Megengednétek a lányoktoknak hogy barátja legyen?

Megengedném neki, és még véletlenül sem mondanék neki olyat, hogy "nem örülök neki, de ...".

Belegondoltál, hogy milyen érzés lehet vajon ezt hallani a saját édesanyjától egy lánynak, aki életében először szerelmes? Milyen üzenete van ennek számára?

Én biztosan megengedném, hogy feljöjjön hozzánk a barátja, (az ott alvást még jó ideig mellőzve), egyrészt mert szeretném megismerni, másrészt miért lenne jobb, ha csak a fiúnál, vagy bárhol máshol találkozhatnak?

Mit érnél el a tiltással? Nagyobb biztonságban lenne máshol? Feltételezem, hogy kimondatlanul többek között attól is félted, hogy ha 14 évesen már barátja van, esetleg nagyobb az esélye, hogy túl fiatalon fog szexuális életet élni, annak minden lehetséges következményével.

Ha ettől szeretnéd megóvni, és azt szeretnéd, hogy erre majd akkor kerüljön sor, amikor testileg és lelkileg, pszichésen egyaránt érett, rá, akkor szerintem a tiltásnál többet segítene, ha őszintén beszélgetnél vele ezekről a dolgokról, inkább bőven időben, mint túl későn (lehetőleg nem a "leültetlek és felvilágosítalak" formában, és nem csak a téma testi vonatkozásait érintve), és legfőképpen próbálnád megőrizni a bizalmát, hogy továbbra is őszinte lehessen veled, és bármikor, bármivel segítségért fordulhasson hozzád, ahelyett, hogy a szidástól, számonkéréstől, stb. kelljen tartania, vagy úgy érezze, hogy jobb, ha titkolózik, mert te szeretnél abban a hitben megmaradni, hogy ő még 15, 16, 17 évesen is túl fiatal bizonyos dolgokhoz.

Másfél év alatt, amióta fent vagyok ezen a fórumon, nagyon sokszor válaszoltam kétségbeesett kamaszlányok kérdésére, amit nem ritkán privát levelezés követett, mert ott mertek olyan dolgokat leírni, amit a nyílt fórumon nem. Számomra megdöbbentő, és nagyon elgondolkodtató, hogy milyen válaszokat írtak arra a kérdésemre, hogy nem tudnának-e őszintén beszélgetni a problémájukról az édesanyjukkal.

Engem eleinte szó szerint sokkolt, amit arról megosztott velem a többségük, hogy miért nem. Szívszorító volt belegondolni egyrészt az ő helyzetükbe, hogy még félig gyerekként, már félig szárnyaikat bontogató nőként komoly gondokkal, nem ritkán krízishelyzetben nem fordulhatnak őszintén és bizalommal a saját édesanyjukhoz, másrészt abba, hogy vajon mit érezne egy anya, ha tudná, hogy a lánya a nőgyógyászati, párkapcsolati, vagy éppen a szexualitással, védekezéssel kapcsolatos kérdésekkel nem mer, nem tud vagy nem akar hozzá fordulni, ehelyett vadidegenektől kér segítséget, tanácsot egy ilyen fórumon.

Volt nem egy, aki komoly nőgyógyászai panaszokkal azért félt orvoshoz menni, mert attól félt, hogy ha az anyukája elviszi, akkor kiderül, hogy már nem szűz, volt, aki alapvető dolgokkal nem volt tisztában a menstruációs ciklussal, illetve a női test anatómiájával kapcsolatos kérdésekben, volt sajnos jó néhány (a legfiatalabb 14 éves), aki terhes volt, de ezt nem merte elmondani otthon, mivel azt sem tudták a szülők, hogy már szexuális életet él, volt aki, 17 évesen abban kért itt tanácsot, hogy mit tegyen, ha tudja, hogy a 15 éves húga szexuális életet él, de nincsen pénzük óvszerre, így megszakított közösüléssel "védekeznek", (azt nem tudta eldöntetni, hogy szóljon-e az anyjuknak, felvállalva, hogy "örök harag" lesz a húga részéről, amiért nem tartotta meg a rá bízott titkot és "lebuktatta", vagy reménykedjen, hogy nem esik teherbe a testvére), és volt, aki 17 évesen azt nem merte elmondani otthon, hogy megerőszakolta egy 18 éves fiú, mert attól félt, hogy őt okolták volna a történtekért, így traumatizált állapotban a sürgősségi fogamzásgátlás is csak túl későn jutott eszébe szerencsétlennek.

Gondolkoztam rajta, hogy leírjak-e ilyen szomorú dolgokat egy ilyen szelíd-szolíd "szerelmes a tini lányom" kérdéshez, de pont azért tettem meg, mert minden lánynak és édesanyának azt kívánom, hogy velük soha semmi ilyesmi ne történhessen meg. És ha ők is ezt szeretnék szülőként, akkor jó lenne, ha őszintén és időben tudnának erről a témáról beszélgetni a lányaikkal, mert ezzel tehetik a legtöbbet azért, hogy felelősségtudó módon viszonyuljon fontos dolgokhoz, és bizalommal fordulhasson hozzájuk segítségért, tanácsért, ha úgy hozza az élet, hogy szüksége van rá.

egy 14 éves lánynak akarod megengedni ?

és ha nemet mondasz ?

nem hiszem h megtilthatod neki

14 éves okos értelmes amint írod akkor nyugi nem fog hülyeséget csinálni

beszélgess vele erről is sokat !!

am meg az h van barátja még nem biztos h nemi életet is él !

a kettő nem függ össze szorosan ebben a korban még

véleményem szerint hagyd ha bontogassa a szárnyait

csak figyelj oda rá h jó úton haladjon

vagyis beszélgess vele

21-es, tényleg szomorúak ezek a dolgok. Főleg a megerőszakolással végződő történetek. Komolyan mondom, férfiként felforr az agyvizem, ha ilyet hallok.

Milyen lelkivilága lehet egy olyan srácnak, aki tényleg erőszakkal lefogja a másik embert, és közösül vele? El nem tudom képzelni, mit gondol? Az ilyeneket kellene az első útbaeső lámpavasra felhúzni. Akármennyire ál-kacérkodott a lány, akármennyire szemét módon is viselkedett a sráccal - mert valljuk be, vannak nagyon genyó, helyzetükkel vsszaélő lányok sajnos -, megerőszakolást senki sem érdemel, semmilyen viselkedés miatt sem. Komolyan mondom, egy könnycseppet nem morzsolnék el, ha az erőszakolókat gyorsított eljárás végén szimplán felakasztanák - hátha a többi idióta állat elgondolkodna, és megpróbálna vielkedni.

nekem 16,5 évesen volt először barátom. de már 14 évesen is voltam randin, de nem történt semmi, mert nem éreztem semmit a fiú iránt.ennyi idősen is szerelmesek már a lányok.

szerintem nem korai, bár biztosan nem hiszed el, de a 12-14 éves lányok elég nagy hányada már nem életet él. én is voltam annyi idős, nem egy rossz hírű iskolába jártam , mégis szinte hetente találtunk terhességi tesztet a wc kukában.(nyilván nem kutattuk de ahogy dobtál bele valami láttad)

és ez általánosban. azóta se gondolom hogy az összes lány szende szűz..

szóval nem fogod tudni megóvni tiltással az ilyesmitől.

a leírtak alapján rendes lányról van szó, segít otthon, vannak céljai(cukrászat)

és mivel a tanulás rovására nem megy, hétköznap 1 óra, hétvégén 2 óra.. ez nem olyan sok. :) engedd neki

és szerintem idővel engedd meg neki, hogy felmehessen hozzátok. így legalább megismered. mondjuk most nyár van, de pl télen azért nem is lehetne megoldani, hogy mindig a városban találkozzanak.

főleg ha van saját szobája a lánynak, akkor nem is zavarnának senkit.

bár tényleg nem ártana elbeszélgetni a lánnyal a védekezésről stb. de ha később véget is érne a kapcsolata a fiúval, akkor is tudja hogy te mellette álltál, nem hátráltattad a kapcsolatukat.. meg na, te mindig mellette maradsz.

felesleges tiltani, ha már a korához képest felnőttesen viselkedik

20L

(az én szüleim még 18-19 éves korukban is "tiltottak" az együtt alvástól attól a barátomtól, akivel 17éves korom óta együtt vagyok. sajnos nem is jó a kapcsolatom velük, főleg a sok tiltás és a rengeteg kísérlet a burokban nevelés miatt...nem is élek már otthon.

szerintem 14-17 éves korban normális ha felvihetik a barátjukat. -1718 éves kortól meg ha ott alszik a fiú. ekkora már csak el tudja dönteni a lány maga is, hogy érdemes -e a fiú ilyenre, szereti -e..)

14 éves voltam, amikor összejöttem egy fiúval, majdnem betöltöttem a 15-öt. 150 km-re laktunk egymástól. A szüleim tiltottak tőle. Mindezek mellett kollégista voltam, ott találkozhattunk heti 1(!) órára, amiről a szüleim természetesen semmit sem tudtak. Amikor otthon voltam és pl elmentek dolgozni vagy valahova, akkor vitték magukkal a vezetékes telefont, az internetet kiköttették. Mindez úgy, hogy meg sem próbálták megismerni, 1x sem vihettem haza. 2 év után a koliból leléptem mindössze 1 estére a barátomékhoz, de lebuktam, onnantól még szigorúbban fogtak. A mobilomat is elvették, persze előre gondolkodtunk, így barátom adott egy telefont, amiről senki nem tudott. Rengeteg utcán sétálás (télen), moziban beszélgetés, amibe simán belefárad az ember.

A szüleimmel nem nagyon tudtam az ilyesmit megbeszélni, nem hogy szexuális felvilágosítást, na azt megkörnyékezni se mertem volna soha. Persze tudtam mindent, de nem ártott volna néha, ha kicsit bizalmasabb a viszonyunk. Persze ezzel csak jobban elüldöztek maguk mellől.

3,5 év kellett, mire apám kimondta, hogy na jó, jöjjön el. Ezek után nem vártam nagy sikert az első találkozástól, őszintén azt se reméltem már, hogy lesz ilyen. Ahogy telt az idő, nagyon megkedvelték, és máig sem értem ezt a nagy ellenállást. 20 éves voltam, amikor összeköltöztünk, mindketten dolgoztunk, 21 évesen megkérte a kezem, 22 évesen összeházasodtunk, 23,5 éves vagyok, és van egy 8 hónapos gyermekünk, saját lakásunk és autónk. Nagyon szerettük egymást, és sokat sírtunk emiatt, senkinek nem kívánok ilyet. Még most sem kezelnek minket teljes és önálló családként. Hozzátenné a fővárosban élünk, a szüleimtől jó messze.

Kedves kérdező! Az a helyzet, hogy ezzel csak elüldözöd magad mellől, mérges lehet rá, ami nem biztos, hogy javul az évek alatt, nem fog megbízni benned, és amit eddig elmondott, nem fogja veled közölni. Amit eddig megkérdezett, azt nem fogja megkérdezni, és lehet hogy házitündérnek is megszűnik majd létezni. Én a helyedben nem tenném ki se magam se a lányom ennek a helyzetnek.