Hogy lehet finoman egy gyereknek elmondani, hogy nem kellett az anyjának?

Szerintem meg el kellene neki mondani őszintén mi történt, szerintem 8 évesen már nagyjából értené.

Az a baj a te nagyon finomított végül is kamu beszédeddel, hogyha idősebb lesz a gyerek( pl mielőtt kereső korba érne) és anyuka megjelenik bűbájosan szánva bánva bűneit, akkor a gyerek kapva kap az alkalmon és akár elmegy anyukával. Főleg hogyha ti valamit nem engedtek, nem helyeseltek. ő benne az lesz hogy te megmondtad hogy szeret és lám eljött anyuka. Pl a férjeméknél is anyuka véletlen akkor állított be mikor a fia utolsó éves volt a suliban.

A nagypapa verziója durva, le kell állítani, a te verziód túl finom és végül hazugság. Valahogy a kettő közti igazságot kellene elmondani neki, őszintén.

Én azt mondanám, hogy ő a biológiai anyja, mert az ő hasából született, és nem számít, hogy réges régen ez a biológai anya hogy döntött. Azok számítanak igazi szülőknek, akik szeretik, felnevelik, foglalkoznak vele. Ezt szokták örökbe fogadott gyerekeknek is mondani.

És hogy a tata már nagyon öreg, azért morgolódik, zsörtölődik sokat, nem kell vele foglalkozni.

"Az édesanyád nem tudott felnevelni téged, ezért apával maradtál."

Az a gond, hogy idáig kerültétek a témát, ezért most nincs felvértezve a maga szintjén neki megfelelő válasszal. Egész életében tudnia kellett volna, hogy mi a helyzet.

Én is érintett vagyok a témában, csak minket "apuka" hagyott el. Szóval én is törtem már a fejem azon, hogy mit mondjak, ha a gyerekem megkérdezi, hol van az apja, és egyáltalán van-e neki. Mivel ha 2x látta a hőn áhított gyerekét, akkor sokat mondok.

Én azt vallom, hogy sosem szabad hazudni. Mindig az igazat kell mondani, a gyerek értelmi szintjének megfelelően tálalva. Nem hiszen, hogy ez a "anya úgy gondolta apánál jobb helyed lesz" szöveg jó lenne, mert még elkezdi sajnálni az anyját, hogy milyen önfeláldozó, és lehet, hogy most rossz neki és megy segíteni, stb. Szerintem felejtős.

Én a helyedben azt mondanám, hogy igen, van anyukád, aki amikor 2 éves voltál, úgy gondolta, hogy jobban szeret egy másik bácsit mint apát. Ezért úgy döntött, hogy ehhez a másik bácsihoz költözik. Ez apának nagyon rosszul esett, de annak nagyon örült, hogy te vele maradtál, mert a világon téged szeret a legjobban. Sajnos anya nagyon buta, és rosszat tett azzal, hogy elment, de ha nem így történt volna, akkor most nem lenne itt újanyu, és nem élnénk ilyen nyugalomban és nagy szeretetben.

Valami ilyesmit mondanék a kisfiúnak, és valami ilyesmit fogok mondani a gyerekemnek is, ha megkérdezi, ha pedig nem, én fogom felhozni neki a témát ovis kora környékén. Úgyis kiszúrja, hogy másnak van apja, neki meg nincs. Én sem fogok hazudni, se szépíteni. Miért tenném, nem érdemli meg. A gyerek meg ne tiszteljen olyat, aki nem méltó rá. Nem beszélve arról, hogy lehet az apja egy nem követendő ellenpélda is.

"Sajnos anya nagyon buta"

A minositeseket kerulni kell. Majd a gyerek levonja a kovetkeztetest.

dehogynem.

a jelzokkel az a baj, hogy egyreszt kesobb kiderulhet hogy megsem teljesen minden ugy tortent, es azzal megint a hitelesseged asod ala, masreszt meg szerintem nem mutat jo peldat. A gyereknek is meg kell tanulni hogy a vilag nem fekete es feher, az emberek nem egydimenziosak, es a cselekedeteknek ezer vetulete lehet.