Ha a bántalmazottakból sikeres felnött lesz, miért mondják, hogy ne így neveljünk?

Miért írsz úgy a bántalmazásról, mintha azok a szegény körülményekből következnének?

A gyerek valóban maga felel az életéért, amit már önállóan, saját maga követett el, az az ő felelőssége. Amit a családja tett ellene, az a családjáé.

Bantalmazas es bantalmazas kozott is van kulonbseg.

Ezen kivul, attol meg, hogy valaki sikeres valamiben,rengeteg penze van, meg nem egyenlo azzal hogz rendbejott az elete es boldog.

Rengeteg elo pelda van erre, a szetcs.szett gyerekkor miatt drogos szineszek, hiressegek pont ilyenek.

Az akinek valoban melyek a sebei, nem jon helyre egy konnyen. Sajnos.

Nem lesz a bántalmazottakból sikeres ember... de legalábbis olyan biztos nem, mint 1 átlag valaki, akinek gondtalan, könnyű gyerekkora volt.

Nekem nagyon szigorú, büntetéselvű szüleim voltak. Minden nyári szünetem tankönyvek fölött telt, odakényszerítettek. Az ablak a játszótérre nézett, felhallatszott a többi gyerek gondtalan nevetése. Hosszú nyarakon át. Mert nem volt nekik elég a 4,5-ös átlag, nekem kitűnőnek Kellett lennem. Ha négyest kaptam, csak leszidtak és nem szóltak hozzám, ha rosszabbak, kaptam. az, hogy elmehessek az udvaron kívül valahova, esetleg játszani nem létezett. Ha valamit jól csináltam, csak kritika ért, hogy miért nem lett még jobb. A 100% miért nem 110%, vagy hol a plusz pont, az ötös mellől a csillag.

"Sikeres" lettem a hivatásomban. Jó állásom van. Első héten viszont az egyik munkatársam rákérdezett, hogy miért van az, hogy bármit kér én azonnal ugrok és ha kell, azt a munkát is egyszerre csinálom az enyémmel, ha közben szét szakadok is. Nem válaszoltam. Azért van, mert belül még mindig félek a szidástól, akárkitől, akárhonnan is ér. Mert azt érzem, még 110%-al sem vagyok elég jó. Ez örökre belém égett, egy kapcsolatban pl. akkor sem érezném magam egálban, ha kacsalábon forgó palotát adnék a páromnak 1 papucsért cserébe (ez kisarkított pl. volt, de valahogy így kell elképzelni).

Most már nem a pofonoktól félek, hanem, hogy elveszítem a munkám (annak ellenére, hogy nem is én jelentkeztem, hanem a főnököm ajánlotta fel, hogy itt dolgozzak). Az emberi kapcsolataim borzalmasak. Gyerekkoromban az elzártság és a "stréberség" miatt nem voltak barátaim, felnőttként meg érzik rajtam, hogy "fura" vagyok. Nem mondják szembe, csak visszahallom, meg érzékelem. Hogy mindenki meg van hívva valahova, csak én nem. Nem egyszer, mindig. Érzik a görcsös megfelelni akarást, hogy soha, 1 percre sem tudom magam lazán elengedni.

Ha ez siker... hát akkor sikeres vagyok. Utazgathatok a pénzemen magányosan, meg a hálószobám tükrének vehetem meg a szexi fehérneműt.

Pedig én küzdöttem. Amiben tudtam - a tudás - abban előrébb jutottam, de sosem tudtam megtanulni, hogyan adjam el annyira magam, hogy az emberek keressenek a magánéletben, hogy hívjanak, vagy csak szimplán ne zárjanak ki. Minden kapcsolatom formális, munkahelyi.

"Ha a bántalmazottakból sikeres felnött lesz, miért mondják, hogy ne így neveljünk?"

Mert sikeresnek és boldognak lenni két külön dolog. Az, hogy valaki kívülről nézve jól él, az nem jelenti azt, hogy elégedett és boldog - ahogy fordítva sem igaz.

Ráadásul mi garantálja, hogy ha a szülők nem s**gfejek, nem lett volna e pont ugyanilyen sikeres, vagy még sikeresebb?

"onnantól kezdve, hogy a gyerek nagykorú lesz, maga felelös az életéért, és nem a szülöket kell okolni a lelki gondokért"

Ez így igaz, de ez annyit jelent, hogy a szüleid okozta sérüléseid NEM MENTESÍTENEK a felelősség alól, nem pedig azt, hogy nem lehetnek szüleid okozta gondjaid. A lelki gondokért igenis felelősek lehetnek a szülők, de a te felelősséged MEGOLDANI a gondokat.

"a szegény körülmények közül érkezö, létminimum alatt felnövö gyerekeké a világ, nem indulnak hátránnyal"

De igen, hátránnyal és előnnyel is indulnak. Hátrányból, mert gyengébb a hátterük, szűkebbek a lehetőségeik, de előnyból, mert keményebbek, motiváltabbak. De ezt lehetne boncolgatni órákig, minden eset különböző.

"Most akkor mi is az igazság?"

Igazság? Ezek vélemények, az igazság sokkal bonyolultabb annál, hogy ennyiből itt ki lehetne fejteni.

A saját gyerekedet bántani nem emberhez méltó viselkedés.

Ha valaki nem tudja erőszak nélkül érvényre juttatni az akaratát, az ne vállaljon gyereket, ilyen egyszerű...