Hogyan állnátok ahhoz ha apukátok sosem dicsérne meg titeket bármit is tesztek?

Nagyon sajnalom a babadat! Szerintem apukad csak nem akarja az erzeseidet felkavarni. Nem csak most ugy altalaban is azert nem dicser, mert nem tudja mivel mond jot es mivel bantana meg. Igy inkabb nem mond semmit. Nem kerdeztel meg ra konkretan?

Az en szuleim sem kerdeztek soha mi van velem. Hogy birom ezt vagy azt, mit erzeknstb. Egyszer anyut megkerdeztem es azt mondta azert, mert az o anyja sem kerdezte soha. Pedig nem jo ez igy, mert pont attol erezne az ember lanya a szuloi torodest, hogy a lelkevel is foglalkozik. Ha problema van nem beszelunk rola, mint ha nem is lenne. Nem nagyon tudok jo tanacsot adni csak tenyleg azt, hogy kerdezd meg tole. Talan valaszt kapsz ra.

Részvétem.

Engem sem igazán dicsértek soha semmiért, tudom milyen rossz, önbizalmam 0, stb, gondolom nem kell felsorolnom mivel jár. Nálunk is az van , hogy a szüleimet sem dicségették gyermek korukba, így nem tudhatták, hogyan kell, kell e egyáltalán. Ennek ellenére a legjobb tudásuk szerint neveltek fel. A legjobb amit tehetek hogy igyekszem máshonnan erőt, önbizalmat gyűjteni, és majd ha én is szülő leszek máshogy csinálom.

A babát sajnálom, kitartást hogy átvészeljétek.

Apám ugyanilyen, én már gyerekkorom óta lesz.rom, kb mintha lakótárs lenne. Néha elég rossz érzés, de inkább csak nem érdekel. Próbáltam már sok mindent, hogy ne így legyen, de ha nem érdeklem, akkor ez van :( Keresek másokat, akikkel támogatjuk egymást (barátok, párom, stb)

Ha valakit nagyon nagy fájdalom, bántás ér attól, akit szeret, hajlamos bezárkózni, viszafogni az érzelmeit mindenki iránt, hogy többet ne sérüljön. Ilyen embernek rettenetesen nehezére esik a szeretetét, a törődését szavakba önteni. Ez messze nem jelenti azt, hogy nem is érez semmit!

Írtad, hogy édesanyád elhagyott benneteket. Azt gondolom, apáddal az történt, amit írtam, amúgy pedig gondolkodás nélkül le is lövetné magát érted, ha úgy adódna.

Megnyitni nagyon nehéz, neked kell közeledned, elmondanod neki rendszeresen, hogy szereted, fontos neked, elmesélni, milyen nehezen éled meg a babáddal történteket, odabújni hozzá. Nagyon zavarba fog jönni valószínűleg:-) Azt is elmondhatod neki, mennyire fontos számodra az ő véleménye.

Ez azért inkább tőled függ szerintem.

Engem már kiskoromban is zavart, ha dicsértek. És mert nem hagyták abba, inkább akarattal elrontottam dolgokat, hogy ne tegyék.

Valahogy úgy, mint amikor hiába gondolkodtam, nem találtam gyónnivalót -mit tudtam volna csinálni gyerekként, kicsin- ,és kitaláltam,hogy mondjuk torkoskodtam és hazudtam. Persze szerintem a tiszteletes tudta, láttam a tekintetén, de jól elvoltunk így is.

Nem kell a dicséret szerintem, van,akinek jól esik,de van akinek nem is tetszik.

A történt tragédiáról sem akar mindenki beszélni. Tudom. Jobban fáj, és önkínzás. A dolgok szavak nélkül is nyilvánvalóak.

Könnyen lehet, hogy az apukád mélyebben érző ember, nem is erőltetném a beszélgetést, ha mással meg tudod beszélni. Neki is nagyon fájhat, ami veled történt. Duplán is, egyszer a gyereke szenvedése miatt, egyszer meg az unokája elvesztése miatt. És, hogy zehetetlen volt, nem tudott segíteni, amiatt.