Mit csináljak ha a szüleim az okai rengeteg problémámnak, de nem tudják?

Azért amikor ilyen okosak az emberek, akkor elgondolkozom, hogy ők vajon mindent tökéletesen csinálnak? Mindegy milyen nehéz, csak elgondolják, hogy mi volt a rossz az életükben és hipp-hopp megváltoztatják nevetve és soha semmi bánatuk?

Illetve tényleg ilyen egyszerű a dolog, felnőtt vagy oldd meg magad? Mikortól felnőtt az ember? Ha 18 éves kora előtt egy nappal ír ide, akkor bezzeg mindenki a szüleit szídná. Ha 18 éves kora után egy nappal van baja a szüleivel, akkor így járt, oldja meg maga, a szülőknek soha többé semmi felelőssége? Nem abszurd ez egy kicsit? Egyáltalán mikortól felnőtt valaki? A 20 éves kérdező már 2 éve nagykorú, de elég ha átlép valamelyik határon egy olyan országba, ahol 21 év a korhatár akkor mi van? Egy ember életét 18 éves koráig irányíthatják ha akarják, nem túlzás egy kicsit elvárni, hogy utána azonnal képes legyen az egész 18 évet röhögve lerázni magáról és minden jól csinálni, ahogy neki tetszik? Sajnos ez nem így működik, és ezért a szülőnek felelősséget kell vállalniuk, mert a gyerekük egész életére hatnak ki.

A kérdező és a hozzá hasonlók, köztük én is, nem azt akarják szerintem, hogy a szülőjük oldja meg az életüket, mert tudják, hogy azt nem lehet, hanem azt hogy vállaljon felelősséget! Ismerje be, hogy valamit rosszul csinált, sajnálja a dolgot! Legalábbis én erre vágyok. Lehet b*romságnak hangzik de nekem ez segítene. Lehet, hogy itt mindenki ilyen über tökéletes, vagy csak magazinokból kivágott álomcsaládja volt, de tudjátok hatalmas veszteség az, amikor rájön az ember, hogy 1x éve elment, és az már sosem jön vissza, sosem lesz ennyi meg annyi idős, amikor a szülei éppen rosszul csináltak valamit, és nem tudja megváltoztatni azokat, kész vége, elveszett az életéből, ha rosszul sült el valamelyik időszak, vagy mindegyik, akkor ennyi volt, ráadásul pont akkor amikor arra is rájön, hogy milyen rövid az élet és valakik elvettek tőle egy csomó időt és még csak nem is sajnálják...

Elolvastam a kérdést és a reagálásokat is.

Sem a kérdező, sem más, aki arról írt, hogy a szülei elrontották a nevelését, SEMMI KONKRÉTUMOT NEM ÍRT!

Innentől kezdve nem tudom másnak tekinteni az általuk írtakat, csak kamaszos lelkük forrongásának, ami most éppen szüleiket kapta célba.

Kritizálni könnyű, gyereket jól felnevelni nem annyira! Aki kritizál, az alapítson családot, neveljen fel 1-2 gyereket, aztán majd több megértéssel fogja a szüleit szemlélni! Esetleg megéri, hogy akiért ő rengeteget fáradozott, majd 17-20 évesen odavágja neki, hogy elrontotta az életét, rosszul nevelte stb. Majd akkor emlékezzen vissza arra, mit most ide írt!

Az én életem is máshogy alakult volna, ha a szüleim egy kicsit is megengedőbbek lettek volna és adott helyzetekben jobb tanácsokat adtak volna, valamint ha nem "ragaszkodtak volna hozzám" annyira.

De szeretnek, azért adtak rossz tanácsokat, mert a fiatalkoruk óta rengeteget változott a világ, végső soron nem az ő hibájuk. Egyáltalán nem haragszom rájuk ezért.

És kár a múlton rágódni. Abból igyekszem a legtöbbet kihozni, ami van.

A te életed miben változik, ha megtudod, hogy Mariska néni mit tett a Gizikével amikor gyerek volt? Mi vagy te tán, a bíró aki majd eldönti, hogy vadidegen emberek sérelme jogos-e?

Nekem pl fáj, hogy 16 éves koromig nem volt saját szobám ANNAK ELLENÉRE, hogy 3!!! ÜRES szoba volt a házban évek óta. Annak ellenére, hogy a szüleimnek nem volt sok pénzük, de a belüket kidolgozták, hogy mind a 3 testvéremnek tudjanak toldozni-foldozni egy szobát. Mire hozzám jutottak, úgy látszik már nem volt olyan fontos... Pedig nekem már újat sem kellett volna építeni, csak odaadni a kulcsot az egyikhez. Tudom ez nem nagy szám, mert máshol meg éhen halnak a gyerekek és blabla. De én meg egy extrém introvertált ember vagyok, aztán most csodálkoznak, hogy nem akarom látni őket. Megtetézve egy olyan anyával aki szó szerint kényszeresen mindent észrevesz. Mai napig átjön hozzám, hogy végig nézze a szekrényektől a kukáig mindent. Az 16 év összezárva elég volt... Bele sem merek gondolni mi lett volna ha még szerelmesen is miután megszülettem... Arról nem is beszélve, hogy mai napig fogalmam sincs hogy kell áthívni valakit vagy berendezni egy szobát, hisz nem volt hol gyakorolni. Amiért persze csúfol fent említett személy és sápítozik, hogy velem valami baj van és küldi az okosságokat meg önsegítő könyveket meg a megmondóemberes videóket meg menjek orvoshoz. De hogy eszébe jusson, hogy esetleg ő csinált valamit rosszul, vagy hogy sajnálja... Ááá...

Vagy például fáj, hogy 16 éves koromban anyám elköltözött otthonról és gyakorlatilag egyedül laktam. Bármit megtehettem volna, hisz észre sem veszi. És aztán úgy állítja be, hogy az ő érdeme, hogy nem tettem semmi rosszat. Most meg, hogy 23 éves vagyok, elkezd számon kérni, hogy hova megyek, kivel találkozok, mit csinálok, illetve kioktatni alap dolgokban...

Vagy például az is nagyon fáj, hogy amikor elköltözött anyám, akkor nekem volt, hogy hetekig nem volt fűtésem télen, és az 5 fokos lakásban éltem, míg ő hazament a fűtött házába, apám szintén... Mert összevesztek, hogy ki fizesse a számlát a válás után, nem azért mert nem volt pénz. De ha utóbbi lett volna a helyzet, akkor is legalább azt látnám, hogy sajnálta. De azt persze zokon vette, hogy a tanulmányi eredményem nem tökéletes, és hogy nem vagyok túl lelkes, amikor az 5 fokos szobából a milliomos osztálytársak közé kell bejárni. Most boldog vagy? Bár úgyis előre tudni az ítéletet.

#14-re:

Gondolom nekem címezted a válaszodat, #12 vagyok.

Amiket írsz, abban lehetnek reális problémák, de van, amiről azonnal látszik, hogy szimpla nyafogás.

Egy generációval teelőtted még természetes volt, hogy egy kétgyerekes család kétszobás lakásban élt, tehát a gyerekeknek nem volt saját szobájuk. Én is így nőttem föl, és ettől nem lettem lelki beteg. Tudom hogy kell áthívni valakit, meg is osztom veled e nagy tudást: "Szeretettel várlak!" Ennyi. A szobámat is be tudtam rendezni, nem a szoba közepére raktam a szekrényt és nem is az ablak elé.

Épp a konkrétumok felsorolásánál derül ki, hogy valaki a saját élhetetlensége miatt részben vagy teljesen igazságtalanul bántja a szüleit.

Amit #12-ben írtam, neked is szól: nevelj föl 1-2 gyereket (a szüleid ugyebár 4 gyereket neveltek fel!), próbáld JÓL nevelni őket, aztán majd meglátod, hogy nem olyan egyszerű ezt jól csinálni. Lehet, hogy te mindent jól akarsz csinálni, mégis megkapod majd a gyerekedtől, hogy rossz szülő voltál.

Tehát azért mert régen egy szobában lakott az egész család, most hagyjunk bezárva rohadni 3 üres szobát... Logikus. A szobába pedig elég nehéz úgy hívni valakit illetve berendezni, ha nem engedik / nincs mivel...

Amúgy nem akarok gyereket (ahogy a másik két testvérem sem, a harmadik meg 8 hónapos koráig eltitkolta, hogy terhes), gondolom ez is annak a jele, hogy milyen jó nagycsaládos példát mutattak. De különben is miért magyarázkodok egyáltalán? Senkinek nincs joga eldönteni helyettem, hogy nekem mi okozott sérülést. Sajnos itt azt hiszik, hogy aki kap enni, nem verik a fejét a falba, nem erőszakolják meg stb, annak már szülei vannak. De láttam olyan elképesztő válaszokat ahol még az előbb felsoroltak esetén is a gyereket szídták... Meg gyereket szülni sem kötelező.... De ha akarnék, akkor valósznűleg megpróbálkoznék azzal, hogy belátom a hibáimat és nem nekem áll feljebb ha esetleg számon kérik rajtam. És a legviccesebb, hogy ők viszont számon kérik ám a legkisebb régi hibámat is, és elvárják, hogy tökéletes legyek. Hát én is szeretem a szüleimet, de hogy felnézni rájuk nem tudok, az is biztos.

Elég értetlen vagy.

A meghívást, meg a szoba berendezését arra értettem, amikor a saját lakásomban egyedül laktam. A szüleimnél én se rendezkedtem össze-vissza, mert ugye tekintettel voltunk egymásra.

Amúgy van itt némi ellentmondás .... 16 éves korodban egyedül hagytak a szüleid, de nem engedték, hogy a saját ízlésed szerint rendezd át a szobádat, meg a barátaidat odahívd.

Szóval, amikor ilyen ellentmondásokra bukkanunk csak abban, amit megosztasz itt az életedből, akkor ne várd, hogy egy józanul gondolkodó ember veled együtt szidja a szüleidet és szörnyülködjön, hogy bántak veled.

Ahol pedig nincsenek konkrétumok, szintén ne várjon ilyen viselkedést a kérdező vagy hozzászóló.