsolatom volt / van az apámmal (is). Amúgy a szüleim példáját (is) látva én sem maradnék meg egy rossz házasságban csak a gyerek miatt: nekem is sokkal jobb volt így, mintha örökös feszültség lett volna otthon. Csak hát nagyon nem mindegy, hogyan intézik a szülők a válást és a további közös nevelést. Az én szüleim ezt is "jól" csinálták:)