Lányom túl komollyá vált az első szerelme miatt?
19 éves lányom ebben a tanévben érettségizik. Mindig jó tanuló volt, de sose kiemelkedő. Sokat járt el barátnőivel sétálgatni, de nem volt bulizós tipus.
Nagyon féltem attól, hogy ha szerelmes lesz akkor "elzüllik". A barátnőim lányai kicsit könnyűvérűek lettek, s ettől tartottam én is. De hála az égenek nem lett igazam. Sőt kezdetben jót tett, hogy szerelmes lett az osztálytársába, mert többet tanult, szinte el se járt itthonról. Ritkán ment el csak el a fiúhoz. a fiú nagyon sokat olvas, egyáltalán nem egy mihaszna fiú, illedelmes. Sőt szinte nem is egy 19 éves fiúként viselkedik hanem egy 30 éves érett férfiként. S persze hatást gyakorolt a lányomra.
Idővel nagyon megkomolyodott a lányom: rengeteget olvas (Goethe, Csehov, különböző lélektani könyvek), olyan szavakat használ, hogy felét nem is értem (latin szakkifejezesék). Ez a srác vitte ebbe az irányba. S én rettenetesen megillyedtem, h egyik pillanatról a másikra felnőtt művelt nővé vált. Rettegek,h így a legszebb éveit fecsérli el olvasásra, hiszen itthon van, vagy a barátjával elemzik az olvasottakat. A barátnőitől eltávolodott Szerintetek mit tegyek? Jogos a félelmem? Beszéltem már a lányommal, de ő észre se vette h megváltozott. Kérlek, segítsetek!
"Sok apuka szívesen cserélne veled."
Én például apukaként sosem cserélnék a kérdezővel. Lévén NŐ a kérdező!
Köszönöm szépen a válaszokat.
Anyuka vagyok :)
S igazatok van nincs ebben semmi rossz hisz nem minden gyerek téved rossz útra. Most is itt vannak és egymáshoz bùjva Az ifjú Werter szenvedéseit elemezgetik. Tudom h az ô szerelmük nem a babusgqtásról szól hanem egymás lelkét táplálják :)
Ha elzüllik, az a baj, ha megkomolyodik, akkor meg az a baj? o_O Nem értem, mi itt a probléma!
Ha én szülő lennék, nagyon is örülnék, ha a lányomnak ilyen barátja lenne, eszembe nem jutna amiatt aggódni, hogy "túl komoly lett"! Sőt, magamnak is ilyet szeretnék :-)
26/N
Miért aggódsz ennyit? Mikor zülleni kezdtek a barátnők, attól tartottál, rossz társaságban zülleni fog. Most attól tartasz, hogy antiszociális könyvmoly lesz.
Ne találj magadnak mindig aggódnivalót, mert szegény gyereknek sokat ártasz vele, mert ő meg Miattad fog aggódni, hogy anyját épp mikor miért kerülgeti a szívroham.
A legszebb évekről meg annyit, hogy "nem csak a húszéveseké a világ...."
Lehet h igazad van. De az anyja vagyok még szép h érdekel az élete.
Gyerekkel anyaként nem tehetsz meg mindent ezért mondtam h szép évek mert kevesebb a felelôség. Persze anyanák lenni is csodás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!