Szaktanárit kaptam, méghozzá igazságtalanul. Hogy mondjam el anyának?
Egy osztálytársam és én vagyunk a hetesek. Megkérdeztem, hogy lemegy-e krétáért az óra előtt, én meg addig letörlöm a táblát... azt mondta, rendben, és kiment a teremből, és táblát töröltem, szellőztettem, stb. Mikor a tanár bejött, nyugodt voltam, azt hittem, hozott krétát, de kiderült, hogy nem! Persze csak én vállaltam be, hogy én vagyok a hetes, és hozok fel, de a tanár közölte, hogy szaktanárit fogok kapni, mert hetesi feladataimat nem teljesítettem... a másik hetes meg csak szépen meghúzta magát.
A tanár egy olyan dolog miatt amúgy is év eleje nem bír engem, amiről egyikünk sem tehet...
Anya nagyon maximalista, és a 9 év alatt ez volt az első szaktanárim, nagyon fáj és szégyellem. Én is maximalista vagyok. Általánosban majdnem kitűnő voltam, most meg...
Hogy kéne ezt anyukámnak "tálalni"? Szerintetek?
Köszönöm a válaszokat...
Így ahogy nekünk leírtad, egy az egyben, ezt meg kell értenie anyukádnak.
Amúgy nincs ezen mit szégyelni, szégyelje magát az osztálytársad, aki megígérte, hogy hoz krétát és utána még lapult is, no ez szégyen.
Ha az én gyerekem lennél, akkor egy szót sem szólnék érte, ha amúgy jól tanulsz.
Persze, jó kamuduma.
Na, miért is kaptál szaktanárit?! Nyilván nem ezért, mert minden tanár tudja, hogy
- 2 hetes van
- és hogy ki az a 2, szóval?!
Köszönöm a válaszokat!
Félévkor kb. 4.1-2 volt az átlagom, most sikerült kicsit rontanom, az év végi fáradtság... erős gimnázium. :/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!