Szerintetek egy érzéketlen, hálátlan bunkó vagyok vagy pedig igazam van?

18 éves lány vagyok. Apának nemrég karambolja volt és eltört a szegcsontja. Szerencsére otthon van és nem kórházban. (Amúgy is otthon van, mert tavaly ment nyugdíjba.) Egy hete betegeskedik, és nem emelhet, nem végezhet fizikai mozgást. Természetesen nem kell házimunkát végeznie, megcsinálunk mi mindent helyette, amit nem tud elvégezni. De minden egyes mondatába belefűzi, hogy ő beteg és fájdalmai vannak.

Pl:

Le kellett menni a boltba egy hatos ásványvízért.

"Kislányom, légyszíves menj le a boltba, mert kéne egy kis víz. Tudod, hogy lemennék én is, de az orvos azt mondta, hogy nem szabad nehezet emelnem, és így is épp eléggé fáj."

Vagy ezzel fogad. Nem kérdezek tőle semmit, épp hogy hazaérek, de már kezdi is:

"Nem mondom, hogy jól érzem magamat, de jobban mint tegnap óta. Még 2-3 hónapig így fogok maradni"

Vagy:

"Olyan magányos vagyok és úgy unatkozom itthon egyedül. Szerettem volna elmenni sétálni, hogy javítsak a csontritkulásomon, de olyan fájdalmaim voltak, hogy inkább meggondoltam magamat." (Mellesleg sose jár el sehova, és sétálni is utál)

Ma délután hangosan felnevettem, erre behunyja a szemét és azt mondja:

"Kislányom, ne olyan hangosan, tudod hogy nem vagyok jól."

A szobája a nappalival szomszédos, és ha kicsit hangosabb a TV, már átkopog vagy berobog, hogy halkan, mert ő aludni szeretne (Éjjelente szinte sosem alszik, mindig délután, és eddig sosem zavarta ugyanaz a hangerő)

Mondjuk se én, se anya nem foglalkozunk vele jobban, mint máskor. Elvégezzük helyette a bevásárlást, a takarítást, ha valami papírt kell intézni(mint ma is), akkor megcsináljuk.