Szerintetek az normális hogy valaki azért kitűnő tanuló, mert a szüleinek akar megfelelni?

szerintem nem jó irány...én 14 éves korom óta magamnak tanulok...leszartam kb az iskolát, apám főiskolára akart küldeni (2 szakmát leraktam előtte érettségi mellett! az ő anyagi támogatásával! de én akartam ezeket a szakmákat)

aztán fősulit elrontottam 2-es matek és 2-es infó érettségivel...2 infós szakmám 98 és 86%-os volt :D csak így tudtam elkerülni apám akaratát, mert én nem úgy akartam ahogy ő...aztán leraktam 2 év alatt még egy szakmát...igaz arra szinte be se jártam, mert otthon már szinte mindent megtanultam ami oda kellett + előző szakmám nagy része lefedte, legalábbis a számomra fontosabb felét ami érdekelt...

Én 14 éves koromtól rengeteget tanultam de én akartam így, nem akartam apám kívánsága szerint cselekedni és élni...érettségi előtt elektrotechnikát tanultam a suliban + infót otthon (naponta 6-10 órát is akár! + hétvégén/nyáron/2 éves szakma alatt napi 15-20 órát)...

Szerintem ha valaki más miatt tanul és hajtja magát ennyire, azt az embert fogja hibáztatni aki miatt hajtott és nem biztos, hogy boldog lesz...hiába jók az eredmények és vannak jó lehetőségei, attól még nem boldog...

Főleg amilyen stresszt okoz egyeseknek egy 4-es más meg a 3-asnak is nagyon örül...

22F

Nem mindenki tudja még abban a korban, hogy merre tovább később, illetve vannak akik szeretnek a szülőre hallgatni és "engedik" hogy a szülő irányítson. Én is gyakran próbáltam azt csinálni tiniként, amit mondtak. Sokszor tényleg csak próbáltam. De rengetegszer volt,hogy csak akkor ültem le tanulni, ha szóltak, hogy most már ideje lenne, ne mással foglalkozzak. Nem voltam épp színötös, igaz, de az osztályban az egyik legjobb. Általában nem tudtam akkor csak ülni a szobában és magolni, ha szóltak. Olyankor nem maradt meg. Ülhettem a könyv felett akár egész délután, máskor meg két óra alatt végeztem mindennel.

Nincs élete egy ilyen embernek? Hát azt azért ne jelentsük ki egyértelműen. A szülei a javát akarják. Attól még lehetnek barátai, eljárhat ide-oda. Már ha engedik.. Ha nem, akkor van gáz.

Egy fiatal tininek nem biztos, hogy betudnád magyarázni minden esetben, hogy ne tanulj, mert minek? Csak a szüleid miatt tanulsz, stb... Azt mindenkinek be kell látnia,hogy saját érdeke, hogy tanuljon. Aki meg azért tanul, mert meg akar felelni, az is az ő dolga.

Tudod, sokan vagyunk, sokfélék vagyunk, mindenki mást visel el vagy tűr el, valakire befolyással vannak a szülei, másra nem.

Szóval a kérdésedre a válaszom: nem minden esetben tartom felháborítónak, ha valaki a szüleinek meg akar felelni. Inkább csak egy bizonyos kor után.

De ugyanakkor a szülőnek tisztában kell lennie azzal - és gyakran itt hibázhatnak AZOK a szülők -, hogy a gyereknek is vannak önálló gondolatai, saját kis céljai, amiket nem akadályozhat meg ezzel,hogy megmondja mihez kezdjen, mi legyen belőle.

Én úgy látom, meg kellene találni az arany középutat, és igen, ez a szülő dolga lenne. Kell némi szigor is, és valamilyen vezető szerepét be kell töltenie, de a gyereket is hagyni kell.

Szerintem teljesen normalis ha egy gyerek meg akar felelni a szulei elvarasainak, a gond akkor van ha azok az elvarasok irrealisak.

Amugy meg azt honnan vetted hogy eleg egy kozepes is? Mire?

Azért mert a szüleinek több a tapasztalata, és mást is lát, nemcsak azt, hogy fú, magolni kell. Egyébként a gyereknek az a dolga, hogy tanuljon. Mikor tanuljon, ha nem ilyenkor? Mikor alapozza meg az életét, ha nem akkor, amikor annak az ideje van. Hozza csak ki magából a legtöbbet, amit lehet, mert:

- amíg nem tudja, milyen irány érdekli, addig bármire szüksége lehet. Ne gimi 2. osztályában derüljön ki, hogy az orvosi hivatáshoz húzna, de nincsenek biológiai, meg kémiai alapjai, vagy az építészet érdekli, csak éppen matekból, meg fizikából nem a legjobb...

- tök jó elképzelés az, hogy majd munka mellett tanul, ha épp ahhoz lesz kedve, csak éppen egy teljes állás mellett nem mindenkiben marad annyi szufla, hogy még tanulással foglalkozzon, levelezőn sok mindent nem lehet/érdemes csinálni és ráadásul akkor már fizethet magának, ha egyáltalán futja rá...

- ha kiesik a ritmusból, azért nem olyan könnyű újból nekilendülni és tanulni

- van egy szakmája, továbbképezné magát, de kiderül, hogy nincs érettségije, és a továbbképzéshez már előfeltétel...most akkor kezdjen neki estin érettségizni előbb?

Nem jobb lenne 18 éves korig azzal foglalkozni, ami elődlegesen a feladata, dolga, hogy aztán nyitott legyen a világ, vagy legalábbis ne a saját hiányosságai legyenek a korlátai, lehet azon kívül épp elég akadályozó tényező az életében...

11.40-esnek tökéletesen igaza van, de "sajnos" annyira normális a gondolkodása, hogy nem is képzeli el azt a szituációt, amikor a szülők kijelentik: "ha hármast kapsz, nem szeretünk, ha megbuksz, fel is út, le is út", stb.

Én ezért fogom otthagyni őket. Igen, megbuktam matekból egyik félévkor. Igen, utána hallgattam az érettségimig, hogy mekkora értéktelen semmi kis lúzer vagyok, örüljek, hogy nem dobnak ki. Aztán négyesre érettségiztem matekból, minden más tantárgyat röhögve teljesítettem ötösre, a legmagasabb felvételi pontszámom lett az osztályból és valószínűleg bejutok az álomegyetememre, de mindez nem számít, mert ott a matek.

Szóval most biztosan hálátlan és gusztustalan ember vagyok, de augusztus végén költözök és többet nem tervezek velük beszélgetni, arról főleg nem, hogy mekkora sz.r.darab vagyok, amiért nem mérnöknek megyek. Egyék meg, amit főztek.