Elsősorban szülőknek a válaszát várom! Szerintetek "nevelés" címszó alatt megverheti egy szülő a gyerekét?

Dehogy tanulja meg, hogy lehet verés nélkül nevelni. Úgy fél a tanár a szülők, a fenntartók szankciójától, hogy vegetál, hagyja magát a gyerektől megalázni, könyörög a fegyelmezetleneknek, s gyomorgörccsel pörgeti a napokat a szünidőig. Mert mosolyogva fogadja, hogy egy kis hülye elsős így dobja le a mobilját a tanár asztalára, mert meri elkérni, hogy ne pittyegjen már vele egész órán, hogy nesze! dugd fel magadnak. Meg egyik gyerek 5 percen át szidja a másiknak a k. anyját, köpködik egymást, s a tanár, ahelyett, hogy haladhatna a feladatokkal, próbál nevelni, csendre inteni őket, de ők csak mondják, mondják, mit az anyjuk otthon a szomszédasszonynak.

Mikor volt az, amikor az a 45 kilós tanár tudta megfélemlíteni a szakmunkás tanulókat? Mikor bevitte a nagyhangút, s az igazgató bácsi felpofozta?

12: az 1990-ben történt. Nem vitte az igazgatóhoz a nagyhangút. Nem is félemlítette meg. Legalábbis nem abban az értelemben. De annyiban tényleg úgy volt ahogy írtad, hogy a nagyhangúakkal foglalkozott. Pár perc alatt olyan nevetségessé tette őket, hogy nem mertek többet visszapofázni.

Tényleg van olyan iskola, ahol a tanárok félnek. Ne menjünk bele miért. Lényeg, hogy van iskola, és van tanár, aki megoldja a helyzetet és csak ritkán ideges. Egyet egész jól ismerek. Ezek szerint lehetséges a dolog.

Veréssel nem nevelsz, csak levezeted a saját feszültségedet. Még nem láttam szülőt hideg fejjel, indulat nélkül, kifejezetten nevelési célzattal lekeverni egy maflást a gyereknek.

A gyerekben az agresszió ellenállást szül, az a bizalmi légkör, ami kell(ene) ahhoz, hogy a gyerek egyáltalán meghallja, amit mondasz neki, megszűnik, ha volt egyáltalán, esély nincs arra, hogy kialakuljon egy verés után.

Előfordult, hogy elfenekeltem a srácaimat annak idején, egetverő marhaságokra voltak képesek ketten, előfordult, hogy elszakadt a cérna. A világon semmi haszna nem volt, ők viszont felnőtt fejjel is emlékeznek rá, nem jó szájízzel. Az, hogy bocsánatot kértem érte, amikor szóba került egy beszélgetés során (akkor már elmúltak 18 évesek), sokkal jobbat tett a kapcsolatunknak és nekik is, mint bármelyik, mérgemben vagy ijedtemben történt odasózás (pl. amikor majdnem magukra gyújtották anyósoméknál a száraz szalmával teli pajtát...)

Sajnos, nehéz kilépni az otthon látott mintákból, én is kaptam annak idején, igaz, ritkán, de mindegyikre emlékszem a mai napig, és most sem érzem megérdemeltnek, hiába tudom már felnőtt fejjel, hogy a fáradtság, gondok voltak a háttérben. Megfogadtam, mi az, amit másképp fogok csinálni a saját gyerekeimmel, nem sikerült 100%-osan.