Mit gondoltok arról, hogy 3 testvér közül az első kettőnek segítenek lakást venni a szülők, a legkisebb viszont egy vasat sem kap?

Nálunk hasonló a helyzet, csak hogy én ép ésszel felfogom, hogy igazuk volt, pedig a testvéreim még csak nem is ilyen idősek. Ha 5 évvel idősebb lennék, akkor más lenne a helyzet..de így, ez van. Persze támogatnak a szüleim erejükön felül, én pedig rosszul érzem magam emiatt és egyetem mellett dolgozok, hogy minél hamarabb a magam lábára álljak, mert érzem, látom, hogy már nekik is nehéz, még ha nem is mondják.

Örülök, hogy egyáltalán még tudnak támogatni, bár már mondtak nekem egy időpontot, amitől már valószínű nem fognak tudni. NEkem már van tervem és bízom benne, hogy ennél hamarabb is sikerül teljesen önerőből megélnem.

Tényleg más a helyzet és én nem magam miatt érzem rosszul, hanem mert látom, hogy a szüleim kínlódnak. Segítenének engem pont ugyanúgy ahogy a testvéreimet de nem tudnak és ez gyötri őket.

Ha csak kifogás, akkor szomorú.

De valószínűbb, hogy nem kifogás, hanem EZ a valóság. Ez van, el kell fogadni. Ha nincs miből, nincs miből.

Azt nem várhatod, hogy adják el a két nagyobb testvéred lakását.

Valószínű, ha így járnék, akkor gondoskodnék róla, hogy (ha normális a legkisebb - aminek te nem tűnsz), akkor az örökségből már csak ő kapjon.

A szüleid oldaláról annyit mondanék, hogy igazuk van, mivel tényleg szinte lehetetlen ma normális áron lakást kapni. 10 éve még egész más volt a helyzet.

A te oldaladról (gondolom, te vagy az a 23 éves legkisebb) meg annyit, hogy ha én szülő lennék, és 3 gyereket nevelnék, mind a háromnak azonos mennyiségű pénzt tennék félre nagyobb korára, olyan biztos nem lenne, hogy a kicsi egy vasat se kap, csak mert már felmentek az árak. Ha lakással nem is, de pénzzel mindenképp támogatnám a legkisebb gyereket is.

Ha már valóban nem tehetik meg a szülők, hogy a legkisebbet is lakással segítsék, akkor megértem. Ahogy látom 10 év van a 2. és a legkisebb között. 10 éve alatt nagyon sok minden változhat. El tudom képzelni, hogy amikor a két nagyobb volt ilyen korú, akkor még máshogy állt a család anyagilag, mások voltak a lehetőségeik. Gondolom, a szülők is idősebbek lettek, nem fiatalabbak, nyilván a munkabírásuk sem olyan már, mint korábban.

A 23 éves ezért ne haragudjon rájuk. Nagyon sokan saját maguknak teremtenek meg mindent.

Az én bátyám is sokkal több pénzt visz el a családtól, mint én. Folyton adósságba veri magát annak ellenére, hogy családja van. Mindig a szüleim segítik ki a szarból.

Nem azt mondom, hogy nem zavar a dolog, de mit csináljak? Azt mégsem tagadhatom meg a saját szüleimnek, hogy mit csináljanak a pénzükkel. Én abban bízom, hogy nem leszek olyan hülye, mint ő, és én nem leszek erre rászorulva, sőt! inkább remélem, hogy a későbbiekben majd vissza tudok nekik fizetni valamit abból a sokból, amiből felneveltek, iskoláztattak.

Bizonyos perspektívából szemlélve igazságtalan, igen. Viszont erről nagy valószínűséggel tényleg nem a szülők tehetnek, változott a világ. A pénz olyan dolog, amit nagyon hamar el lehet veszíteni - eredetileg nyilván ők sem úgy tervezték, hogy a legkisebbet nem akarják majd támogatni.

Szerintem fölösleges, sőt, ártalmas olyan dolgokon pörögni, amiken nem lehet változtatni. Ez van, boldogulni kell saját erőből - nehezebb ugyan, de nem lehetetlen. Amúgy szerintem nem elvárható egy szülőtől, hogy lakást vegyen a gyerekének. Azzal nem értek egyet, hogy 18 éves kor után egy (nem link, normálisan gondolkodó) gyereket etikus lenne kidobni otthonról "felnőtt vagy, gondoskodj magadról" felkiáltással, de a lakás az túlzás. Az én értékrendem szerint egy szülőnek erejéhez mérten a gyerekét illene hozzásegíteni egy életképes szakma megszerzéséhez, hogy felkészülten indulhasson el az életben, de ezen felül minden csak ajándék, nem elvárható.