Szerintetek gáz ha így közlöm a szüleimmel hogy unokájuk lesz? Ti mit tennétek a helyembe?
leszögezem az elején, hogy a szüleimmel a viszonyunk általában nem túl jó.Anyuval pedig sose volt meg az az anya-lánya kapcsolat köztünk sajnos.
én 200 km-re költöztem tőlük, mikor összeköltöztem a férjemmel. Mivel nem túl jó a kapcsolatunk, 4-5 havonta látogatjuk egymást, általában egyszer ők jönnek-egyszer mi megyünk alapon.
8 hónapja szeretnénk kisbabát, és most már 10 hetes terhes vagyok! Eddig nővéremen kívül (ő néha olyan pót anyám) senki nem tudta, de talán itt az idő valahogy közölni a szüleimmel is.
A személyesen elmondjuk dolog kivitelezhetetlen, mivel nem tudok ennyit utazni most hozzájuk, émelygés, hányás miatt.
Ők nem fognak jönni,mert 2 hónapja ők voltak utoljára, és már kijelentették hogy mi vagyunk a soron.
Telefonba nem szeretném, illetve interneten skypen se, nekem az olyan jellemtelen megoldás.
Végül azt találtam ki, hogy küldök nekik egy kis csomagot. Ők úgy tudják húsvét miatt lesz egy kis ajándék, mivel mondtam hogy nem állunk most úgy anyagilag hogy elmenjünk hozzájuk (mégse nyöghetem be, hogy terhes vagyok, és nem bírok órákig utazni)
A csomagba egy kis cipő lenne, és egy kedves képeslap, amibe írnék valami kis szöveget.
Én azt találtam ki, hogy a baba nevébe írom a "levelet".
Hogy most ennyi és ennyi idős vagyok, ekkora lehetek anya hasába, és várhatóan ekkor fogok születni.
ilyesmire gondoltam.
Anyósomék már tudják,mert ők a közelbe laknak, és sűrűn átugranak hozzánk, így nem nagyon tudtuk előttük titkolni, de ők is csak 1-2 hete tudták meg. ( nem tartják a szájukat)
Szóval anyósék szerint gáz ha így mondom el nekik, jobb lenne telefonba, vagy skypen,mert látnám, hallanám a reakciójukat.
de úgy unom már hogy mindent interneten oldunk meg. ezt a kis képeslapot meg kiscipőt meg meg is tudják tartani emlékbe.
Ha van valakinek valami más kedves ötlete, légyszi írjátok le! Köszike
inkább személyesen.
ha nem tudsz utazni, akkor mondd meg nekik, hogy jöjjenek megint ők, szeretnétek valami fontosat bejelenteni.
sejteni fogják.:)
de szerintem ez a 200km még nem annyira sok, meg lehetne oldani gyakrabban a találkozót.
Persze, meg lehetne oldani gyakrabban, de mivel amikor náluk vagyunk, akkor is végig veszekszik azt a 2 napot, én sem kívánok sűrűbben menni.
a 200 km busszal 3 és fél óra, 3 átszállással...
(kocsink egyenlőre nincs, jövőhónapba fogunk venni)
jaj, arra nem reagáltam, hogy jöjjenek megint ők,bocsi.
A mi fejünkbe is megfordult ez, de hozzáteszem, ahányszor itt vannak, mindig csalódok bennük.Most már előtte 2 héttel feszült,és ideges vagyok,mert tudom mi vár rám, és nem tudnak viselkedni másfél napig se.
Mi nagyon pici, másfél szobás lakásba lakunk. ha ők jönnek, akkor 2 napra, és ugye itt is alszanak. Egy ilyen kicsi lakásba nehéz megoldani, hogy én akkor mehessek el hányni, mikor rámjön, ha apám beül a wc-re 1 órára újságot olvasni...
szóval nem lenne túl kényelmes a dolog. Ha jönnének, több idegeskedést okoznának mint örömöt. Szomorú, de ez az igazság, már tanultam ezekből
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!