Ti hány éves koráig tervezitek eltartani a gyerekeiteket?

23 éves a fiam. Tanul még, mellette gyakornoki munkát végez vagyis fizetést is kap. Munkahelyén megbecsülik, mert rendesen dolgozik. Az iskolában kitűnő eredménnyel tanul. Mivel "letesz valamit az asztalra" így addig marad velünk ameddig akar. Majd ha úgy dönt el akar költözni elmehet, én nem fogom sem akkor sem most elzavarni. Nem vagyok gazdag ember, és bizony 3 felnőtt eltartása nem kevés pénzbe kerül. A fiam jó pénzt kap, de nem kérek 1 forintot sem tőle. Nem kell sem szállásra (albérletben élünk külföldön, nem olcsó a szállás) nem kérek kajára sem pénzt. De cserébe jól kell dolgoznia a munkahelyén és az iskolában is.

Ha viszont egy ingyenélő, otthon a számítógép előtt ülő unatkozó fiatalember lenne, aki még arra sem emelné fel a seggét, hogy kivigye a szennyesét a szobájából, bizony elzavarnám, hogy kezdjen valamit az életével. Nem vagyok én sem senki rabszolgája, hogy eltartsak egy haszontalan, életképtelen embert, még akkor sem ha az a fiam. Van egy határ amit meg kell húzni.

Csak megjegyzem: Ha a kényszer ráviszi az embert mindjárt van munkahely vagy vannak jó iskolai eredmények.

" Szerintem ez inkább ott merül fel, ahol a szülők nem tanultak tovább, és ambíciójuk sem volt erre. Sokuknak nehezére eshet megérteni, hogy a gyerek többet akar."

óó Mentünk volna mi is szívesen egyetemre, de anno annak idején 3-as tanulmányi eredménnyel senkit nem vettek fel egyetemre. Az én időmben már első osztályban bukta volt, sőt ha a szüleim nem párttagok akkor még kevesebb esély volt egyetemre bejutni. Arról nem is beszélve, hogy sokunknak a szülei nem voltak gazdagok így az egyetem bizony megint kiesett.. Ma meg mindenki egyetemre megy, még az is aki csupa 3-as jegyeket szerzett

addig amíg tanul

szóval kb 24-25 éves koráig.

21-23 éves kora fele ha még nem akarna önállósodni diploma után (az eszünkbe sem jut, hogy ne tanulna tovább, ma már alapvető), akkor biztos bíztatnánk, szólnánk neki.

De ezalatt nem azt értem, hogy megvonnánk tőle a támogatást, hanem hogy próbálnánk segíteni, hogy a saját lábára álljon.

Szerintem nem arról van szó, hogy megkönnyebbülés, de nálunk pl. én is, a férjem is 18 éves korunk óta magunkról gondoskodunk, dolgoztunk egyetem mellett, nekünk alapvető, hogy ennyi idősen az ember normál esetben már a saját életét akarja élni. Szóval inkább segíteném a gyerekemet az önállósodásban, mert sokkal több mindent felfedezhet, megélhet ha magára van utalva és nem a szüleire.

"addig amíg tanul

szóval kb 24-25 éves koráig."

Hát akkor nagyon jól állhattok anyagilag (félreértés ne essék, nem akarok a zsebetekben turkálni), de ha belegondolsz, azért már tízen évesen elég nagy igények vannak egy gyerek részéről.

Aztán később meg főleg.

Bulik, szórakozások, utazások, csajozások, pasizások, amik ugye NEM csak az alapvető dolgok, hogy otthon lakik és ingyen eszik.

Tegyük fel 25 éves korig tanul. Ami mondjuk egy év vesztes orvostan hallgatónak felel meg.

Ha addig soha semmit nem kellett csinálnia, akkor egyik napról a másikra hogy fog a saját lábán megállni?

Mert ha ezek után még mindig az van, hogy akkor majd X év után adj bele a közösbe 10 ezret, majd költözz albérletbe majd mi fizetjük, aztán majd mi szülők veszünk egy lakást, akkor kb. 40 éves lesz a "gyerek" mire önálló lesz.

"Hát akkor nagyon jól állhattok anyagilag (félreértés ne essék, nem akarok a zsebetekben turkálni), de ha belegondolsz, azért már tízen évesen elég nagy igények vannak egy gyerek részéről.

Aztán később meg főleg.

Bulik, szórakozások, utazások, csajozások, pasizások, amik ugye NEM csak az alapvető dolgok, hogy otthon lakik és ingyen eszik."

Ki mit ért az eltartás alatt? Az, hogy otthon lakhat, kap enni, gondoskodunk róla, lesz ruhája stb. alapvető.

Az, hogy mennyi pénzt akar elkölteni nyaralásra, bulikra, hobbira, egész extrákra és erre mennyit adunk az családonként eltérő. Szerintem van egy egészséges minimum, amit érdemes zsebpénzként adni, de ebbe nem tartozik bele az, hogy évente új telefon, laptop és Mallorcára jár a tengerpartra nyaranta.