Szülők! Hogy viselnétek, ha a lányotokat elég kegyetlenül bántalmazná a párja?
Például, ha többről lenne szó, mint hogy felszakadt a szája egy pofontól.
Pl. a hajánál fogva verné a férfi a lány fejét az asztalhoz, majd összerugdossa, fojtogatja és ehhez hasonlók
Hazakoltoztetnem, es rendorsegi feljelentest tennek.
Irhatnam azt is hogy igy meg ugy megvernem de az az igazsag hogy nem bantanam, mert felnek hogy komolyabb baja esik, es akkor en megyek a bortonbe.
Nem most kellene rémüldözni, de azért ha már idáig fajultak a dolgok, én mindenesetre legeslegelőször is a lánnyal beszélgetnék el végre, de nagyon mélyen.
Tudni akarnám, hoy miért él együtt egy ilyen emberrel, mit szeret benne, stb.
Ha nagyon fiatalon és éretlenül ment bele a kapcsolatba, talán azt hiszi, hogy ebből nincs kiút, nincs joga kilépni és/vagy rettenetesen szégyelli magát segítséget kérni.
Persze az ügy kínosabbik fele, ha a lány nem beszél az apjával nagyon kínos intim részletekről. (Nem akarok én pálcát törni, de csendben jegyzem meg, hogy ha egyszer lesz ekkora korú lányom, addigra már egy nagyon mély bizalmat szeretnék vele kiépíteni.)
-
Tudom, hogy most mindenki le fog köpködni azért amit mondok, de van másik lehetséges oka is az életvitelüknek.
Történetesen ismerek olyan lányt, akit az ilyen verekedős helyzet idnít be szexuálisan, és tényleg vágyik arra, hogy a párja a szexben olyan szinten durvoljon vele, amit egy kívülálló viszolyogtatónak találna. Sikerült megbeszélniük, és a pasi megadja neki, amire a lány vágyik. Így boldog és kielégítő BDSM kapcsolatban élnek.
A lány engem megtisztelő bizalmába fogadott, de a saját apja haragjától retteg, és vele sose merne beszélni ilyesmiről, mert ha az apja megtudná, miket művelnek a kicsi lányával, abból botrány lenne. Holott úgy imádja a pasit, hogy nem tudna nélküle élni. Ő csak így tud boldog lenni, ilyen is van.
Az első ilyen alkalom után kibelezném, nagyon komolyan mondom.
Milyen szülő az, akiben egyáltalán felmerül az a kérdés, hogy hogyan viselné ezt? Ilyesmit nem elviselni kell, hanem tenni ellene, azonnal.
Én a saját fiamat is megrugdosnám, ha így bántalmazná a párját!
Egy idegent meg pláne!
Én ebben nőttem fel. Apám minden egyes nap a szemünk előtt verte anyámat. Olyan is volt, hogy azt is láttam, ahogy megerőszakolja. Akkor megfogadtam, hogy velem, és majd ha lesz, a lányommal nem lesz ilyen. Én mondjuk meg is mondtam a férjemnek, mikor egyszer viccelődni akart, és játékosan meg akart ütni. Nem tudott akkor még a gyerekkoromról. Akkor megbeszéltük, és mondtam neki, hogy ha valaha is komolyan gondolja,üssön meg nyugodtan, sőt, úgy verjen meg, hogy többet ne tudjak felállni. Mert ha felállok, akkor neki vége. Megértette, és ilyet azóta még játékból sem csinál.
A lányomnál meg ha előfordulna, én nem fáradnék a rendőrség kihívásával. Elintézném én magam. Ha muszáj a börtönt is kacagva vállalnám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!