Az apám lenéz azért, mert képzőművészetet tanulok és ezzel szeretnék foglalkozni. Nagyon rosszul esik, amiket mond. Meg tudnám győzni valahogy, vagy hagyjam rá?

Valójában csak jót akar neked, és bizony mindkettőtöknek igaza van.

Ebben az országban művészetből nagyon nehéz megélni.

Hasonló cipőben járok, én ugyanezt hallgatom mindenkitől, DE én híres zenésztől, magánúton tanulom a gitármesterséget. Állítása szerint tehetséges vagyok, gyorsan haladok, simán lesz belőlem jó zenész.

Még így sem reménykedem benne hogy valaha keresek egyáltalán annyit, amennyiből rendesen meg tudok élni... itt biztosan nem.

Próbálok több lábon megélni, a-tól z-ig vagyok tömve vésztervekkel, ezzel nem lehet biztosra menni. Plusz, férjnél vagyok, vele élek, ő azt se bánja, ha életem végéig itthon maradok és finomakat főzök neki :))

Átolvastam párszor a kérdésedet, de itt inkább a te gondolkodásmódoddal van probléma. Meggyőzni senkit sem kell, ha valóban eléred a céljaid, akkor belátják maguktól hogy tévedtek. Ennyire ragaszkodni ahhoz, hogy két év múlva te bizony híres festőművész és kőgazdag leszel, hülyeség... simán alakulhat fordítva is, aztán akkor duplán röhög majd rajtad mindenki. 24/N

Az meglehet, én is így vagyok vele.

Művészien túloztam a kőgazdagsággal, de lényeg a lényeg, nem lehet csak erre alapozni, kiszámíthatatlan pálya.

Nyilván nem kell abbahagyni, sőt, nagyobb munkát fektetni bele, de azt sem érdemes hangoztatni, hogy te ebből fogsz megélni - és ezzel együtt lennie kell legalább egy B tervnek a tarsolyodban.

Tehetség ide vagy oda, sok minden kell ahhoz, hogy valaki legalább egy minimális szinten befusson. Anélkül meg nem fogsz még egy minimálbérnyit sem összeszedni, nemhogy megélni.

Én is azzal tervezek, hogy hacsak csoda nem történik legfeljebb fizetéskiegészítésként lesz jó a gitározás, pedig ahogy írtam, 100%ban számíthatok támogatásra és valakire, aki elindít a pályán.

Az öreged csak jót akar Neked, nekem is van hobbim sokféle, de megélni belőle nem tudnék. :(

Főleg ebben a nyomorult országban, az USA-ban még egy 500-as faluban működő numizmatikai bolthoz is tudsz felvenni állami támogatást.

De itt?

Kedves Kérdező!

Ismerős a dolog, mert a közeli és távolabbi családomban is igen sok a művészember.

Az átlagemberek sohasem fogják megérteni, hogy mi is hajt egy művészt.

Ők nem tudnak kitörni a saját pénzközpontú skatulyájukból.

Az ő egyszerű életük -sajnos többnyire- csak a napi munkába járásról, a tévézésről, a gyerekcsinálásról, a netezésről, meg a rendszeres nagytakarításról szól.

Ettől ők még rendes, becsületes emberek, csak éppen könnyebben fogod rábeszélni őket egy töltött káposztára, vagy egy disznóvágásra, mint egy kiállítás megtekintésére (pl. az üvegpiramis alatt a Louvre-ban).

Egyszerűen más az érdeklődési körük, másképpen szocializálódtak.

Sajnos ez nem csak az "idősebbekről" mondható el, hanem a fiatalok többségéről is.

Ők is azt "tanulták" otthon, hogy a pénz a minden, és pénzt kell majd keresni. Nem lett "beléjük nevelve a vágy" a művészeti alkotások felé is. Ezek egyszerűen nem is hiányoznak nekik.

Erről ők sem mindig tehetnek, mert egy leszegényített országban, inkább vesznek kenyeret az emberek, mint festményeket. Hiába vannak a csodálatosan tehetséges művészek, ha a mai lakásokban már nem divat a festmény, a szobor, vagy egy normális bútor.

Apropó bútor. A mostani fiatalok az hiszik, hogy a bútor az, amit pozdorjából gyártanak, és az Ikeában lehet kapni a húsgolyók mellé.

(Fogalmuk sincsen az antik, barokk, rokokó bútorokról. Persze ezek hülyén is néznének ki egy mai panel lakásban.)

Visszatérve a kérdésedre:

Még soha egyetlen képzőművész sem indult neki azzal a céllal az életnek, hogy degeszre keresi majd magát. Ők alkotni szeretnének valami maradandót. Ez a vágy ami hajtja a művészeket.

Sajnos valóban igen kevés képzőművész keresett komoly pénzt még életében, viszont igen soknak maradt fenn a neve a mai napig, és a nevesebbeknek az alkotásai mára már Euró-milliókat érnek.

(Ha így jobban tetszik, akkor: forint-milliárdokat!!)

Igen sok alkotásnak viszont meg sem lehet határozni az árát, mert felbecsülhetetlen értéket képviselnek. Mennyiért is adnák el a Mona Lisát, a Sixtus kápolnát, vagy a Trevi-kutat...

Apukád sohasem fogja belátni a művészetedet, és még akkor is dünnyögni fog majd valamit, ha az orra előtt veszik meg majd a képeidet.

(Ezt amúgy szívből kívánom.)

Üdvözlettel egy művész "kolléga".

49/f

Kedves művész kolléga, ne add alá a lovat :)

Arról volt itt szó, hogy a kisasszony nem óhajt B tervet készíteni az életre, csak meg van győződve róla hogy ő meg fog élni a művészetéből.

Az apja teljesen reálisan látja a dolgokat. Ha törekedne arra, hogy ne maradjon sz@rban ha netán mégsem jönne össze a nagy álom, valószínűleg nem kapna hideget-meleget.

Senki nem mondta hogy hagyjon fel azzal amit csinál, de ha úgy áll hozzá hogy másba bele sem kezd, akkor veszett ügy az egész. Lehet választani hogy ha nem jön össze a dolog, akkor élete végéig apu nyakán él és festeget, vagy talál egy fizető állást, és mellette űzi a hobbiját...

A gyerekes, "majd én jól megmondom mindenkinek" hozzáállással még senki nem jutott előrébb - By the way, bármiféle művészet iskolarendszerű tanulása már majdnemhogy garantált bukás. Még azt a minimális tehetséget is kinevelik az emberből, amit magától visz oda.