Alkoholista/idegbeteg szülők felnőtt/nemfelnőtt gyerekei! Hogy bírtátok a folyamatos lelki terrort? Hogy éltek most?

Akár én is írhattam volna a kérdést pár évvel korábban:).

Válaszolva pedig nyilván nem volt egy leányálom, gyakorlatilag esetemben mintha könyvből olvasták volna fel a "pszichoszomatikus betegségek" naaagy és szééles tárházát, kezdve a gyomor és emésztési problémáktól az extrém hajhulláson át mindenféle "jó dologig".

Amint betöltöttem a 18-at elköltöztem 200 -km.re otthonról, és tudod mi történt? Megszűnt minden problémám, gyakorlatilag kisimultam a környezetváltozás után:).

Ennek már 4 éve, azóta másik városba költöztem -nincs pénzem albérletre- kollégiumban élek és évente 1-2 alkalommal járok haza olyan alkalmakkor mint "karácsony", de akkor is szorítkozok a legkevesebb időt eltölteni otthon. Abszolút nem hiányzik az 'otthoni' légkör.

Ahhoz hogy kizárjam őket költöznöm kellett, minél messzebbre és minél hamarabb.

A jelenlegi helyzet összehasonlíthatatlanul jobb, nagyságrendekkel:), mint valaha otthon volt.

Saját családom nincs, ahhoz még fiatalnak érzem magam 22 környékén, tanulok, dolgozom és úgy alakítom az életem ahogy én szeretném:).

Átérzem a helyzeted, és ez nem normális dolog, egyszerűen képes felemészteni az embert belülről. Ha más nem megy a költözés egy jó opció lehet, szobát bérelni vagy kollégiumban lakni, relatíve olcsón kijön ha összehúzza magát az ember:).

Aztán csak fel a fejjel, és a legjobbakat!

22/F

Ezen az oldalon ezzel a problémával foglalkoznak, tehát segíthet:

[link]

Hogy bírtam régen? Hát, bírni kellet mert nem volt hova mennem, nem volt miből mennem. Voltak elég rossz időszakok, voltak kicsit könnyebbek. Legkönnyeb talán akkor volt amikor kollégiumban laktam mert csak 2 napot kellett otthon lenni.

Hogy élek most? Boldogan! Sikerült elköltöznöm, megnősültem, van egy kislányom, boldog család vagyunk. Anyámékat hosszú évek nem láttam, de nem is hiányoznak és nem is akarok velük találkozni. Szerencsére van köztünk 12 000 km, az unokájukat sem ismerik, esküvőn sem voltak, a lányom már nem beszél magyarul csak angolul.

Nekem annyira furcsa volt az az egész amikor készültünk az esküvőre, feleségem szülei jöttek, segítettek mindenben, nem akarták ők megmondani hogy mit hogy kell, de mindig elmondták hogy ők mit gondolnak és hogyan csinálnák. Aztán jött az esküvő, feleségem rokonsága ott volt, nekem pedig néhány amerikai barátom és a legjobb gyerekkori barátom Magyarországról volt ott, de végre boldog voltam. A saját családomban nincs veszekedés, én nem fogyasztok alkoholt, egyedül az esküvőn ittan 2 pohár whiskey-t, nem dohányzom és odafigyelek a családomra. Most élem át azt ami az én gyerekkoromból kimaradt.

A szüleim alkoholisták, apám már kevésbé de vele abszolút soha nem volt bajom ő legalább részegen mindig kidölt, ellenben anyámat az alkohol teljesen kiforgatta önmagából 16-17 éves koromig teljes lelki terrorban tartott, amikor fiatalabb voltam másnap anyám józan állapotban egy angyalként viselkedet de amikor ivott az ördög jött elő belőle, üvöltött velem stb.

17éves koromban megelégeltem és ökölel bevágtam az ágyába, azóta vissza szólok neki elmondom, hogy miféle anyának nemvaló ember... (de egyik fülén be másikon ki)

Mit okozott bennem ez a sok évnyi lelki terror?

- szégyetem a szüleim így a barátokat hanyagoltam, később zárkózott lettem senkiben nem bíztam, úgy néztem ki, mint aki félt mindenkitől

- számtalanszor bántottak, megvertek még középiskolában is a zárkózottságom miatt.

Később átmenetem egy jobb osztályba ami sokkal jobb volt, és találtam egy igazi barátot akivel máig össze járunk.

Most 21 évesen érteségivel+szakmával a költözést tervezem és tudjátok mit? Soha az életben nem akarom látni a szüleimet, és garantáltan halottak lesznek számomra.

21/F

Teljesen át tudom érezni a hepyzetet. Az apám egy alkoholista görény...éveken át terrorban tartotta az egész családot. Annyi változott hogy most már nem mer verekedni mert öcsémmel megnőttünk és egy pofonos ember most már a senkiházi dög.

Az a tervünk öcsémmel hogy jövőre tölti a 18at megy ő is dolgozni és lelépünk.

Ők meg rohadjanak meg ahol vannak. Semmi szeretetet nem érzünk tesómmal mert a legnyomorultabb gyerekkort kaptuk amit lehetett. Egy megoldás van. Elmenni és hátra se nézni!!!!